Utállak vagy szeretlek?

26. fejezet

*Jimin pov.*

Egy tíz perc múlva visszaértünk Jungkookékhoz. Felmentünk Jungkook szobájába, én pedig megkönnyebbülve sóhajtottam egyet, miután becsuktam az ajtót. Kicsit még aggódtam, hogy másnap probléma lesz abból, hogy beszöktünk az iskolába, de nehezen tudtam foglalkozni vele. Mikor elfordultam az ajtótól, hirtelen elkezdtem enyhe mértékben reszketni.

- Minden oké? - hallottam meg Jungkook hangját.

- Persze, csak... kicsit fázom - dörzsöltem meg a felkarjaimat.

Jungkook erre nem mondott semmit. Odalépett a szekrényéhez, keresgélt benne egy kicsit, majd felém nyújtott egy összehajtogatott pulcsit. Meglepetten néztem fel rá, nem teljesen értettem, mit akar.

- Vedd fel - mosolygott kicsit.

- Biztos vagy te ebben? - mértem végig gyanúsan.

- Nem adnám oda, ha nem akarnám, hogy felvedd - vonta meg a vállát.

Bólintva elvettem Jungkooktól a pulcsit, és gyorsan fel is vettem. Egyből elmúlt a reszketésem, és megcsapta az orromat a pulcsiból áradó illat. Mosolyogva az orromhoz emeltem a két számmal nagyobb pulcsi ujjait, és mélyen beleszagoltam. Mikor csukott szemmel lassan kiengedtem a levegőt, eszembe jutott, hogy nem vagyok egyedül a szobában. Hatalmas szemekkel néztem fel Jungkookra, hirtelen nem tudtam, mit kellene mondanom.

- Én... Az előbb... - gondolkodtam, amilyen gyorsan csak tudtam.

- Inkább ne magyarázd - fordult el tőlem. Kivett egy doboz cigit az asztalfiókból, majd beült az ablakba, és rá is gyújtott egyre.

Ajkamba harapva sóhajtottam egyet. Úgy éreztem, lebuktam Jungkook előtt, emiatt pedig legszívesebben agyonütöttem volna magam. Ő viszont nem nézett rám, talán már el is felejtette, hogy mit csináltam. Sóhajtottam még egyet, majd lassan odasétáltam hozzá.

- Haza kell mennem - szólaltam meg lassan.

- Nem kell közölnöd velem - válaszolt anélkül, hogy rám nézett volna. Kicsit rosszulesett, de betudtam annak, hogy nem akarja rám fújni a cigifüstöt.

- Tudom, csak... meg akartam kérdezni - megvakartam a tarkómat -, hogy miért adtad oda a pulcsit? Te is tudtad, hogy hamarosan indulok, nem kellett volna odaadnod.

- Nem akartam, hogy fázz - vonta meg a vállát. - Ha bajod lesz, az is az én hibám lesz, abból meg nem kérek.

- Felvehettem volna a dzsekimet is - mutattam az ajtó felé.

- Nem lehetne, hogy csak örülsz, amiért kedves voltam, és nem teszel fel kérdéseket? - emelte fel kicsit a hangját, mire abbahagyva a beszédet léptem egyet hátra.

- Ne haragudj - suttogtam. - Visszaadom a pulcsidat, és megyek is.

Összeszedtem gyorsan a cuccomat, hogy azzal már ne kelljen bajlódni. Még utoljára beszívtam a pulcsiból áradó illatot, majd le akartam venni magamról.

- Várj! - hallottam meg hirtelen Jungkook hangját, mire felé kaptam a fejem. - Nálad maradhat a pulcsi, nekem nem kell. Ráérsz visszaadni.

- Mi? Tényleg? - csillant fel a szemem. - Köszönöm!

- Meg ne ölelj! - szögezte le gyorsan, mikor látta, hogy megindultam felé.

Mosolyogva megtorpantam. Kis ideig még néztem őt, majd felvettem a vállamra a táskámat, a földszinten gyorsan felöltöztem, és el is indultam haza.

***

A következő hétfőn Jungkooknak természetesen nem volt kedve tanulni. A hozzájuk vezető úton végig nyaggatott, hogy csináljunk valami mást. Próbáltam őt figyelmen kívül hagyni, de nagyon aranyos volt, ahogy könyörgött, így nagyon nehezen tudtam ellenállni neki.

- Jimin! Ne kelljen többször mondanom! - nyavalygott még akkor is, mikor felértünk a szobájába.

- Jungkook, nem megyek be többet az iskolába sötétedés után - ültem le az asztalhoz. - Abból elég volt az az egy alkalom is.

- Nem akarok bemenni az iskolába, csak ne tanuljunk - ült le mellém. - Nézzünk meg inkább pár filmet!

- Egyre közelebb vagyunk az érettségihez, te pedig nehezen tanulsz, úgyhogy nem kellene ennyire sokat hanyagolnunk ezt - vettem elő a matekkönyvet. - És a matekra kellene a legjobban ráhúznunk.

- Ne! - tiltakozott azonnal. - Esküszöm, többet nem kérek ilyet, csak ma ne tanuljunk!

- Rendben, akkor keress valami filmet - tettem vissza a könyveket a táskámba. - De ne horrort, tudod, mennyire utálom. Eleget veszekedtünk emiatt is.

- Jól van már - forgatta meg kicsit a szemeit, majd bekapcsolta a laptopját.

Jungkook keresgélt pár percen keresztül, majd végül hátradőlt a széken, jelezve, hogy talált valami nézhető filmet. Én is hátradőltem, és enyhén mosolyogva néztem. Az első tíz percből kiderült, hogy Jungkook tényleg nem horrorfilmet keresett, hanem valami vígjátékot. Kicsit meglepett, de örültem neki, hogy tiszteletben tartotta a kérésemet.

***

Legalább három filmet megnéztünk. Én valójában egyikre sem figyeltem oda rendesen, inkább Jungkookot néztem a szemem sarkából. Édes volt, ahogy bámulta a laptopot, mintha igazából nem is érdekelné a film, pedig mindet ő indította el.

A legutolsó film, amit fél órája indítottunk el, egy romantikus vígjáték volt, ami kicsit meglepett. Úgy tűnt, hogy Jungkook nincs oda a romantikáért. Én viszont itt kicsit nehezebben fogtam vissza az érzéseimet, így azok nagy eséllyel kiülhettek az arcomra. Sokszor tekintettem Jungkook felé. Ő a fejét megtámasztva könyökölt az asztalon, nem vette észre, hogy őt bámulom.

A csók jelenetnél már tényleg nem bírtam tovább. Mély levegőket véve hajoltam közelebb Jungkookhoz. Neki szerencsére még mindig nem tűnt fel, hogy mit csinálok mellette, ez pedig egy kicsit lenyugtatott. Mikor már elég közel voltam hozzá, nyomtam egy puszit az arcára, majd gyorsan egyenesbe vágtam magam.

Gondoltam előre, hogy ezt nem tudom észrevétlenül megtenni. Jungkook azonnal felém kapta a fejét, és kérdőn nézett rám. Értetlennek tűnt, de nem mondott semmit, ahogyan én sem.

- Nos... én... - dadogtam össze-vissza. - Az előbb én... Én csak... Tudod, én... Nem is... Ne haragudj, de én...

Jungkook itt vágott a szavamba, de nem azzal, hogy megszólalt. Megragadta az ingem gallérját, majd engem magához rántva érintette ajkait az enyémekre. A kezem reflexként emelkedett fel, ha Jungkook esetleg meg akar ütni. Viszont elég nagy meglepetésként ért, amit tett, így egyáltalán nem tudtam, mit kellene erre reagálnom. De amint elkezdte mozgatni ajkait az enyémeken, én szinte egyből viszonoztam a csókot.

Az a pár perc, amíg Jungkookkal csókolóztunk, valami elképesztő volt. Úgy éreztem, a mennyországba kerültem. Enyhén meglepett, de Jungkook nagyon is jól csókolt - ellentétben velem, akinek mondhatni ez volt élete első csókja. Viszont úgy éreztem, hogy nem is csinálom olyan rosszul, főleg, hogy Jungkook nem húzódott el tőlem, inkább csak jobban magához húzott.

Ám egyszer a fenomenális dolgoknak is véget kell érniük. Ez éppen egy kopogással ért véget. Jungkook azonnal elhúzódott tőlem, és enyhén lihegve nézett a szemembe.

- Fiam - hallottunk mindketten egy női hangot az ajtó felől. - Kinyitnád, kérlek? Hoztam nasit.

Jungkook elengedett engem, gyorsan rendezte a légzését. Még utoljára belenézett a szemembe, majd odament az ajtóhoz, és egy mély levegő után kinyitotta azt.

- Nem vagyunk éhesek, anya - mondta teljesen nyugodtan, ami meglepett. - Plusz Jiminnek is lassan mennie kell - nézett felém, mire én szomorúan bólintottam egyet.

- Rendben - bólintott a nő, majd le is ment a földszintre.

Jungkook újra visszanézett rám. Nem kellett kétszer mondania. Sóhajtva, a könnyeimmel küzdve felvettem a táskámat a vállamra. Az ajtóból még egyszer felnéztem Jungkookra. A tekintete nem tükrözött semmit. Sóhajtottam egy újabbat, majd lementem a földszintre, ott gyorsan felöltöztem, és elindultam haza.