Utállak vagy szeretlek?

Epilógus

*Jungkook pov.*

Eltelt pár hét az érettségink óta. Számomra hatalmas öröm volt, hogy nem kellett bemennünk iskolába. Folyton együtt lógtam Jiminnel, még az első normális randink is megvolt.

- Fiam, ugye tudod, hogy ma tudod meg az eredményeket? - szólalt meg anya valamelyik nap, mikor kint reggeliztem a konyhában.

- Anya, tudom! Minden nap elmondod - csattantam fel kicsit.

- Jól van, nyugi - leült mellém. - Tegnap este apáddal beszéltél? Mintha az ő hangját hallottam volna a telefonodból.

- Igen, vele - bólintottam egy sóhaj mellett.

Nem is olyan régen, szinte közvetlenül az érettségi után apa felhívott engem telefonon - mondjuk fogalmam sincs, honnan szerezte meg a számomat, talán Jimintől kérte el -, én pedig felvettem, és beszélgettünk egyet. Elég sok mindent meg tudtunk beszélni, és már jobban értem az ő álláspontját. Azóta párszor még felhívott, és beszélgettünk egy kicsit; ebbe tartozott a tegnapi napunk is.

- Haragszol még rám, amiért nem mondtam el, hol van, igaz? - kérdezett anya megint.

- Egy kicsit, de mondjuk megértem - ingattam meg a fejem.

- És Jimin miatt haragszol? - folytatta a kérdezgetést.

- Anya, hagyd már abba! - szóltam rá. - Ha haragudnék, azt észrevennéd, mert akkor nem beszélnék veled és most nem ülnék itt.

- Ez mondjuk igaz - adott nekem igazat.

- Miről beszélgettek? - jött be Yo-han a konyhába. - Vagy ez valami titkos anya-fia beszélgetés?

- Ha van hozzá bármi közöd, akkor anya majd elmondja - felálltam az asztaltól, és felmentem az emeletre.

Nagyon sóhajtva ültem le a gépem elé. Jimin ma nem jött át, ő otthon nézi meg az eredményeit - ezt leginkább a húga akarta szerintem -, így sajnos egyedül voltam. Az eredményeimet csak délután nézhetem meg, így addig unatkoztam és izgultam. Ritkán van, hogy Jimin nélkül ébredek, vagy iskola nélküli napon nincs itt, ettől kicsit furcsán is éreztem magam, mert nem volt, akit megölelhetek. Kicsit talán pánikoltam is emiatt, de ezt elnyomtam magamban.

***

Hosszú órák múlva elérkezett a délután azon időpontja, amikor már megnézhettem az eredményeimet. Már negyedórával előtte ott ültem a gép előtt. Előre beírtam az azonosítómat meg a jelszavamat, aztán tíz percen keresztül frissítettem az oldalt, hátha megnézhetem korábban is. Viszont mikor már megnézhettem, nem akartam rányomni a gombra. Tudtam, hogy anyáék az ajtóm előtt álltak, arra várva, hogy ők is megtudják, átmentem-e. De nem mertem rányomni a gombra, hogy megnézzem, mert előjött egy újabb pánikrohamom.

Végül nagy nehezen le tudtam nyugodni egy kicsit. Anyáék már egyszer bekopogtak, hogy érdeklődjenek, így vettem egy mély levegőt, és a szememet becsukva nyomtam rá a gombra. A szememet nem mertem kinyitni, nagyon féltem, hogy esetleg nem mentem át. De persze tudtam, hogy meg kellene néznem, mert akár sikerült, akár nem, csak így tudhatom meg.

Végül egy újabb mély levegőt véve kinyitottam a szemem.

*Jimin pov.*

Nagyon unalmas volt az a pár hét, amit otthon kellett töltenem. Jó sokat voltam együtt Jungkookkal, de nem mindig volt időm rá. Amióta a szüleim elmondták a húgomnak, hogy túl vagyok az érettségin, folyton velem lóg. Egyetlen percre sem hagy engem egyedül, még velem is alszik - aminek anyáék nem kifejezetten örülnek. Én elviselem, mert igazából nagyon aranyos, és meg is értem az ő álláspontját is, hisz elég sok időt töltöttünk külön, amíg Jungkookot korrepetáltam. Néha viszont ha el akarok menni otthonról, úgy kell kiszöknöm a házból.

- Oppa, tudod már az eredményt? - kérdezte meg ma már ötödjére.

- Ji-yeon, mondtam már, hogy csak délután háromkor fogom tudni megnézni - mondtam el már sokadjára. - Addig hiába kérdezgeted, nem tudom neked megmondani.

- De nagyon érdekel - nyafogott kicsit.

- Elhiszem, engem is érdekel - sóhajtottam egyet. - De remélem, tudod, hogy ha megtudtam az eredményt, átmegyek Jungkookhoz, hogy megtudjam, neki hogy sikerült.

- Utána már haza sem jössz? - görbítette le a szája szélét.

- Lehetséges - ingattam meg a fejem. - De ne szomorkodj, oké? - leguggoltam hozzá. - Tudod, hogy szeretlek, ugye?

Ji-yeon csak bólintott egyet, közben aranyosan rám mosolygott. Picit elnevettem magam, majd szorosan magamhoz öleltem. Tényleg nagyon szeretem őt, csak túl sok dolgom van, így rá kevés idő jut. Jungkooknak kicsivel nagyobb szüksége van rám, mert neki olyan gondjai vannak, amiket egyedül nem tud megoldani, és én vagyok az egyetlen, aki segít neki.

***

Három előtt tíz perccel már ott ültem a gép előtt. Ji-yeon az ölemben ült, anyáék pedig mögöttem álltak. Enyhén remegő kezekkel beírtam az azonosítómat és a jelszavamat, majd háromkor rányomtam arra a gombra. Aggódtam egy kicsit, hogy esetleg nem mentem át. De mikor megláttam az eredményeket, hirtelen elmosolyodtam.

- Gratulálunk, fiam! - szólalt meg anya és apa egyszerre a hátam mögött.

- Oppa, mi ez a sok szám? - nézett rám Ji-yeon értetlenül, mire kicsit elnevettem magam.

- Azok az eredményeim - mutattam a képernyőre. - Megvan az érettségi.

- Tényleg? - derült fel az arca. - Ügyes vagy! - a nyakamba ugrott.

Nevetve viszonoztam az ölelést. Mikor viszont már meg akart szólalni, hogy esetleg maradjak itthon és ünnepeljük meg, eltoltam őt magamtól, felálltam a székről, és őt a helyemre ültettem.

- Bocsánat, hogy elrontom a hangulatot, de nekem mennem kell Jungkookhoz - megöleltem a szüleimet. - Tényleg bocs, Ji-yeon - megpusziltam a homlokát, majd egy intés után lementem a földszintre.

Gyorsan felkaptam magamra a cipőmet meg egy pulcsit, ami a fogason lógott, majd sietve elindultam Jungkookhoz. Én helyette is izgultam az ő eredményei miatt, így minél előbb meg akartam tudni, hogy neki hogy sikerült ez az egész.

Már az út nagyobb részét megtettem, mikor megláttam valakit velem szembe rohanni. Meg kellett állnom egy pillanatra, de ahogy az a valaki egyre közelebb ért hozzám, rájöttem, hogy az a valaki Jungkook. Kicsit elmosolyodtam, majd én is futni kezdtem. Mikor odaértünk egymáshoz, én szinte Jungkook nyakába ugrottam, ő pedig a derekamnál magához szorított.

- Sikerült - suttogta a fülembe boldogan. - Átmentem.

- Átmentünk - toltam el magamtól mosolyogva.

Jungkook egy nagyon boldog mosoly mellett magához húzott, és ajkaimra tapadt. Kicsit meglepett a hirtelen csókkal, de egyből viszonoztam, és átkaroltam Jungkook nyakát. Olyan volt ez a csók, mint az összes eddigi együttvéve. Boldog, szenvedélyes, lágy, érzelmekkel teli. Viszont elég hamar elfogyott a levegőnk, így Jungkook kénytelen volt tőlem elhúzódni, de nem ment túl messzire, csak a homlokát az enyémnek döntötte.

- Szeretlek, Jimin - suttogta halkan.

- Én is szeretlek, Jungkook - súgtam vissza.