Utállak vagy szeretlek?

36. fejezet

*Jungkook pov.*

Ahogy kimondtam ezt a két szót, úgy éreztem, sokkal könnyebb lett hirtelen a mellkasom. Az egész testemet átjárta a forróság, és valahogy teljes nyugalmat éreztem legbelül. Nagyon jólesett ez az egész. Még a szemeimet is ki mertem nyitni - bár lehet, jobban jártam volna, ha nem teszem meg.

Yeong-bin annyira meglepett arcot vágott, csodálkoztam, hogy a szeme nem esett ki a helyéről, akkorára nyitotta. Zavartan rámosolyogtam, fogalmam sem volt, mit kellene most mondanom. Párszor eltekintettem Jimin felé, de úgy tűnt, ő sem tudja, mi történik pontosan.

- Te... - szólalt meg Yeong-bin nagyon akadozva. - Te... meg te... ti... Mi van?!

- Hát... - kezdtem bele egy magyarázatba, de Yeong-bin a szavamba vágott.

- Szóval te... meleg vagy? - kérdezte lassan.

Elég sokféle reakcióra számítottam Yeong-bintól, de pont erre nem. Azt hittem, ez könnyen leesik neki abból, hogy "járok Jiminnel". De annyira meglepettnek tűnt, hogy talán csak kihagyott az agya. Legalábbis úgy tűnt, nagyon komolyan gondolja a kérdést.

- Igen, az vagyok - válaszoltam lassan.

- De most mi van? - kérdezte teljesen elveszve, még a hangja is elcsuklott. - Ez most valami kandi kamera? Vagy mi?

- Nem az, én együtt vagyok Jiminnel - meg is fogtam a kezét, és összekulcsoltam az ujjainkat, hogy megmutassam. Egy pillanatra rá is néztem Jiminre, és el kellett mosolyodnom, mert kicsit elvörösödött.

- De te tényleg... meleg vagy? - kérdezte meg Yeong-bin újra, közben a szemem és a Jiminével összefonódott kezem között cikázott a tekintete.

- Igen, az vagyok - válaszoltam újra. - Mindig is az voltam, csak eltitkoltam, mert nem tudtam, mit reagálnátok rá.

- Hát de te... mindig azt mondtad, hogy utálod őt - mutatott Jiminre.

- Igen, tudom, de már nem így van - mosolyogtam Jiminre, hogy emiatt ne érezze rosszul magát.

- De ez meg hogy történt? Mi történt, ami miatt már nem utálod? - kérdezgetett tovább.

- Pontosan én sem tudom - vontam meg a vállam. - Segít nekem felkészülni az érettségire, és annyit voltunk már együtt, hogy valahogyan megkedveltem őt.

- És te? - fordult Jimin felé. - Azt hittem, te is utálod őt - mutatott rám.

- Utálni sosem utáltam - válaszolt Jimin aranyosan. - Nem kedveltem, az igaz, de nem is utáltam. És amúgy meg én kedveltem őt először. Igaz, hogy végig bunkó volt velem, de akkor is megkedveltem őt.

- Én ezt most nem értem... - gondolkodott Yeong-bin egy kicsit. - Szóval... Ti ketten itt vagytok, melegek vagytok, és szerelmesek vagytok? - összegezte gyorsan, de Jiminnel mindketten tiltakozni kezdtünk.

- Szerelmesek azért nem vagyunk! Ott még nem tartunk! - válaszoltunk egyszerre.

- Jó, oké, oké - legyintett, miszerint ez egy lényegtelen dolog. - De ez így hogy? Annyira képtelen vagyok elhinni. De, Jungkook, meg ne bántódj a kérdés miatt, de irántam ugye sosem éreztél semmit?

- Nem, te mindig csak haver voltál, erről biztosíthatlak - válaszoltam mosolyogva, bár belül nem esett túl jól a kérdés.

- Jó, akkor megnyugodtam - sóhajtott aprót, de nekem ez valamiért csak rosszabbul esett.

Hirtelen nagy csend telepedett ránk, egyikünk sem szólt semmit. Én Jimin kezét szorongattam, hogy kicsit lenyugtassam magam. A nyakam kicsit megmerevedett, így mindenfelé forgattam a fejem - természetesen fogalmam sem volt, miért lett hirtelen ennyire merev a nyakam, de lehet, hogy Yeong-bin megjegyzései miatt. Mellettem Jimin Yeong-bin arcát vizsgálgatta, talán a gondolatait próbálta kitalálni, ami elég nehéznek ígérkezett. Yeong-bin pedig csak állt előttem, a cipője orrát bámulta, az arcán pedig tízezres sebességgel suhantak át az érzései és a gondolatai.

Végül Yeong-bin lassan mégis felemelte a fejét, és egyenesen rám nézett. Nekem ez nem igazán tűnt fel, mert a nyakam lefoglalt.

- Jungkook - szólított meg ilyen hosszú idő után, mire egyből abbahagytam a fejem forgatását, és belenéztem a szemébe. - Szeretném, ha tudnád, hogy nekem ezzel egyébként nincs semmi bajom. Ettől az egésztől, amit még mindig nem értek, hogy hogy történt, nem fog változni semmi kettőnk között. Ugyanúgy haverok maradunk.

- Kösz, ez azért... sokat jelent - mosolyogtam rá.

Yeong-bin is elmosolyodott, majd széttárta a karjait, és tett felém egy apró lépést. Értettem, mit akar, így elengedtem Jimin kezét, és megöleltem őt. Hamar eltolt magától - sejtem, miért -, de a lényeget értettem. Láttam rajta, hogy komolyan gondolta, és tényleg nem fog köztünk változni semmi, ez pedig nagyon megnyugtatott.

Visszaléptem Jimin mellé, és megfogtam a kezét. Örültem annak az ölelésnek, de nem olyan volt, mint Jiminé, és így kevésbé örültem neki.

- És egyébként - kezdett Yeong-bin újra beszélni, én pedig előre felkészültem rá - ez egy ilyen hatalmas titok, vagy nem probléma, ha véletlenül kikotyogom? Csak mert nem igazán tudok titkot tartani, főleg nem ekkorát.

Gondolkodni kezdtem, még Jimin is engem nézett, ami kicsit megnehezítette a dolgomat. Tudtam, hogy ő nagyon szeretné, ha képes lennék felvállalni a dolgokat, de én tudtam, hogy erre nem vagyok teljesen kész. De én is azt akartam legbelül, hogy mindenki megtudja, hisz ha az emberek elfordulnak tőlem, attól még Jimin velem marad.

- Tudod, mit? - néztem Yeong-binra. - Mondd el, akinek akarod!

- Tényleg? - kérdezett vissza.

- Tényleg? - kérdezte meg Jimin is, mire halkan nevetve néztem le rá.

- Igen, tényleg - bólintottam. - Nem biztos, hogy ez a legjobb ötlet, de ha senki nem fog ennek örülni, akkor sem maradok egyedül. És még meg is könnyítenéd vele a dolgomat, mert nem nekem kellene elmondanom mindenkinek.

- Akkor nem baj, ha eljár a szám, ugye? - ment Yeong-bin biztosra.

- Nem baj, annak mondod el, akinek csak akarod - mosolyogtam őszintén.

- Oké, akkor most már megyek is. És ne lepődjetek meg, ha holnap reggelre már mindenki tudni fogja - figyelmeztetett minket, majd megfordult, és elindult hazafelé.

- Tényleg ezt akarod? - fordult Jimin felém. - Készen állsz erre? Pár órája még Yeong-binnak is alig merted ezt elmondani, most pedig beleegyeztél, hogy ő elmondja mindenkinek. Ez hatalmas lépés.

- Tudom, tudom - simítottam arcára, hogy elcsitítsam. - De nem érdekel. Te itt vagy velem, csak ez számít. Nem fog érdekelni, ha mindenki utálni fog engem emiatt. Az sem, ha nem lesz vele bajuk. Engem most csak te érdekelsz.

Jimin nem mondott erre semmit. Elpirulva rám mosolygott, majd rövid karjait a nyakam köré fonva magához ölelt. Kicsit meglepett, de attól még magamhoz öleltem őt a derekánál fogva.

- Nagyon büszke vagyok rád - suttogta a fülembe.