Love Game [Charles Leclerc]

20. Tesztkörök

Az ausztrál nagydíj utáni grillparty volt Valery eddigi legkedvencebb bulija, amire elment idén. Gyönyörűen kidíszitett kert volt, az idő megengedte, hogy szabadtéri legyen. Fénysorok lógtak a fákról és kellemesen megvilágították a helyet. Pultok és asztalok voltak néhol, ahová le lehetett ülni.

Úgy tűnt az emberek elengedték magukat. Riccardo nagyon menőzni próbált a fiúk előtt, körbevette egy társaság őt. A nyüzsgés és a beszélgetések hangja elnyomta a zenét. Valery olyan családiasnak érezte a hangulatot. Egy olasz kertipartira emlékeztette, csak kevesebb tésztával.

Valery megtámasztotta az öklével a fejét, féloldalasan. Az ajkain egy mosoly ült. Nem tudta, hogy hanyadik söre, de nem számolta. El akarta engedni magát. Nagyon elégedett volt a mai eredményével, ötödik lett. De nem csak azért, mert újra az elsők között végezhette, hanem mert Charles nyomban utána futott be. Most ő volt egy picivel gyorsabb, a főpilótánál.   

Lando éppen készült rávenni George-ot, hogy sörös poharakkal építsenek tornyot. Oscar asszisztált. Valery elbambulva nézett végig a társaságon, ő szolgáltatta a sörös korsók nagy részét. Észrevette, hogy Charles kicsit félrehúzódva üldögél egyedül az egyik fa alatti padon. Fehér ingben és egy lengébb rövidnadrágban volt, noha ahogy közeledett az éjfél egyre csípősebbnek tűnt a levegő.

Akármennyire is örült a saját sikerének, nem volt szívtelen. Egy része együttérzett vele és a kudarcélményével. A férfi mélabúsan a telefonját nyomkodta, egyedül. Úgy érezte oda kell mennie hozzá. Sosem volt az a vígasztaló ember, de lehet, hogy most ennyit megtehetne a pasiáért.

- Föld hívja Valeryt! - bökte meg Lando a vállát, nevetve.

Valery felkapta a fejét és a fiúk felé fordult. Lando már elkezdte egymásra pakolni a sörös korsókat, egy ingatag remekművet alkotva. Mindhárom fiú kérdő szemekkel nézett rá, rádöbbent, hogy fogalma sem volt, mi volt a kérdésük felé.

- Itt vagyok, bocsánat - szabadkozott mosolyogva - Mit szólnátok, ha Charlest is bevonnánk?

A többiek rábólintottak, mire ő tüstént felállt és átvágva a tömegen megkereste. Sejtette, hogy a férfi kicsit a háta közepére kívánhatja, de akkor is elé állt. Charles felpillantott rá és vérszegényen köszönt neki. Mosoly szünet volt közöttük, mióta előtte ért célba. Engedélyt sem kérve lehuppant mellé. Tudta, hogy úgysem küldené el. Charles mélyen sóhajtott, semmi kedve sem volt arra, hogy most Valery kioktassa és fölényeskedjen. Eléggé rágta magát az eredménye miatt.

- Miért húzódtál félre? - kérdezte a nő csendesen.

Charles megvonta a vállát, szótlanul. A vállai feszültek voltak, az enyhén eres kezei a korsót szorongatták, görcsösen. A hideg kék szemek mintha nem is a valóságban élnének, jelenleg. Olyan megközelíthetetlennek tűnt. Elégedett vagy a mai futammal?, ez egy buta kérdés lett volna. Valery nem tudta, hogyan bírja szóra. Általában, ha bajuk egymással jól kiveszekedték egymást. Most Charles inkább bezárkózott, Valery viszont annál jobban akart betörni.

- Megszorongattad Max-ot azokban a körökben - dicsérte meg Valery, a mai futamra utalva.

- Én sosem vagyok elégedett - jelentette ki Charles, keserű csalódottsággal - Nem, amikor ennyire közel voltam.

Valery rokonszenves volt az érzéseivel. Nem értette, miért nem tud teljes mértékben beleélni magát a sikerébe, elvégre, mindig azt szerette volna, hogy legyőzze. Most viszont úgy érezte, mintha valami hiányozna, összezavarta. Charles szomorú kék szemei ránéztek, olyan legyőzöttnek tűnt. Annyiszor megbeszélték, hogy a versengést próbálják a minimumon tartani, hogy működjön ez a kapcsolat, de sokszor úgy fest ez lehetetlen. Valery felállt a padról, egy megértő mosolyt küldött neki.