Love Game [Charles Leclerc]

14. Utolsó szusszanás

Valery gondterhelten tette a táskájába a telefonját. A hullámok csendesen verték a köves partot, ragyogó napsütés volt. Tudta, hogy élveznie kellene az utolsó napukat a szigeten, ám képtelen volt rá. Charles a szomszédos nyugágyon pihent, olvasta a jegyzeteit. Ő is már fél lépéssel a visszaúton kattogott.

A tegnap este óta nem beszélt Pierre-rel, mióta haza tessékelte. Bűntudata volt, amiért visszautasította a férfi lépését. De azt érezte ez most a helyes döntés. Nem akart kapcsolatot, nem érezte helyesnek félrevezetni. Valery sosem tartotta magát a legjobb barátnőnek, az érzései ritkán voltak kiteljesedve az eddigi kapcsolataiban. Valahogy sosem alakultak jól, rossz tapasztalatai voltak.

- Pierre nem veszi fel.

Charles az ujjával lejjebb húzta a napszemüvegét, az felvonta a szemöldökét. Az ajkán egy gúnyos mosoly jelent meg. A nő úgy tűnt egész nap azzal foglalkozott, hogy választ kapjon tőle, nem értett miért. A szíve egy része kicsit keserűséggel telt meg. Hallotta a tegnap este, hogy a nyaraló előtt beszélgetnek, mert az erkélye alatt álltak. Charles nem tudta kivenni a szavaikat, de hallotta a sörös üveg csörömpölést, mikor pedig kinézett azt látta, milyen közel vannak egymáshoz. Úgy tűnt, mintha csókolóztak volna, a férfi nem mert rákérdezni egyiküknél sem, hogy helyesen látta vagy sem.

- Az az érzésem, eljöttünk kirándulni és minden, ami miatt aggódtál az Pierre.

- Jobb, mint a csapatimídzsünk miatt aggódni.

Részben igaza volt, ezt a férfi is tudta. Csak annyira zavarta, hogy a barátjával úgy tűnik sínen vannak. Charlest bosszantották ezek az érzések, éppen annyira, hogy félt elterelik majd a figyelmét hosszú távon is. Valery gyönyörű, neki pedig össze kellene szednie magát. Úgy viselkedik, mint egy hormonos tini. Ironikus, hogy mindezidőben arra figyelmeztette Pierret, hogy ne vegye el a figyelmét a futamokról.

- Nincs ki bekenje a hátad - mondta, kicsit gúnyt akart űzni a románcáról a francia férfival.

Valery tettett sértődve lebiggyesztette az ajkát, felé fordult.

- Ha már megemlítetted, talán te szeretnéd?

Charles azonnal elvörösödött, zavarba jött. Elképzelte a napolajjal. A puszta gondolat is felcsigázta, de nem akarta kimutatni.

- Én? - kérdezte megrőkönyödve.

- Miért? - csipkelődött tovább Valery - Annyira borzalmas lehet bekenni a hátam? Te, Charles Leclerc aztán ezt sosem tennéd meg.

Ó, még mennyire. Charles arca elmelegedett. Ha tudott volna az álmairól, akkor rájött volna, hogy sokkal többet is tett volna még vele, mint bekenni a hátát. Hogy legalább már egyszer elképzelte, hogy nyög alatta. Most a kép viszont az volt, hogy a hozzáér, csakis azért, hogy megmutassa nem érdekli az egész. Ez egy olyan csavaros játék volt, amiben képes lett volna elveszni.

- Kezdem azt hinni, hogy itt te vagy az, aki meghalna csakazért, hogy hozzáérjek - mondta hidegen, mire Valery-n volt a sor, hogy szavak nélkül maradjon.

A nő lélegzete a mellkasában ragadt. Fordult a kocka. Mindketten arra játszottak, hogy a másikról azt mutassák: könyörög. Izgalmas volt, és határozottan megmozgatta a nő fantáziáját. Valery egy gúnyos pillantást küldött neki, de nem kerülte el a figyelmét, hogy a szavai dolgokat tettek a testével. Az az ismerős melegség átjárta az egész testét, mindenhol, ahol Charles hozzáérne. Ahol egy fűtött pillanatában elképzelné, hogy megérintené. Izgatott volt, de tagadta. Volt valami játékos, és pimasz csillogás Charles szemeiben, ami arra késztette, hogy húzza még a mézes madzagot. De félt tovább menni.