Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

13. rész

Jungkook szemszöge

Pár nappal korábban

Milyen szép ez a város éjszaka. Mintha egy másik világban lennék. Álruhámnak hála eddig még nem ismert fel senki és nem rohantak le egy közös képért vagy autogramért, esetleg elrablási szándékkal. Jó úgy sétálni az utcákon, hogy nem tudják ki vagyok, csak egy átlagos embernek tűnök köztük. Abba a parkba megyek ahol először forgattunk, és ahol NaRa először játszott velünk. Nincs messze a jelenlegi szállodától így hamar megjegyeztem az utat. Arra a körhintalóra ülök fel amin azon a napon is voltam. Kissé hideg a nyereg de hamar hozzászokom és élvezni tudom az ücsörgést. Nem csinálok semmi különöset csupán az eget bámulom. Itt ott látszik néhány csillag, de a város fényeitől nem egészen vehetőek ki. A hold egyik csücske is feltűnik a magas fák ágai között, mintha egy lámpás akarna meggyulladni. Hűvös az este de nem zavar. A lelkemben tomboló óriási tűzvész alaposan felmelegít. Szörnyű érzések kavarognak bennem és sajnos egyiket sem tudom mihez hasonlítani. Mintha bűntudatom lenne, de mégse. Mintha dühös lennék az egész világra, de igazából nem vagyok. Mintha meg akarna szakadni a szívem, közben meg érzem, hogy nincs semmi bajom. Nem tudnám elmondani vagy összefoglalni mi lehet ez, egyszer csak elkap és ez van, benne ülök nyakig. Érti ezt egyáltalán valaki? Mert én egyre kevésbé.

Már egészen átfagyok mire csörögni kezd telefonom, ijedtemben leugrok a játék lóról. Nevessetek csak ki de hangos a csengőhangom és egyáltalán nem számítottam rá. Megijedtem na, ez van. Igen a nagy Jeon Jungkook megijedt az árnyékától, nagy cucc.

Kihalászom kabátom zsebéből még mindig zenélő telómat és mikor meglátom Jimin képét villogni a kijelzőn rögtön tudom miért hív. Aggódnak értem. Nem csak ő, mindenki. Ezért is azonnal rosszul kezdem érezni magam, hiszen ők a testvéreim és eszem ágában sincs bántani őket és azt sem akarom, hogy miattam aggódjanak, mégis egyre többször megteszem ezt. Bár tudnák, bár elmondhatnám miért van ez! Csak sajnos az a baj, hogy még én magam sem tudom. Egyszerűen csak van és kész.

~ Halló? -veszem fel a hívást, bár tudom mi lesz az első mondata.

~ Szia Kook! Mégis hova a fenébe tűntél már lassan 1,5 órája? -na mit mondtam?- Azt mondtad csak sétálni mész.

~ Hát sétálok is.

~ És mégis hol? Elvándoroltál Canadaba? Gyere vissza a szállásra, már NamJoon hyung is kezd mérges lenni. -felsóhajtok és elindulok a hotel felé.

~ Oké, már elindultam, hamarosan ott vagyok.

~ De az a hamar nem újabb 1,5 óra lesz ugye?

~ Húsz perc és ott vagyok. -és bontom is a hívást.

Igen valahol már vártam erre a hívásra, sőt szinte már előre tudtam mit fognak mondani. Ami ismét rossz érzéseket csal ki belőlem, mert mérges vagyok rájuk miközben tudom nem kéne annak lennem. Hiszen csak aggódnak értem mert nem tudják mi bajom, ezért nem kéne hibáztatnom őket vagy haragudni, mégis ezt érzem. Ennyire rossz maknae lett belőlem? De vajon mitől lettem ennyire bizonytalan? Ugye ennek a NaRaval való újra találkozásomnak nincsen köze? Hiszen annyi év eltelt már. Nem lehet, hogy még mindig ekkora befolyással legyen rám. Családja van az ég szerelmére! De akkor mért gondolok folyton rá?

.....

Mire visszaérek a szállásra már mindenki tűkön ülve vár engem, talán csak Yoongi hyung az aki nyugodtan nyomkodja a telefonját. Alig lépek be az ajtón rögtön le is támadnak hol voltam, merre jártam és mért nem tudom felhívni őket ha eltévedek vagy ha sokáig kimaradok. Sűrű bocsánat kérések közepette vonulok el szobámba és magamban imádkozom nehogy utánam jöjjön valaki. Nem azért mert ne szeretném őket csupán tudom úgyis csak megint faggatnának azzal a baromsággal, hogy jól vagyok-e. És annyira fáradt vagyok már, fáradt ahhoz, hogy ugyanazokat a köröket fussam le újra és újra, ki tudja hanyadjára.