Love Game [Charles Leclerc]

30. Territórium (+16)

- Idióta takaró - morogta frusztráltan.

Valery próbálta eligazítani a takarót, ami a lábánál teljesen összegabalyodott. Charles, aki eddig az ágya szélén ült, most előre hajolt és máris segíteni próbált neki. Próbált mindenről gondoskodni, csakhogy megmutassa magának képes rá. Észben tartotta, hogy bevegye a lázcsillapítót lefekvés előtt. Hajnali három közeledett és mindkettejüknek szüksége volt pihenésre ilyen nap után. Kezdte ő is érezni, hogy a felgyűlt fáradtság rá is kihat.

- Hadd segítsek - ajánlotta fel Charles, gondosan eligazítva a takarót.

Valery nyakig húzta a takarót, ennek ellenére is reszketett. Becsukta a száját, hogy a fogai ne koccanjanak össze. Becsukta a szemét, pocsékul érezte magát, mintha újra visszaesne. Egyszer csak érezte Charles kezét végigsimítani az arcán, sokat időzve a homlokánál.

- Maradjak veled?

A nő kinyitotta a szemét, a férfi egy karnyújtásnyira volt tőle. A tekintetük összefonódott, egy kellemes bizsergés futott végig a gerincén, ha arra gondolt, hogy együtt aludjanak. Valamire rádöbbent ma. Az, ahogyan gondoskodott róla volt elsöprően felébresztette az érzéseit a férfi iránt. A közelsége most még jobban hívogatta, mint máskor. Az, ahogyan úgy a karjaiba vette, mintha meg sem kottyanna neki felcsigázta. Újra akarta érezni a karjai biztonságot adó ölelését. 

- Igen.

- Te nagyon reszketsz - jegyezte meg Charles - Fázol?

Valery majdnem forgatta a szemeit, persze. A láztól hidegrázásai voltak, még kellett várni arra, hogy a lázcsillapító nem ütött be. Charles aggódva nézte, az ajkába harapott, azt sem tudta hogyan segíthetne ezen felül rajta. Mellé ült az ágyban, de tudta, hogy addig nem alszik, míg nem lesz láztalan.

- Szabad? - kérdezte csendesen, a kezét végigsimította a takarón.

A nő bólintott, noha azt sem tudta, mire. Charles felemelte a takarót és alá bújt. További kérdések nélkül magához húzta, a mellkasára. Körül ölelte szorosan, a nő a fejét a szegycsontján pihentette. A kezével a rövid ujjú Ferraris pólóját gyűrte, nem volt ereje ellenkezni saját magának. Charles bicepszei fedetlenek voltak, élvezte nézni, ahogyan megfeszülnek. A teste melege megszüntette a remegését. Valery becsukta a szemét, közelebb húzódott, teljesen hozzá préselve magát. Itta be a teste melegét. Akármennyire is megalázó ennyire kiszolgáltatott helyzetben lenni, de újra az ellensége karjaiba zuhant. Érezte, hogy a férfi megrezdül, majd egy szaggatott sóhajt enged ki. Az utolsó dolog, amire Valery emlékezett az volt, hogy érezte Charles kezét a haját cirógatni. 

Gyorsan álomba merült, de Charles sokáig nem aludt. Egyfolytában a homlokát és a haját simogatta, hogy érezze, tart-e még a láza. A saját homlokához viszonyította a hőmérsékletet. Ám amikor normálisnak kezdte érezni, megengedte magának, hogy ő is megpihenjen. Hazug lenne, ha azt mondaná, neki nem ad valamiféle különleges nyugalmat a közelsége.

Charles sosem aludt még ilyen jól és mélyen. Néha megébredt saját maga, gyorsan ellenőrizte a lázát, de utána gyorsan visszaszenderedett. Nyugodt volt, boldog, nem zavarta semmi. El sem hitte, hogy ehhez az kellett, hogy a karjaiban tudja. Tudta, hogy ez mind talán az elnyomott érzései miatt tört rá, de volt kifogása, hogy maga mellett tartsa. Úgy gondolta most megengedi magának, hogy kiélvezze azt, hogy érezheti a nő szíve dobogását, láthatja a mellkasa nyugodt mozgását. 

Reggel, kopogtatást hallott az ajtó felől, de túl álmos volt, hogy válaszoljon, azt hitte képzelődik. Mélyen beszívta a levegőt, résnyire kinyitotta a szemét és lenézett az alvó barátnőjére. Egész éjszaka el sem mozdult a karjaiból. Talán Valery-nek sem volt annyira ellenére a dolog. Megcirógatta a haját, a barna tincsekkel játszott. Az ujjai megérintették a homlokát, észlelve, hogy lassan újra lázas lesz.