Száguldás

Ausztria: csatára készen - 2.

Spielbergben már javában tartanak a szabadedzések, így kevés figyelem irányul Norára, ahogy végigsétál a padockon. Egészen a reptértől idáig Mirandával arról beszélgettek, hogyan fog lezajlani a Tottenhames sorozat. Közben Jacob lelkiismeretes jegyzetel, hogy később ebből ne legyenek gondok. Mind a hárman sietnek, mert alig pár percük van, hogy beérjenek a csapatmegbeszélésre. Nora éppen kinyitná a motorhome ajtaját, de az hirtelen kinyílik felé. A lány megtántorodik és elveszti az egyensúlyát. Mindenki rémülten figyeli, ahogy hadonászva a föld felé közeledik. Jacob agyában egy újabb sérülés rémképei jelennek meg, ezért azonnal a lány után nyúl, de valaki megelőzi. A kinyitódó ajtó mögül egy kéz ragadja meg Nora kapálózó kezét és visszahúzza az egyensúlyába. A lány sokkos állapotba kapaszkodik meg szorosan az ajtószárnyba. Kikerekedett szemekkel néz körbe, hogy meggyőződjön, tényleg a földön áll. A tekintete ekkor találkozik a gesztenyebarna szemekkel. Jacob odalép hozzá és megtámogatja, majd megköszöni az idegennek a segítséget. A megmentő halványan elmosolyodik és félreáll az útból, hogy Norát betámogassák az előtérbe.

- Nem sérültél meg? – kérdezi aggódva a lánytól a menedzsere, miközben leülteti a székre.

- Nem. De ez közel volt! – szakad ki Norából.

- Igen, mi is megijedtünk. – veregeti meg a vállát Miranda – De most már tényleg sietnünk kell a meetingre!

A nap hátralévő része szokásosan telik el a lány számára, hol a garázsban van és nézi az edzést, hol a motorhomeban, ahol valamelyik meetingen üldögél és némán bólogat. A menetrend végén mindenki visszatér a környék kisvárosainak szállodájába. Noráék egy tipikus osztrák házikóban foglaltak szobát, ami közvetlenül a főtéren helyezkedik el. Szerencsére nem nagy a város, így egészen nyugodt napokat tölthetnek itt. A lány a szokásos esti edzés után a szobájának hatalmas ágyán fekszik és a plafont bámulja. Valami nagyon zavarja, de nem tudja pontosan mi. Nem az eddig megszokott gyomorszorító idegesség, ami a balesete óta néha hatalmába kerítette. Most inkább valamiféle értetlenség szurkálja, ami elvonja a figyelmét. Nagyot sóhajt, majd felkapja a pulcsiját és elindul kiszellőztetni a fejét.

Elmentem sétálni egyet! – írja meg üzenetben Jacobnak, majd kilép az alkonyati hűvös levegőre. Csak egy páran lézengenek a téren, így senkinek sem tűnik fel a baseball sapkás lány. Nora andalogva elindul, hogy felfedezze a várost. Lassan meghitt nyugalom telepedik rá, ahogy az ottélők mindennapjába kap bepillantást az ablakokon keresztül. Talán egy félóra bóklászás után rálel egy kedves, kis parkra, ami szemlátomást üresnek tűnik. A lány leül az egyik padra és becsukott szemekkel élvezi a hegyi levegő illatait. Már a napját se tudja, mikor volt ennyire kellemes számára, hogy egyedül volt. Eddig mindig szorongott, mikor magára maradt, de most teljesen feldobja. Örül, hogy senkihez sem kell beszélni, nem kell folyamatosan jó arcot vágnia minden őrült ötletre, hanem egyszerűen csak élvezi a pillanatot.

Fogalma sincs meddig üldögél így. Egyszer csak kavicszörgést hall maga mögül. Kipattan a szeme, felveszi a sapkát és a homályt kezdi fürkészni. Tudja, hogy ilyenkor paparazzik rejtőznek az árnyékba, hogy szaftos sztorikhoz leleplező képeket készítsenek. Kezébe veszi a telefonját és a lámpájával a zaj irányába világít. Egy alak rajzolódik ki, ami megrémíti a lányt.

- Bocsánat, ha megzavartam... - szólal meg egy fiatal férfi hangja.

- Ööö, nem gond – jön zavarba Nora.

- Nem baj, ha csatlakozom önhöz? – lép előrébb az alak.

A lány kétkedve néz rá és kezében fényképezőt keres. Ekkor kapcsolják fel a park világítását és Nora újra találkozik a gesztenyebarna szempárral.. Ekkor kapcsolják fel a park világítását és Nora újra találkozik a gesztenyebarna szempárral. Mintha megállt volna körülöttük az idő. A lány lassan végignéz a szinte vele egyidős fiún. Fekete sportcipőt, sötétkék melegítőt, fekete pólót, kék kapucnis pulcsit visel. A szőke haja kikandikál a kapucnija alól. A fiú is lassan végigméri a lányt, majd halványan elmosolyodik. Nora hirtelen észbe kap és még jobban a szemébe húzza a sapkáját, majd elfordul, hogy ne látszódjon az arca. Visszaül a padra és az előtte lévő kis tavat kezdi el bámulni. A fiú pár pillanatig csendben álldogál, majd a pad mögötti füves foltra ül le, Nora mögé. Kínos csendben telik el öt hosszú perc. Végül a lány nem bírja és hátra fordul. A fiú a fűvön háttal feküdve az eget csodálja.

- Nem zavar, hogy itt vagyok? – kérdezi óvatosan Nota és feljebb tolja a sapkáját a homlokán.

- Inkább nekem kéne ezt kérdeznem... - jön a válasz, de a fiú még mindig nem néz rá – Én is szeretek egyedül lenni.

A lány egyetértően elmosolyodik és ő is lefekszik a padra, majd a csillagokat kezdi el nézni. Újra csend ereszkedik közéjük.

- Nem sérültél meg? – szólal végül meg a gesztenyebarna szemű srác.

A lány egy pillanatig értetlenül fordul felé, majd eszébe jut, hogy a délelőttre gondol.

- Nem. szerencsére, mert még ebből sem épültem fel – emeli fel a merevítős kezét szemléltetés céljából.

- Akkor jó. Fáj még? – ül fel a fiú és a szemét nem veszi le a lány sérült kezéről, ami most lelóg a padról.

- Már nem. Az elején elviselhetetlenül, de szinte teljesen meggyógyult. Valószínűleg szerdán már le is veszik róla ezt az izét – grimaszol a lány.

- Félsz?

- Mitől?

- Gondolom, már elmélkedtél azon, hogy mi lesz, ha nem úgy működik, ahogy azelőtt – mondja a fiú és Nora csak ekkor veszi észre, hogy a térdén egy hatalmas kötés van, aminek a szélét zavarában piszkálja.

- Sokat gondoltam rá. De bízok magamba, mert muszáj tökéletesen felépülnöm. Nincs más lehetőségem! – mondja magabiztosan a lány – Te félsz?

- Talán. – válaszol a fiú és lepillant a térdére – Egyébként Alexander Mayer vagyok.

- Én Nora Abel.

- Hogyan sérültél meg, Nora? – kérdezi a fiú, majd feláll és oda ül a lány mellé a padra.

- Egy nagyon csúnya balesetem volt két hónapja.

- Oh, tényleg te vagy az egyik forma-1-es pilóta! Sajnálom, hogy nem ismetelek fel.

- Nem baj, még jól is esett, hogy nem kellett elmennem innen. – von vállat a lány.

- És te hogyan sérültél meg, Alexander?

- Az egyik meccsemen az ellenfél kirúgta a térdemet, amit az orvosnak kellett visszaraknia a helyére.

- Milyen meccs?

- Ja, röplabdajátékos vagyok az osztrák nemzeti válogatottban. Most a csapat kapott pár nap szabadságot és együtt eljöttünk megnézni a futamot.

- Hát, Alexander, örülök, hogy a sors összehozott minket és megismertük egymást! – mosolyog a fiúra Nora.

- Én is örülök, hogy megismertelek.

Újra csendesen üldögélnek egymás mellett, de egyikőjük sem érzi kellemetlennek. Az idilli pillanatot Nora telefonjának a csengése töri meg.

- Vissza kell jönnöd! – szól rá Jacob a túloldalról.