Utállak vagy szeretlek?

53. fejezet

*Jungkook pov.*

A látogatás és a nagyon szomorú hétvégém után valami elképesztően gyorsan telt az idő. Rengeteget kellett tanulnunk, mert egyre közelebb voltunk az érettségihez. Jimin egész nyugodtnak tűnt ezzel kapcsolatban, engem viszont még a gondolatától is kirázott a hideg. A matek és az ehhez hasonló tantárgyak még mindig nehezen mentek, Jimint az őrületbe is kergettem vele. Folyton segítenie kellett nekem, viszont neki is tanulnia kellett. És pluszba még a figyelmét is mindig elvontam, mert folyton meg akartam őt csókolni.

- Jungkook, kérlek szépen, a tanulásra koncentrálj - tolt el magától már századjára.

- Ne haragudj, de nagyon jól nézel ki, és nem bírok magammal - megpusziltam a száját.

- Örülök, hogy így érzel, de már csak másfél hét van hátra az érettségiig - elém tolta a könyvet. - Úgyhogy tanulj! Szeretném, ha átmennél.

- Mondjuk annak én is örülnék - ingattam meg a fejem. - Rendben, nekiállok. De segítened kell.

- Segítek is, csak legyen időm tanulni nekem is - nevetve a hajamba túrt a tarkómnál, amitől picit felsóhajtottam. - Látom, ezt még mindig annyira élvezed - nevetett kicsit. - Folytathatom még, ha tanulsz.

- Oké - sóhajtottam csukott szemmel. Ez volt az én gyenge pontom, ha valaki ezt csinálja, akármire rá lehet engem venni.

Miután Jimin elhúzta tőlem a kezét, újult erővel álltam neki tanulni. Valahogy minden könnyebben ment, még a matekpéldákat is meg tudtam oldani. Volt pár nehezebb feladat, amiben segítséget kellett kérnem Jimintől, de egy rövidke magyarázás után megértettem, és már ment is a feladat. Párszor lelankadt a figyelmem, olyankor csak unalmamban rágcsáltam a tollamat. Ilyenkor viszont Jimin mindig a tarkómra simított, és picit a hajamba túrt. Ezzel mintha átadta volna az energiáját, mert egyből elkezdtem dolgozni a feladatokon.

- Nagyon ügyes vagy - mondta hosszú órák után, közben megint a tarkómra simított. - Büszke vagyok rád, amiért hajlandó voltál tanulni.

- Csak miattad csináltam - sóhajtottam.

- Szerintem inkább a simogatásért csináltad - elhúzta tőlem a kezét. - De akkor is ügyes voltál.

- Köszi - megpusziltam az arcát. - Akkor most már foglalkozhatok veled is? - közelebb húztam hozzá a székemet.

- Igen, esetleg - mosolyogva végigmért.

Mosolyogva közelebb hajoltam Jiminhez. Finoman az arcára simítottam, és még annál is lágyabban megcsókoltam. Ő egyből viszonozta, közben jobban magához húzott. Még a hajamba is beletúrt a tarkómnál, ezzel engem nagyon beindított, így behúztam az ölembe. Esélyt sem akartam hagyni neki, hogy elhúzódjon a számtól, de mindkettőnk levegője elfogyott, így el kellett engednem magamtól.

- Nagyon szeretlek, Jimin - suttogtam a szájára.

- Én is szeretlek, Jungkook - megpuszilta a számat. - Nagyon.

Mosolyogva húztam le magamhoz egy újabb csókra. Ritkán mondjuk ki egymásnak ezt a pár szót, de ha kimondjuk, az engem egyenesen a mennyországba repít. Remélhetőleg Jimin is így érzi, mikor azt mondom, "szeretlek".

***

Minden nap tanultunk, amin lehetséges volt. Kicsit kevesebb időnk jutott Jiminnel egymásra, de mindig együtt tanultunk - főleg, mert kellett nekem a segítség. Jimin sokszor kikérdezte tőlem az anyagot, egy idő után már tudtam is mindent. Az érettségi előtti napon viszont már kevesebbet tanultunk, mint általában, valójában csak rápihentünk az előttünk álló nehéz napra. Párszor átolvastuk az anyagokat, majd befeküdtünk az ágyamba filmet nézni. Néha Jimin random belekérdezett az anyagba, de mindig tudtam a választ.

Éjjel viszont valahogy képtelen voltam aludni. Jimin mellettem már rég aludt, én viszont - mivel korán lefeküdtünk - órák óta bámultam a plafont. Rohadtul féltem az előttünk álló naptól. Rengeteget tanultam rá, de aggódtam, hogy amikor majd le kell írni, semmire sem fogok emlékezni. De nem ronthatom el az érettségit, mert akkor újra kell járnom a tizenkettedik osztályt. Másodjára nagy eséllyel sokkal jobban menne, mert lenne még egy egész évem, hogy tanuljak rá. De nem akartam még egy évig iskolába járni, így amióta realizáltam, hogy mennyi múlik azon, átmegyek-e vagy nem, elkezdtem rendesen tanulni. Viszont túl későn álltam neki, és elég nehezen ment, így volt okom aggódni, hogy esetleg elrontok valamit.

- Jungkook... - fordult felém Jimin hirtelen, amitől megijedtem kicsit. - Miért vagy fent? Rég aludnod kellene már, nehéz napunk lesz.

- Igen, tudom - bólintottam sóhajtva. - Csak nem tudok aludni.

- Miért? - feltolta magát. - Rémálmod volt?

- Nem, minden rendben - mosolyogtam rá. - Csak nagyon izgulok, talán inkább már pánikolok, és emiatt képtelen vagyok elaludni.

- De akkor jól vagy? - ment biztosra. Bólintottam egyet, mire ő megnyugodva felsóhajtott. - Rendben. Valahogy viszont muszáj pihenned kicsit, vagy nem fogsz tudni rendesen koncentrálni.

Ezzel Jimin visszafeküdt a párnára, és jó szorosan magához ölelt. Hirtelen megéreztem az illatát, amitől el kellett mosolyodnom. Mindig ugyanúgy akar engem megnyugtatni, nagy eséllyel több ölelés volt ebben a kapcsolatban, mint csók. De végül is hatásos volt, mert megnyugodtam, és pár perc alatt el is tudtam aludni.

***

Másnap - kivételesen kilenckor - már bent ültem a padban. Rendesen különválasztottak engem Jimintől, mert nem csak, hogy nem egymás melletti padokban ültünk, Jimin egy teljesen másik teremben volt. Végig ideges is voltam; miután megkaptuk a feladatokat, pár percig nem is tudtam koncentrálni semmire. Viszont nagy nehezen le tudtam nyugtatni magam, és el is tudtam kezdeni a feladatok megoldását.

Egyszerre ment gyorsan és lassan az idő. A tantárgyak között volt öt-tíz percnyi szünet, így akkor beszélgethettem Jiminnel egy kicsit, de nagyon hamar vissza kellett mennem a terembe. Kicsit nehezen viseltem ezt a sok időt, amit Jimin nélkül kellett töltenem, de valahogy kibírtam. Szinte alig tűnt fel, hogy már csak pár perc van az utolsó vizsgánkból.

- Vége! - rohantam ki az iskolából, mikor végre végeztünk. Hallottam magam mögött Jimin önfeledt nevetését, ahogy velem ellentétben kulturáltan kijött az iskolából, de nem foglalkoztam vele. - Végre vége!

- Még nem tudhatod - sétált oda hozzám. - Lehet, hogy neked vagy nekem nem fog sikerülni.

- Neked biztos sikerül, de nagyon örülök, hogy felhoztad bennem a pánikot - mosolyogtam rá kicsit gúnyosan. Szerencsémre nem bántottam meg Jimint, inkább megint csak jót nevetett rajtam. - Nézd, én bízom benne, hogy sikerülni fog.

- Biztos sikerült - mosolyogva az arcomra simított.

Hirtelen úgy éreztem, nem bírok tovább magammal, és Jimin derekára fogtam. Tudtam, hogy mindenki ott van, és egy csomóan minket néznek, de nem érdekelt. Magamhoz húztam Jimint, és lágyan, de szenvedélyes ajkaira tapadtam. Ő egyből viszonozta a csókot, közben átsimított a tarkómra. Hamar elhúzódtam tőle, de közel maradtam hozzá, hogy minden pillanatot kiélvezhessek.

- Ugye tudod, hogy mindenki minket nézett? - suttogta mosolyogva.

- Igen - bólintottam egy apró sóhaj mellett. - De valahogy nem érdekel - újra magamhoz húztam, és megint megcsókoltam.