Utállak vagy szeretlek?

15. fejezet

*Jungkook pov.*

Mindenféle kérdésre számítottam Jimintől csak erre nem. És ez tette fel a pontot az i-re. Csak még idegesebb lettem, mint voltam.

Csak elfordítottam a fejem, nem akartam válaszolni. Ezt talán Jimin is látta rajtam, mert csak épphogy, de a kezét a vállamra tette.

- Nem kell válaszolnod, Jungkook - mondta kedves hangsúllyal. - Igaz, szeretném tudni a választ, de ez a te magánéleted. Én nem vájkálhatok benne, amíg közelebb nem engedsz magadhoz, és nem vagyok hajlandó megnyílni. Nem erőltetem a választ.

- Hát, talán... - gondolkodva megálltam. - Igazából még sosem beszéltem erről senkinek sem, és nem az a fajta ember vagyok, aki könnyen meg tud nyílni.

- Tudom, régen én is ilyen voltam - mosolygott rám kedvesen. - De aztán találtam olyan barátokat, akikkel tudok beszélni a problémáimról - mesélt önfeledten. - Neked... nincsenek ilyen barátaid, igaz?

- Honnan veszed ezt? - horkantottam egyet. Újból elindultam, de Jimin egyből rohant utánam.

- Jungkook, nekem elmondhatod - mosolygott biztatóan. - Én tudok titkot tartani, és azt mondják, jó hallgatóság vagyok. És ez a dolog az apáddal...

- Ő nem az apám, nem érted? - förmedtem rá, amitől meglepetten megtorpant egy helyben.

- Ezt nem csak úgy mondod? - kérdezett kíváncsian. - Nem azért mert nagyon összevesztetek, és ezért nem akarod, hogy az apád legyen?

- Nem, Jimin, ő nem az igazi apám - vettem vissza hangomból. - Csak anyámmal jár, pár hónappal több mint egy éve jöttek össze.

- Oh... szóval így értetted - motyogott magában. - De mi van a vér szerinti apáddal?

- Nem tudom - vontam meg a vállam. - A gimnázium előtt egyik napról a másikra eltűnt, nem tudni, miért. Sosem találtam meg őt, akárhogy is kerestem, és sehogy sem tudtam elérni. Végül feladtam, és anya is eltiltott a keresgéléstől. Főleg, hogy már egy hét után is talált magának valakit, akit nekem egy szempillantás alatt el kellett fogadnom. Nem volt választásom, anya nem kérte ki a véleményemet, hogy szeretnék-e új apukát. Elég hamar szakítani szokott a pasijaival, de Yo-han már hosszú ideje itt van, és úgy érzi, ez az idő feljogosítja őt arra, hogy a fiának hívjon engem. Sokszor kértem már, hogy hagyja abba, de rám se hederít, csak tovább hízeleg.

- De... miért nem szólsz anyukádnak, hogy ez az egész zavar téged? - kérdezett egy pici hallgatás után.

- Azt hiszed, nem próbáltam? - néztem rá lassan, és próbáltam eltakarni a szememben biztosan látszódó szomorúságot és kétségbeesést. - Nem vesz észre, mintha nem is léteznék. Csak akkor tudja, hogy én is ott vagyok a házban, ha már megint rosszat tettem.

Sóhajtottam egy nagyot, majd ismételten elindultam. Nem akartam tovább beszélgetni Jiminnel. Kiűzte belőlem az idegességet, de a helyébe jött egy nagy adag szomorúság, és fogalmam sem volt, mit kellene tennem ellene.

Jimin viszont rohant utánam, amint elindultam. Nem értettem, miért lóg így a nyakamon. Tudom, hogy épp hazafelé kísérem őt, de túlzottan is mellettem akart sétálni, mintha csak azt várná, hogy én mutassam neki az utat hazáig. Megkérdezni viszont nem akartam, mert nem voltam biztos benne, hogy tudni akarom a választ. Jimin nagyon szeretne valamiért a bizalmamba férkőzni, de én évekkel ezelőtt megfogadtam, hogy senkit sem engedek közel magamhoz.

Valahogy mégis... Pár perccel ezelőtt osztottam meg valamit Jiminnel, amit még senki másnak nem mondtam el. Nem tolakodik, de mégis egyre közelebb kerül hozzám, az akaratom ellenére. Kicsit meg is ijedtem tőle. Ha túl közel kerül hozzám, akkor megtudja majd minden titkomat, és abból még baj is lehet rám nézve. És talán még ő is sérülhet. Az én hibámból.

- Jungkook - szólalt meg hirtelen, amitől kicsit megijedtem, de nem mutattam ki.

- Mit akarsz, Jimin? - kérdeztem halkan.

Ő szépen lassan megállt, így nekem is meg kellett. Fogalmam sem volt róla, hogy mit akarhat, de volt egy olyan sejtésem, hogy nem is akarom tudni. Mégis inkább elnyomtam magamban ezt a sejtést, és várakozva néztem Jiminre.

- Kérsz egy ölelést? - tárta szét a karjait.

Nem tudtam, mit kellene tennem. Az ölelés szó jelentése nálam szinte már teljesen elvesztette az értelmét. Olyan rég kaptam már bárkitől is ölelést, hogy már azt sem tudom, hogy kell. Épp ezért csak meredten bámultam Jiminre, mintha süket lennék és nem hallottam volna, hogy mit mond.

- Nem kell, ha nem szeretnéd - húzta vissza a kezeit, és zavartan megvakarta a tarkóját. - Menjünk inkább tovább - kedvesen rám mosolygott, és el is indult.

Én nem mozdultam meg. Magam elé bámultam, mintha megfagytam volna. Akartam azt az ölelést, már évek óta várok egyre. De nem tudtam megmondani Jiminnek, egy hang sem jött ki a torkomon.

Jiminnek is feltűnt, hogy nem megyek utána, mert visszajött hozzám, és elkezdte ráncigálni az ingem ujját. Tudtam, hogy beszél hozzám, de szinte nem is hallottam. Azt sem tudtam hirtelen, hogy mit érzek.

- Jungkook, valami baj va...

Hirtelen a szavába vágtam, de nem szavakkal. Felé fordultam, és a derekánál fogva magamhoz öleltem. Úgy tűnt, megleptem, mert nem reagált az égvilágon semmit sem. De aztán lassan felemelte a kezeit, és átkarolt a nyakamnál.

Valahogy nem éreztem furcsának azt az ölelést. Ahogy megéreztem Jimin illatát, az teljesen elbódított, és csak szorosabban öleltem magamhoz. Ő a nyakamba bújt, így éreztem, hogy elmosolyodott, ezzel engem is mosolygásra késztetett. Hirtelen nagyon nyugodt lettem, mintha megint elszívtam volna pár szál cigit. Ez kicsit meg is ijesztett, így gyorsan elengedtem Jimint.

- Menjünk - mondtam halkan.

Elfordultam Jimintől, és továbbindultam. Ő egyből rohant is utánam, de nem szólt semmit. Párszor félszegen felnézett rám, de egyből el is kapta a tekintetét. Valamiért ettől is mosolyognom kellett, főleg, hogy én sem tudtam nem Jiminre nézni. Furcsán éreztem magam, de valahogy jónak éreztem azt a furcsát.

- Kösz, hogy elkísértél - mosolygott rám Jimin, mikor megérkeztünk a házukhoz.

- Nem nagyon volt választásom - vontam meg a vállam. - És amúgy sem akartam otthon maradni.

- Ezzel ugye nem céloztál semmire sem? - nevetett, mintha viccnek szánná, de láttam valami csillogást a szemében, ami megint csak megijesztett.

- Dehogy, semmire sem - emeltem fel egy pillanatra a hangomat. - Csak Yo-han...

- Igen, igen, tudom - hallgattatott el. - Azért köszi. Holnap találkozunk - be akart menni.

- Jimin, várj egy kicsit - szóltam utána. Ő egyből visszafordult, és megint ugyanúgy csillogott a szeme, mint fél perce. A kedves mosolyától újra elbizonytalanodtam egy pillanatra. - Most jól figyelj! Ha valakinek, akárkinek mesélni mersz az ide út bármelyik pillanatáról, akkor nem állok jót magamért. Világos?

Jimin kicsit fehérebb arccal, de hevesen bólogatott. Picit lesütötte a szemét, majd bement a házba. Még egy pillanatra rám nézett, de nem mondott semmit sem, csak becsukta az ajtót.