Hate You - Yes or No (Jungkook ff.) (❗BEFEJEZETT❗)

15. rész

Úgy ébredek fel reggel akár egy zombi. Óvatosan kelek ki az ágyból nehogy felébresszem YoRat. Kedvem abszolút a nullán van, de amikor meglátom Danielt a konyhában még kevésbé van életerőm ehhez a naphoz. De tudom nem gubózhatok be Jungkook stílusban és nem sajnáltathatom magam amíg valaki hajlandó lesz és észreveszi, hogy valami nem stimmel. Nekem kötelességeim vannak, teendők amiket csak is kizárólag nekem kell elvégeznem. Az élet nem állhat le csak azért mert a nullás szint alatt van a kedvem.

A kávéfőzőhöz lépek és matatni kezdek miközben Daniel csak néz. Nem tudom akar-e mondani valamit vagy csak épp a legpazarabb lelket tipró bántását készíti össze fejben. Feláll székéből és én szinte azonnal felkészítem magam a nap "legcsodásabb" reggelére. Amíg a kávétartót igyekszem beilleszteni a helyére hirtelen két kar fonódik körém és nem túl szorosan körbezár. Viszolygok érintésétől és pillanatok alatt kihámozom magam belőle. Ő furcsán néz rám, én viszont dühösen. Nem értem mit gondol, azok után amit tett majd minden ott folytatódik ahol abbamaradt és a karjaiba omlok? Azt már nem! Ezt sajnos túl sokáig csináltam. És ebből elég!

Ezúttal valamiért nem látok rajta haragot vagy neheztelést, igazából semmiféle ártó vagy rossz szándékra utaló jelet sem, meglepően békés az arca. De nem kockáztatok, tartom a három lépés távolságot.

- Tudhattam volna, hogy még mindig haragszol. -bár nem cinikus de egészen közel van hozzá a használt hangneme. Azonnal dühös leszek.

- Miért mit vártál? Hogy a karjaidba vetem magam azok után amiket a fejemhez vágtál? -ezúttal én ütöm meg a cinizmus hangtávját, elég erős haraggal.

- Dühös voltam.

- Óh hát persze. Te mostanában mindent erre fogsz „dühös voltam”. Nem gondolod, hogy ennél azért ésszerűbb magyarázatot érdemelnék?

- Mit vársz mit mondjak? -ez de deja vu-s érzés. Mintha nem is olyan rég valaki más is ugyanezt mondta volna nekem. Ami méginkább feldühít.

- Talán az igazságot? -kérdezem szarkasztikusan- Mondjuk úgy látszik ez az egy ami nem megy neked.

- Hagyd abba NaRa! -emeli meg hangját- Látod? Mindig te szítod ezeket a vitákat.

- Méghogy én! Miért is? Csak mert nem elégszem meg annyival a férjemtől, hogy "dühös voltam"? Egyáltalán miért vagy dühös? Adtam rá valaha is okot? Mert szerintem nem.

- Eddig nem is. De most... -beletúrt hajába.

- Most mi? Mi van most?

- Nem igaz, hogy nem veszed észre? Mióta azok a nyálképű kis idolocskák idejöttek te teljesen kifordultál önmagadból. -hogy mi van?

- Ugye most csak viccelsz?

- Úgy nézek ki?

- Daniel amit állítasz egy őrületes baromság.

- Szerinted. Mert te nem látod saját magad. De mióta együtt dolgoztok teljesen kivirultál, mintha kicseréltek volna. Azt hiszed nem látom?

- Mégis mit?

- Az arcodon a mosolyt a forgatások alatt, a szemedben a vágyat, hogy odamehess hozzájuk, a vívódást magaddal. Azt hiszed annyira vak vagyok, hogy ezeket ne vegyem észre?

- Oké, te megőrültél. Ugye az megvan, hogy ők az ügyfeleink? És mivel a főnökük vagyok muszáj mosolyognom ha a közelükben vagyok. Mégis hogy nézne az ki ha fapofával állítanék be a forgatásokra? Szerinted azok után ki akarna dolgozni velünk?

- Akkor is. Ez más. Megváltoztál. És miattuk, tudom.

- Jó. -legyintettem- Feladom. Akkor legyen úgy ahogy beképzeled, nem érdekel. -elindultam az emelet felé.