Love Game [Charles Leclerc]

17. Az ál-kapcsolat

Lesétált a pódiumról, a riporterek tömegébe. Egy letörölhetetlen mosoly volt az arcán, amikor az egész Ferrari csapat vele együtt örült. A mérnökök megveregették a hátát, és Vasseur félig magához ölelte. Egy pillanatra, a toppon érezte magát. Látta felvillani a saját nevét a kijelzőn, a második helyen, majd mellette a Valeryét a negyediken végezte. Messze lekörözte.

Miután a felhajtás elcsendesült körülötte, örömittasan lépett be a szállásukra. Levetette magát az ágyra és készült felhívni Carlost. Látta, hogy üzenetet kapott az imént Landótól, aki kérdezte, hogy eljön az ünneplő bulira, amit ma este rendeznek. Nyilvánvalóan. Már hazafelé úton felhívta az édesanyját, Pascale-t, hogy megossza vele az örömét. 

Charles a kezébe vette a telefonját, ám mielőtt hívhatta volna a barátját egy félénk kopogtatást hallott az ajtóból. Gyorsan magára vett egy felsőt, hogy tisztességesen felöltözve találják.

- Szabad! - kiáltotta, majd az ajtókilincs után nyúlt - Ó.

Valery termett előtte, megszeppent barna szemekkel pillantott fel rá. Charles hátralépett és előre engedte. Megdörzsölte a nyaka tövét idegességében. Nem számított rá, főleg azok után amiket egymáshoz vágtak tegnap este. Eszébe jutott, hogy bocsánatot kérjen tőle. Elszomorította a tény, hogy elrontotta a fejlődésüket a meggondolatlan kommentjeivel. Valery arca komoly volt, az egyik kezével a vállát dörzsölte. Egy Ferraris hoodie volt rajta, de nem a Monzás. Charles egyenes vonalba húzta az ajkait, komolyan nézett rá.

- Gratulálok, Charles - mondta őszintén a férfi szemébe nézve.

Valery törtetőnek tartotta magát, de mindig elismerte, ha valaki jobb nála, akármennyire is nehezére esett. Charles pódiumra állása pedig csak magasabbra tette előtte a lécet. Felnézett rá, évekig, tudta, hogy megtiszteltetés ellene versenyezni. De attól még nem szándékozott magát könnyen adni. Minden ellenére, úgy gondolta, hogy tiszteletből is meg kell ezt tegye. A vitájukban kivette a részét ő is, Valery úgy érezte, hogy most ő kell megtegye a lépést a békülés felé.

Charles bólintott, felvonva a szemöldökét. Befejezve a kötelességét, Valery már készült megfordulni, hogy magára hagyja, amikor a férfi közelebb lépett hozzá és megérintette a vállát ruhán keresztül. 

- Csak ennyi? - kérdezte pislogva.

- Mi mást mondjak még? - tette keresztbe a karját a nő, az ajkába harapott - Én nem vagyok olyan gyerekes, mint te.

A nő forgatta a szemeit, a gúnyos hangnem elárulta. Charles büszkeségét is sértette, hogy a csapattársa megelőzte a helyzet megoldásában. Értékelte, hogy akármennyire is göröngyös a kapcsolatuk, ezt a vitát már jobban kezelték. Nem kellett Lauren a békülési stratégiához.  Már csak egy lépés kellett ahhoz, hogy Charles is megelégedjen.

- Leveheted a pr-os maszkot - mondta csendesen Charles - Mi vagyunk.

- Kíváncsi vagy, hogy mit gondolok? - kérdezte felhevülve - Azt, hogy jobb kell lennem. Jó helyről indultam, de még nem tudom hogyan kell megtartani a ritmust.

Valery lesütötte a tekintetét, mélyet sóhajtott. Charles-nak egy dologban mindig igaza volt. Akármennyire is nehezére esett levenni a maszkját, mint máskor is, jól esett megtenni. Valahogyan, miután bevallotta neki a hibáit egyben meg is könnyebbült.

- De erről szól a verseny, nem? - folytatta, most már lágyabban - Egyszer fent egyszer lent.

Charles-t teljesen meglepte a viselkedése. Nem gondolta volna, hogy Valery ennyire nyíltan megossza vele az önkritikáját. A férfi eltépte a pillantását a nő szemeiről. Igen, gondolta, az önkritikából nekem is jutott elég. Bűntudata lett, mert a szerencse számlájára írta a csapattársa sikerét. Szerencse nem lett volna elég ahhoz, hogy az F1-be juttassa.