Utállak vagy szeretlek?

19. fejezet

*Jimin pov.*

Tanultunk nagyjából másfél órán keresztül, mikor Jungkook úgy döntött, ő feladja. Becsukta a könyvét, és egy újabb filmet elindítva hátradőlt. Csak megráztam a fejemet, de én is elpakoltam a cuccomat, és a plüssömet az ölembe véve néztem a filmet.

- Még egyszer köszi a plüsst - mosolyodtam el.

- Hányszor köszönöd még meg? - nézett rám sóhajtva.

- Nem tudom - vontam meg a vállam. - Csak hálás vagyok neked, ez miért baj?

- Nem baj, de már vettél nekem egy hülye hajpántot, szóval bőven megháláltad - összeborzolta a hajamat.

Mosolyogva elegyengettem a hajamat a fejem tetején, majd újra magamhoz szorítottam a plüssömet. A filmnézés közben a szemem az órára tévedt. Egyből felpattantam.

- Basszus, lassan tíz óra van? - lepődtem meg. - Haza kéne mennem.

- Ilyenkor? - ment oda Jungkook az ablakhoz, hogy kinézzen rajta. - Nagyon sötét van még a lámpák mellett is, és szakad az eső. Semmit sem látnál, és gondolom, nincs is esernyőd.

- Francba... - motyogtam. - Most várjam meg, míg eláll?

- Attól nem lesz világosabb - sóhajtott nagyot. - Itt kéne aludnod.

- Mi? Nem, nem akarok zavarni - tiltakoztam.

- Jimin, nem tudsz hazamenni, nem nagyon van más lehetőséged - vonta meg a vállát. - Szólj haza anyukádnak!

- Jó, legyen - sóhajtottam szomorúan.

Elővettem a telefonomat, és felhívtam anyát. Elmeséltem neki mindent, szerencsére hagyta, hogy itt maradjak éjjelre Jungkooknál. Miután letettem, sóhajtva visszaültem a kanapéra.

- Szegény Ji-yeon... - beszéltem magamnak. - Biztos fél a viharban, és hiányzom neki.

- Ki az a Ji-yeon? - ült vissza mellém Jungkook.

- A húgom - néztem rá egy picit mosolyogva.

- Van egy húgod? - kérdezett meglepetten. Látszott a szemében, hogy tényleg azt akarja, hogy meséljek neki.

- Igen, ötéves - bólintottam, és máris jobb kedvem lett a meséléstől. - Igaz, sokkal fiatalabb nálam, de nagyon szeretem. Sokat vagyunk együtt. Mikor megtudta, hogy minden hétköznap téged foglak korrepetálni, nagyon szomorú lett, mert nem tudok majd vele játszani.

- Üzenem neki, hogy bocsánat - mosolygott rám, mire bólintottam egyet. - Biztos aranyos lány.

- Igen, az - bólintottam. - Találkozhatsz vele valamikor, ha szeretnél. Biztosan kedvelnéd őt.

- És ő akarna találkozni valakivel, aki folyton bunkó a szeretett bátyjához? - bökött oldalba.

- Ha megismer, majd ő is máshogy fog viszonyulni hozzád - tettem a vállára a kezem. - Én is így voltam vele.

- Látom, már jobban érzed magad - terelte el a témát, közben levette a kezemet a válláról. - Az előbb még itt siránkoztál, hogy itt kell maradnod éjjelre.

- Te kérdeztél engem a húgomról, és ő mindig felvidít - vontam meg  vállam.

- Pont ezért kérdeztem rá - koppintott a fejemre, majd kiment a konyhába. Mosolyogva néztem utána. - Kérsz valami nasit? - kiáltott ki nekem.

- Nem kellene már lefeküdnünk? - mentem oda hozzá.

- Én hajnalokig fent vagyok, de te feküdj le, ha fáradt vagy - vett elő a szekrényből egy zacskó csipszet.

- Nem, annyira nem vagyok fáradt - ráztam meg a fejem. - Csak szeretek időben lefeküdni. De tehetek kivételt.

- Jimin, mindig egyedül vagyok éjjelente a szobámban, ne maradj fent az én kedvemért - kezdett el enni. - A szobámból vehetsz magadnak ruhát éjjelre. Ott van egyből mellette a fürdő, amellett pedig a vendégszoba, ott aludhatsz nyugodtan.

- Köszi a gyors útmutatást, de nem akarok lefeküdni - mosolyogtam rá. - De meglep, hogy ilyen önzetlenül adsz nekem ruhát.

- Lennél inkább Yo-han vagy anyám ruháiban? - kérdezte, a hangja elég komolynak hangzott. A számat picit elhúzva megráztam a fejem. - Na, látod! Azt meg még a legbunkóbb pillanatomban sem hagynám, hogy egyenruhában aludj. Rohadtul kényelmetlen, én már csak tudom.

- Aludtál már egyenruhában? - kérdeztem meglepetten.

- Ez nem fontos - visszament a nappaliba. Sóhajtva utánamentem. - Meg se kérdezd, jó?

- Nem akartam - ráztam meg a fejem. - Figyelj, elmegyek gyorsan fürdeni, de aztán visszajövök.

- Jó, menj csak - bólintott anélkül, hogy rám nézett volna, ami kicsit elszomorított. - Ha nem találsz valamit, szólj!

- Rendben - bólintva felálltam a kanapéról, és felmentem az emeletre.

Valójában nem csak fürdeni akartam. Rendesen is körbe akartam nézni Jungkook szobájában. Kicsit sajnáltam, hogy nem alhatok vele, de persze megértem, ő nem érez úgy, ahogy én, és amúgy is van vendégszoba. De engem érdekelt, hogy Jungkook ágyának és ruháinak milyen illata van. Túl kevésszer ölel meg ahhoz, hogy rendesen megjegyezhessem.

Halkan bementem Jungkook szobájába, és ajkamba harapva leültem az ágyára. Nagyon kényelmes volt, egyből végig is nyúltam rajta. A párnából - és persze a takaróból - áradt némi cigarettaszag, de főként Jungkook mennyei illata. Odavoltam érte, egyből el is tudtam volna aludni.

Pár perc múlva kimásztam az ágyból, és odamentem Jungkook szekrényéhez. Kinyitottam, és kivettem belőle egy pulcsit, amit majd felvehetek. Odatartottam az orromhoz, és mélyen beszívtam az abból áradó fenséges illatot. Teljesen elbódított, majdnem elájultam tőle.

Túlzottan is beleéltem magam a ruhákból áradó illatba, így inkább gyorsan kivettem még egy melegítőt, majd átmentem a fürdőbe.

***

A lehető leggyorsabban lefürödtem, felvettem magamra Jungkook ruháit, aztán lementem hozzá a földszintre. Jungkook azóta is ott ült a kanapén, de a plüssöm az ő ölében hevert. A kanapé mögül néztem, ahogy nézegeti a kacsát, és porolgatja. Motyogott valamit az orra alatt, amit nem értettem, majd megpuszilta a kacsámat.

Ajkamba harapva visszasétáltam a lépcsőhöz, majd kicsit hangosabban odasétáltam a kanapéhoz. Jungkook egyből lerakta maga mellé a plüssömet, mintha nem is csinált volna semmit. Én is úgy tettem, mintha nem történt volna semmi, leültem mellé, és az ölembe húztam a plüssöt.

- Na, milyen a film? - kérdeztem hirtelen.

- Mi? Milyen film? - nézett rám értetlenül, mire én is értetlen lettem. - Ja, hogy ez? - mutatott a tévére. - Nem tudom, az előbb indult el - vonta meg a vállát.

Csak bólintottam egyet, nem tudtam, mit kellene mondanom erre. Jungkook kicsit feszültnek tűnt mellettem, nehezen tudott úgy tenni, mintha tényleg nem csinált volna semmit pár perccel ezelőtt. Picit elmosolyodtam aranyosságán, de továbbra sem szóltam, csak szorosan magamhoz öleltem a kacsát, és elhelyezkedtem a kanapén.

- Kényelmesek a ruháid - szóltam hirtelen.

- Mi? - kapta fel a fejét. - Ja... Örülök. Legalább jól alszol majd.

- Ezt hogy érted? - fordultam felé érdeklődve.

- Sehogy, ne foglalkozz vele - rázott le gyorsan.

Picit szomorkásan visszanéztem a tévére. Sejtettem, hogy nem akarja majd elmondani, és hogy most a duzzogásom nem fog beválni nála. Inkább csak figyeltem a filmet, és próbáltam nem azon rágódni, hogy Jungkook vajon miért adott egy puszit a plüsskacsámnak.