Utállak vagy szeretlek?

37. fejezet

*Jungkook pov.*

Az a pár szó, amit Jimin elsuttogott, nagyon boldoggá tett. Még sosem mondta nekem senki, hogy büszke rám, és olyan hirtelen ért, hogy nem tudtam, mit kellene tennem, még kicsit be is könnyeztem. Szorosabban öleltem Jimint, és az arcomat belefúrtam az nyakába. Tudtam, hogy mosolyog rajtam, de annyira jó érzéssel töltött el a forróság, ami a boldog szívemből indult ki.

- Te most sírsz? - hallottam meg Jimin mosolygó hangját.

- Nem, dehogyis - eltoltam magamtól, és gyorsan letöröltem a könnyeimet. - Nem sírok, nem értem, miről beszélsz.

- Persze, nem is értem, hogy feltételezhettem ilyet - adott nekem igazat nevetve.

- Váltsunk is témát - húztam közel magamhoz a derekánál fogva. - Alszol nálunk ma éjjel?

- Két nappal ezelőtt is nálad aludtam - karolta át a nyakamat. - Nem unsz még engem?

- Téged nem lehet megunni - jó hosszan megpusziltam a száját. - Na, kérlek! Aludj nálunk!

- Rendben, rendben - egyezett bele mosolyogva. - Csak akkor hadd szóljak anyának.

- Azzal később is ráérsz, most menjünk.

Ezzel finoman, mégis határozottan megfogtam Jimin kezét, és el is indultam a házunk felé. Néha kicsit le kellett lassítanom, mert Jimin nem tudott utolérni, és szinte szó szerint húztam őt magam után. De annyira aranyos volt, ahogy a hosszú lábaival totyogott mellettem, így csak mosolyogni tudtam.

- Jungkook, felmászhatok a hátadra? - kérdezte halkan, alig hallottam meg.

- Nem bírod a sétát? - néztem le rá. - A pöttömök hamar elfáradnak?

- Hé! - csapott a felkaromra, mire csak elnevettem magamat. - A tesitanár ma megerőltetett, és fáj a lábam.

- És szeretnéd, ha megkímélnélek, és elvinnélek? - húztam az agyát.

- Jó, mindegy, úgysem akarod - nézett vissza a járdára.

Abban a percben annyira aranyosnak találtam Jimint, mint még soha. A fejét kicsit lehajtva totyogott, akár egy kiskacsa. Úgy tűnt, tényleg fáj a lába, én pedig késztetést éreztem, hogy felvegyem őt a hátamra, és úgy sétáljunk az út további részén. Meg is álltam, és leguggoltam elé, hogy egyszerűen fel tudjon mászni a hátamra. Fel is mászott, és mosolyogva karolta át a nyakamat. Felegyenesedtem, kicsit feljebb dobtam magamon Jimint, hogy kényelmesen tudjam fogni, és el is indultam tovább.

- Kényelmesen vagy? - szóltam hátra Jiminhez.

- Igen, nagyon. Kösz, hogy viszel - belefúrta az arcát a nyakamba.

- Nincs mit, de cserébe majd kérek valamit - figyelmeztettem.

Jimin a fejét rázva sóhajtott egyet, talán számított erre. Csak feljebb dobtam őt magamon, és egy kicsit gyorsabb tempóra váltottam.

Kicsit hosszabb volt az út, mint általában, mert most Jimint is vinnem kellett. Ez persze nem zavart, nagyon édes volt, ahogy a nyakamba bújva dúdolt valamit. Igaz, kicsit elfáradtam, mire megérkeztünk, de így is egész úton a hátamon tartottam őt. Csak akkor tettem le őt, mikor beléptünk az ajtón. Gyorsan lekapkodta magáról a felesleges ruhákat, és a kezemet megfogva felrohant a szobámba, alig tudtam követni.

- Lassíts, Jimin - kezdtem nevetni, mert rájöttem, hogy az ágyamba akar csak befeküdni.

- Nem akarok, minél előbb hozzád szeretnék bújni - halkult el a mondat végére, de így is hallottam. Gondolom, ő is tudta, de mégis befeküdt az ágyba, és magához ölelt, akár a plüsskacsáját.

- Jobb már a lábad? - karoltam át őt.

- Igen, segített, hogy a hátadon vittél engem - mosolygott rám kicsit fölényesen. - De amúgy köszönöm - bújt hozzám jobban.

Én is csak jobban öleltem őt. Igazából nem akartam semmit ezért cserébe, engem is boldoggá tett, hogy őt láthattam boldognak. Igaz, hogy szörnyen indult a kapcsolatunk, de képes voltam örömet is okozni neki. Talán nem is fogom őt annyira bántani, mint ahogy azt mindig is gondoltam.

- Jól hallottam, azt mondtad Yeong-binnak, hogy te kedveltél meg engem előbb? - néztem le rá, mikor eszembe jutott az az egy mondat, ami a vallomás közben is jobban feltűnt nekem.

- Igen, miért? - nézett vissza rám.

- Honnét veszed, hogy ez így van? Mármint, nem tudhatod, lehet, hogy én kedveltelek meg előbb - vetettem fel.

- Emlékszel még, mikor sírva elrohantam innen, te pedig utánam jöttél? - emlékeztetett, mire bólintottam egyet. - Már akkor kedveltelek.

- És honnan tudod, hogy én nem kedveltelek akkor? - vetettem fel újra, hogy leplezzem kicsit a meglepettségemet.

- Kedveltél már akkor? - kérdezett rá.

- Nem - válaszoltam egy kis gondolkodás után. - Vagyis nem tudom. Volt pár nagyon-nagyon apró éréseim irántad, de nem tudtam, mi is az pontosan. Kicsit talán meg is ijedtem ettől, úgyhogy inkább elnyomtam magamban.

- Ilyet viszont ne csinálj, nem tesz jót, ha mindent elnyomsz magadban - simított arcomra.

Ahol Jimin hozzám ért, hirtelen kicsit felforrósodott a bőröm, és kicsit még bizseregni is kezdett. Be kell vallanom, hogy az elmúlt két hónap alatt jobban kezdtem vonzódni Jiminhez, és nem csak érzelmi szinten. Tudtam, hogy ő nem áll még készen, és nem is akartam ráerőltetni semmit, de én kezdtem őt egyre jobban megkívánni.

Finoman a csuklójára fogtam, közelebb húztam magamhoz, és lágyan tapadtam ajkaira. Kicsit sajnáltam, hogy a csóknál többet nem csinálhattam, de mikor Jimin ezt viszonozta, valami elképesztő örömérzet járt át. Jimin már sokkal bátrabb volt ebben - eleget gyakorolta már -, és mondhatjuk, hogy kicsivel talán vadabb is. Annyi legalábbis biztos, hogy a szájának mindig finom eperíze volt, és imádtam ízlelgetni.

Miután lassan elhúzódtam Jimin ajkaitól, alig bírtam a szemeibe nézni. A mellkasom túlzottan is felforrósodott belülről, jobban, mint ahogy én azt terveztem, emiatt pedig nehezen tudtam ránézni Jiminre, meg kellett várnom, hogy lecsillapodjak.

- Szerintem hamarosan - szólalt meg Jimin hirtelen.

- Mi? - néztem rá.

- Szerintem - kezdett bele újra - hamarosan készen állok rá. De még kell egy kis idő. Tudsz még várni?

- Persze, hogy tudok - bólintottam kedvesen mosolyogva. - Bármeddig tudok várni, a lényeg, hogy neked jó legyen.

Jimin erre már nem is mondott semmit. Hálásan mosolyogva közelebb csúszott hozzám, a mellkasomra feküdt, és átölelt a derekamnál. Csak elmosolyodtam. Jimin elméletben minden délután azért jön át, hogy segítsen nekem tanulni, de az elmúlt két hónapból egy azzal telt, hogy vagy a városban sétáltunk, vagy összebújva filmeztünk, vagy csak simán összebújtunk. Utóbbinál mindig megbeszéljük, hogy fél óráig fog csak tartani ez az egész, de azalatt a fél óra alatt mindketten elalszunk, és semmi sem lesz a tanulásból. Úgy sejtettem, hogy most is ez fog történni, de nem érdekelt volna. Jimin kókuszos hajillata mellett lehetetlen ébren maradni.