Utállak vagy szeretlek?

38. fejezet

*Jimin pov.*

Őszintén sajnáltam Jungkookot. Tudtam róla, hogy ő már nagyon szeretne egy szinttel feljebb lépni a kapcsolatunkban, én viszont még mindig nem voltam kész rá. Ettől viszont rosszul éreztem magam. Már így is két hónapnyi várakozásra kényszerítettem őt, de lehet, hogy ehhez hozzácsapódik majd egy harmadik hónap is. Egyikünknek sem jó ez, de én nem merek még szintet lépni.

Csak csendben feküdtem Jungkook mellkasán, és a plafont bámultam. A légzése alapján ő már elaludt, így nem akartam felkelteni. Próbáltam kitalálni egy mindkettőnk számára is jó megoldást. De úgy tűnt, nem igazán fogok találni, így inkább csak elhelyezkedtem Jungkook mellkasán, és becsuktam a szemem. Meg akartam próbálni aludni egy kicsit, mert én is elfáradtam, és a gondolataimat is ki akartam törölni a fejemből egy jó kis alvással.

***

Szerencsére sikerült pár órát aludnom, de Jungkook keltett fel, mert lelökött a mellkasáról, mikor hirtelen felült. Kiáltani nem kiáltott, de így is sejtettem, hogy rémálma volt. Kellett nekem egy perc, hogy felébredjek. Amint ez megtörtént, felültem, hogy megnézzem, hogy van Jungkook.

Jungkook szinte teljesen kiesett a világból. A szemeit összeszorította, kapkodta a levegőt, a kezével a takarót gyűrögette. Látszott rajta, hogy szenved. Volt már gyakorlatom a megnyugtatásában, de mikor meg kell tennem, mindig megijedtem kicsit, hogy mit is csináljak valójában.

- Jungkook, nézz rám! - szóltam halkan. Tudtam, hogy ha hangos vagyok, akkor azzal csak megijesztem. - Nézz ide - mondtam újra, kedves hangsúllyal, közben magam felé fordítottam Jungkook fejét. Ő lassan kinyitotta a szemeit, és próbálta megkeresni a tekintetemet. - Csak engem nézz, oké?

Ő csak bólintott egyet, ami alapján tudtam, hogy legalább hall engem. Sikerült megtalálnia a tekintetemet, így meredten nézte a szememet. Én a lehető legkedvesebben mosolyogtam rá. Ő pár pillanatra becsukta a szemét, közben vett egy nagyobb levegőt, de ez sem ment neki túl egyszerűen.

Úgy két perc múlva Jungkooknak kicsit sikerült rendeznie a légzését, így magamhoz öleltem. Tehettem volna ezt korábban is, de amikor ennyire kapkodja a levegőt, akkor nem igazán van magánál, és akár még le is tud lökni engem az ágyról. Meg kell várnom, amíg tud koncentrálni egyetlen dologra, és kicsit lenyugszik a légzése, csak utána ölelhetem meg, hogy rendesen megnyugodjon - legalábbis mikor egyből öleléssel kezdtem, majdnem lelökött az ágyról.

- Nyugodj meg! Ez csak egy álom volt, semmi jelentősége nincs - suttogtam a fülébe. - Nincs semmi baj, mindjárt vége van.

Ő csak aprót bólintott, és a nyakamba bújva próbálta lassabban venni a levegőt. Nagyon nehezen ment neki, gondolom rendesen megijedt. Éreztem rajta a félelmet, teljesen átmelegedett tőle, még remegett is kicsit. De úgy tűnt, ez percről percre kezd lassan abbamaradni, a légzése is lecsillapodik.

- Jobb már? - kérdeztem halkan. Ő csak bólintott. - Elengedlek, oké? - kérdeztem újra, majd el is engedtem.

- Ne haragudj - suttogta halkan.

- Semmi baj - mosolyogtam rá kedvesen, hogy ne érezze rosszul magát. - A lényeg, hogy nyugodt legyél.

Ő megint csak bólintott. Nem örültem, hogy megint nem akar beszélgetni - mivel elég sokszor megesett, hogy nem volt kedve megszólalni -, de most rémálma volt, így nem erőltetem rá. Csak halványan mosolyogva megfogtam a kezét. Erre viszont azonnal reagált, mert erősen megszorította a kezemet. Kicsit fájt, de nem akartam szólni neki, hagytam, hogy azt tegye, ami most jólesik neki.

Hirtelen viszont meghallottam, hogy Jungkook szipogott egyet. Meglepetten néztem vissza rá, és meg is láttam egy könnycseppet lefolyni az arcán. Majd még egyet és még egyet. Nem tudtam, mit kellene mondanom erre, így csak csendben néztem őt. Kicsit elfordította tőlem a fejét, és próbálta letörölni a könnyeit, de úgy tűnt, képtelen volt rá.

- Ne sírj, oké? Nincs semmi baj - öleltem őt magamhoz.

- Ne nyugtass, jól vagyok - próbált eltolni magától, de lehetett hallani a hangján, hogy hazudik nekem.

- Nem, nem vagy - öleltem őt szorosabban. - Csak nyugodj meg, ennyit kérek!

Jungkook nagyot sóhajtva bújt a nyakamba, és ezzel el is áztatott a könnyeivel. Egyáltalán nem zavart, csak azt akartam, hogy megnyugodjon végre. Nem sűrűn sírta el magát ilyenkor, ezért lepett meg, főleg, hogy ha sír, akkor sem azután, hogy már megnyugodott.

- Jobban vagy? - toltam el magamtól, mikor már nem csöpögtek a könnyei a nyakamra. Megint csak bólintott egyet, de erősen megszorította a kezemet, mielőtt még el tudtam volna húzni azt.

- Ne haragudj, csak ez... - kezdett bele lassan - bennem volt már egypár napja, és csak úgy kijött - törölte le az utolsó könnyeit is.

- Emiatt ne kérj bocsánatot, a sírásért nem lehet haragudni - simítottam arcára. - Neked ma nincs okod bocsánatot kérni.

- Úgy érzem, mégis bocsánatot kell kérnem - sóhajtott nagyot.

- Miért?

- Mert minden egyes problémámmal neked kell foglalkoznod, mert nekem nem megy egyedül, de neked is vannak saját problémáid, viszont miattam nem tudsz foglalkozni velük - mondta egy levegővel, alig tudtam őt követni.

- Jungkook, nyugodj le egy kicsit - tettem a kezemet a szája elé. Ő kicsit bűnbánóan nézett a szemembe, ami miatt csak jobban megsajnáltam őt. - Nincs semmi baj, normális, ha sírsz. És amúgy van bőven időm a saját problémáimra, mert nincs túl sok. Jelenleg az a célom, hogy te jobban legyél, akár tudok segíteni, akár nem. Szóval ne kérj tőlem bocsánatot, oké? - elvettem a kezem a szája elől.

- Renden - bólintott aprót.

- Akkor most szépen feküdj vissza a párnádra, én pedig csinálok neked egy kakaót - megpusziltam a szája sarkát, majd gyorsan kimásztam az ágyból.

- Várj, várj, várj! - szólt utánam, a következő pillanatban pedig megéreztem a karjait, ahogy a derekam köré fonódtak.

Meglepetten álltam meg egy helyben, nem is tudtam, mit kellene pont erre reagálnom. Jungkook sem mondott semmit, csak mélyeket sóhajtozott a nyakamba. Szépen lassan kezdte szorosabban körém fonni a karjait, ami nekem valahogy nem volt kényelmetlen - pedig meg kell hagyni, nagyon szoros volt az az ölelés.

- Ne menj sehova - suttogta a fülembe. - Maradj itt! Itt, velem. Nem kell a kakaó, amíg itt vagy.

Csak elmosolyodtam. Nem tudtam pontosan, mit mondhatnék erre, de valami elképesztően jóleső érzés járt át. Sejtettem, hogy Jungkook most fel akar töltődni, így hagytam neki, hogy folytassa a fojtogató ölelését még perceken keresztül.

- Jungkook, most már mehetek? - kérdeztem meg egy tíz percnyi ácsorgás után.

- Maradj! Nem akarlak elengedni - suttogta. - Most én is boldog vagyok.

- Akkor tényleg nem megyek sehova - fordultam felé. - Az a jó, ha boldog vagy, más nem is számít.

Kedvesen mosolyogva Jungkook arcára simítottam, mire ő szintén elmosolyodott. Annyira őszintén hatott a mosolya, meg is lepett kicsit. Nyomtam egy apró puszit a szájára, majd a homlokomat hozzányomtam az övéhez, és a szememet becsukva élveztem, ahogy a Jungkookban szétáradó forróság engem is a hatalma alá von.