Utállak vagy szeretlek?

4. fejezet

*Jungkook pov.*

Az egész éjszakámat az ablakban töltöttem. Vagy a telefonomat nyomkodtam, vagy cigiztem - vagy épp a kettőt egyszerre -, vagy a maradékot ettem ki az uzsonnás dobozomból. Nem tudtam volna aludni, így nem is próbálkoztam vele. Sokat gondolkodtam, de az életemmel kapcsolatban nem jutottam semmire.

Miután megszólalt az ébresztőm a telefonomon, átmentem a fürdőbe, hogy újra lemossam magamról a cigiszagot. Mostam fogat, beállítottam a hajam, felvettem magamra az enyhén még mindig cigiszagot árasztó egyenruhámat. Lementem a konyhába, ahol próbáltam a lehető legészrevétlenebbül magamhoz venni egy banános tejet, és visszamenni a szobámba.

- Jó reggelt, fiam - köszönt mosolyogva Yo-han, amint betettem a lábam a konyhába.

- Nem vagyok a fiad! Miért ilyen nehéz felfogni? - emeltem fel a hangom, ám ekkor anya belépett a konyhába.

- Jungkook, miről beszéltünk tegnap? - tette csípőre a kezét. Csak megforgattam a szemeimet, és elindultam felfelé. - Várj csak egy kicsit! Van egy kis mondanivalóm a számodra.

- Mi az? - fordultam vissza egy hatalmas sóhaj kíséretében.

- Ne sóhajtozz - utasított megint. - Úgy tudom, hogy az osztályodban van egy okoska, aki minden dolgozatot ötösre ír meg. A nevéről fogalmam sincs, de nem is ez a lényeg. Azt szeretném, ha megkérnéd, hogy korrepetáljon pár tantárgyból, hogy ne bukj meg.

Pár pillanatra elakadt a szavam. Vissza akartam vágni valami nagyon csípőset anyának, de nem akartam pofonnal indítani a napomat, így inkább csak dühösen néztem rá. Nem akartam Jiminnel tanulni, már az is elég, hogy minden hétköznap látnom kell őt. Méghogy tanuljak vele, na persze...

- Nem érdekel, mennyire csúnyán nézel rám, akkor is meg kell kérned erre. Vagy elveszem a telefonodat és megvonom a banános tejet - zsarolt meg. Tudtam, hogy igazat mond, így nem tehettem mást: bólintottam egyet, aztán felmentem a szobámba.

Nem akartam Jiminnel beszélni. Nem akartam ránézni. Nem akartam egy légtérben lenni vele. Nem akartam megkérni, hogy korrepetáljon szinte mindenből. Nem akartam tanulni vele. Nem akartam együtt lenni vele semmilyen formában sem. Csak rosszabb lett volna az egész.

Összeszedtem a cuccomat, a konyhában raktam el magamnak enni, majd el is indultam suliba. Volt egy egész tanítási napom kitalálni, hogyan vezessem ezt fel Jiminnek úgy, hogy továbbra is annak a bunkó parasztnak tartson, mint amilyen vagyok. Nem kell, hogy egy ilyen kis okoska tudjon bármit is az életemről. Lássa ő is csak a látszatot, ahogy mindenki más.

Már az iskola fele vezető úton rágyújtottam egy szál cigire. Megint nyugtalan voltam - bár jobb megfelelő a még mindig, hisz folyton nyugtalan vagyok -, és meg kellett nyugodnom. Ha nem érzem, hogy átjár a nyugalom, akár csak egy kicsit is, akkor semmire sem tudok koncentrálni, még a lélegzetvételemet sem tudom irányítani. És csak egyetlen dolog van, ami meg tud nyugtatni: a cigaretta.

Miután apa elment, olyan volt, mintha folyamatosan pánikrohamom lett volna, akkor szoktam rá a cigire. A garázsban keresgéltem valamit, mikor az egyik polcon találtam egy doboz cigarettát. Öngyújtó is volt hozzá, így gondoltam, kipróbálom, hisz egy-két slukk után csak nem szokok majd rá. Úgy tűnik, tévedtem, mert onnantól, hogy abban a pillanatban átjárt a rég nem érzett nyugodtság, nem tudtam letenni a cigit. Először még nagyon rossz dolognak tartottam, és féltem, hogy anya rá fog jönni. De egy idő után megnyugodtam, és mikor a cigi a kezemben volt, semmi lényegtelennel nem foglalkoztam.

Mire beértem a suliba, a haverjaim már ott voltak. Woo-myeong és Myeong-woo megint veszekedtek - gondolom ugyanazon, mint általában -, Yeong-bin pedig csendben figyelte az eseményeket. Odamentem hozzájuk, közben a számba tettem egy újabb szál cigit. Az arcomon a változás észrevétlenül ment végbe, mikor az igazi énemre rávettem a mindennapos álcámra.

- Jungkook, végre itt vagy! - kiáltott fel Yeong-bin. Kicsit meglepett, hisz még sosem örült nekem ennyire, néha még ő is került engem. - Van egy cigid?

- Hülyének nézel? - vetettem felé egy lenéző pillantást. - Anélkül még a mosdóba sem megyek el.

- Adsz egyet? Woo-myeong nekem sem ad, mert egy igazi paraszt - jegyezte meg halkan, hogy az veszekedő idősebbik testvér meg ne hallja. - Ugye, te vagy olyan kedves, hogy adsz egyetlen szálat a jóbarátodnak?

- Miért nem hoztál magaddal? - beszélgetésünk közben az épületbe sietők arcába fújtam a füstöt, akik köhögve rohantak el onnan. Én ezen jót szórakoztam, de a szemem sarkából láttam, hogy Yeong-bin nagyon vágyakozik az után a füst után.

- Mert anyám elkobozta tőlem - sóhajtott szomorúan, én viszont elnevettem magam.

- Vigyáztál volna jobban - vontam meg a vállam. - Tudod nagyon jól, hogy sosem adok senkinek.

- Ne már, Jungkook! Csak egyet kérek! Ne hagyj itt szenvedni - könyörgött, de én csak megráztam a fejem.

Nálam mindig is aranyszabály volt, hogy másoknak nem adok a cigimből, még egyetlen slukkot sem. Én is eleve egy kicsit nehezen jutottam hozzá, mert nincs olyan sok dohánybolt, ami adna cigit tizenkilenc éves kor alatt - bár nekem már nincs hátra olyan sok -, ez pedig sokkal nehezebb volt régen, mikor tizenhat évesen rászoktam. Yeong-bin viszont annyira könyörögve nézett rám, hogy végül megkönyörültem rajta, és felé nyújtottam a cigis dobozt. Egyből kihúzott belőle egy szálat, és az öngyújtómmal meggyújtotta.

- Ah, köszönöm - nyögött fel halkan az élvezettől. - Meghálálom.

- Ajánlom is - tettem el a dobozt.

***

Egész álló nap az járt a fejemben, hogy hogyan kérjem meg Jimint a korrepetálásra. Bárhogy is képzeltem el magamban, rájöttem, hogy a valóságban, a fiú előtt, nagyon hülyén fog kijönni. Tisztára hülyének éreztem magam, amiért ennyit agyalok ezen, és emiatt fel is húztam magam, így ma több szünetben mentem ki cigizni.

Végül feladtam a gondolkodást, és csak vártam Jiminre a kapu előtt, miután véget ért a tanítás. Ő mindig később szokott kijönni, mert még átnézi a jegyzeteket, elolvassa a tankönyvben a leckét, és beszélget a tanárokkal. Stréber... Amíg rá vártam, addig megint rágyújtottam. Nagyon unatkoztam, legszívesebben hazamentem volna. De pont mikor már annyira untam a várakozást, és el akartam indulni haza, Jimin kijött az ajtón, majd a kapun is.

- Jimin! - szóltam utána, mire megfordult, remélve, hogy egy barátja szólította meg. Viszont mikor meglátta az arcomat, elszomorodott és megforgatta a szemeit.

- Mit akarsz? - fonta össze karjait a mellkasa előtt, de egyik kezével egyből legyezni is kezdett az orra előtt, mert az arcába fújtam a füstöt. - Muszáj ezt?

- Igen, muszáj - bólintottam halálos nyugalommal és komolysággal. - Tudod, bukásra állok szinte mindenből.

- Az egész iskola tudja - jegyezte meg, mire megint kapott egy adag füstöt.

- Anyám viszont azt akarja - folytattam -, hogy mivel te vagy az okoska, korrepetálnod kéne engem.