Utállak vagy szeretlek?

24. fejezet

*Jungkook pov.*

Mikor az iskola kapujánál elengedtem Jimin csuklóját, ő nagyon is meglepetten nézett hol rám, hol a sulira. Úgy tűnt, nem nagyon érti miről van szó - ami persze elég érthető volt.

- Mit keresünk itt? - kérdezte végül.

- Menjünk be - mutattam az épület felé.

- Az iskolába? Minek? Te utálod ezt a helyet. És különben is - folytatta, pedig már azt hittem, befejezte - az iskola már zárva van. Nem tudunk bemenni.

- Na és? Majd beszökünk - mosolyogtam rá ajkamba harapva.

Megint megragadtam Jimin csuklóját, és odahúztam egy nyitott ablakhoz. Összefűztem az ujjaimat, és lehajoltam, hogy bakot tartsak neki.

- Ne már, Jungkook - nézett rám úgy, mintha nem venne engem komolyan. - Most komolyan mondod, hogy szökjünk be az iskolába?

- Igen, de gyorsan mássz be, mielőtt valaki észrevesz, vagy leszakad a hátam - sürgettem őt.

Jimin sóhajtva belekapaszkodott egyik kezével a vállamba, a másikkal az ablakpárkányba, az egyik lábát beletette a kezembe, és elrugaszkodott a földről. Úgy egy percnyi küzdés után sikerült bemásznia az ablakon. Kicsit megforgattam a szemeimet a lassúsága miatt, majd felnyomtam magam az ablakpárkányon, és én is bemásztam. Jimin nagy szemekkel nézett rám, de nem szólt semmit.

- Szóval... - szólalt meg mégis. - Mit is akarunk itt csinálni?

- Szórakozzunk - megint megfogtam a csuklóját, hogy elinduljunk, de Jimin meg se moccant. - Most meg mi van?

- Ez nem túl jó ötlet - húzta el a kezét. - Mi lesz, ha elkap minket valaki? Nem akarok bajba kerülni. Akár ki is rúghatnak, az pedig nem lenne jó az érettségi előtt.

- Jimin, nyugodj le, oké? - fogtam a felkarjaira. - Nincs itt senki. Talán csak a biztonsági őr, de ő nem nagyon járkál idebent, odakint alszik valahol a kis bungalójában.

- De mi van, ha felébred? - kérdezte aggódva.

- Akkor majd elbújunk előle, az csak dob a mókán - vontam meg mosolyogva a vállam. - De most komolyan nyugodj le. Értem, hogy aggódsz, de ez vicces lesz. Én már sokszor voltam itt ilyenkor, és még egyszer sem kaptak el.

- De észrevettek, igaz? - mosolygott rám féloldalasan.

- Igen, de nem láttak belőlem sokat, nem kerültem bajba - ráztam meg a fejem. - Minden rendben lesz, oké?

Jimin továbbra sem tűnt úgy, mint akit megnyugtatott, amit mondtam - és ez nem is lep meg. Gondolkodni kezdtem, hogy mi mást mondhatnék még neki. De csak egyetlen dolog jutott eszembe.

Vettem egy mély levegőt, majd a kezeimet Jimin dereka köré fonva szorosan megöleltem őt. Éreztem rajta, hogy meglepődött, de így is azonnal átkarolt a nyakamnál. Vett egy mély levegőt - persze csak remélhetem, hogy nem az illatomat szívta be -, és teljesen hozzám simult. Ettől picit én is meglepődtem, mert szinte mindenhol összeértünk, de valahogy egyáltalán nem zavart, inkább csak szorosabban öleltem őt.

- Nem hagyom majd, hogy elkapjanak, oké? - suttogtam a fülébe. - Nem fogsz bajba kerülni. Megígérem. Vi... - vettem egy levegőt, mielőtt még kimondtam volna - vigyázok rád.

- Köszönöm - ölelt engem szorosabban.

Éreztem a nyakamon, hogy Jimin mosolyog. Az illata megint beszállt az orromba, így nekem is megjelent egy kisebb mosoly az arcomon. Megint melegség öntött el, de a gondolataimtól kirázott a hideg. Egyszerre éreztem ezt az ölelést a világ legjobb dolgának és egy rémisztő dolognak is.

Hirtelen megint felgyorsult a szívverésem, és kezdtem nyugtalan lenni. Gyorsabban kezdtem venni a levegőt, kissé úgy éreztem, pánikrohamom van. Ez viszont nagy eséllyel feltűnt Jiminnek, mert szorosabban ölelt, és nagyon halkan elkezdett suttogni a fülembe. Nem értettem, mit mond, de éreztem a nyugodtságot, ami a szavaiból áradt, és rám is hatással volt. Nagyon rövid idő alatt megnyugodtam, de utána el is engedtem Jimint.

- Jobb? - mosolygott rám.

- Mi jobb? Eddig is jól voltam, ha erre céloztál - fontam keresztbe a karjaimat, mintha nem is tudnám, miről beszél. - Akkor? Benne vagy pár órányi buliban?

- Rendben, legyen - egyezett bele. - Csak ne keltsük fel a biztonsági őrt.

- Nyugodj le, jó? Csak érezd jól magad!

Ezzel hátat fordítottam neki, és kimentem a teremből, ahová bemásztunk. A földszinten voltunk, a mi termünk viszont a másodikon volt. Mikor Jimin odaért mellém, meg sem állt, ment is fel a lépcsőn a termünk felé. Nevetve megráztam a fejem, és utánasiettem, mielőtt még eltűnik valahol. A terem előtt viszont finoman megfogtam Jimin csuklóját, jelezve, hogy álljon meg.

- Mi az? - nézett rám csillogó szemekkel.

- Csukd be a szemeidet, mielőtt bemész - mondtam halkan, a lehető legkedvesebb hangsúllyal.

- Miért? - kérdezett vissza kicsit gyanakvóan.

- Csak... bízz bennem - mondtam ki végül.

Jimin bólintott egy aprót, majd két kicsi kezével eltakarta hatalmas szemeit. Egy nagyon rövid másodpercig néztem őt, majd a hátánál fogva betoltam őt a terembe. Finoman elhúztam a kezeit a szemei elől, ő pedig el is tátotta a száját.

Mondhatni foszforeszkált az egész terem - és persze az egész az én művem volt. A plafonon csillagok voltak. A táblán random szövegek - amiket rengetegszer megbántam, hogy nem mostam le. A falat telerajzoltam, mindenféle volt és mindenhol, néhány rajz még a padokra is rákerült.

- Hát ez meg? - kérdezte Jimin halkan, továbbra is tátott szájjal. - Ez a te műved?

- Igen - vakartam meg kicsit a tarkómat. - Ha idejövök, mindig felfestek valami rajzot. Kicsit csodálom, hogy még senki nem vette észre, de talán ez az egyik bizonyítéka, hogy nem nagyon takarítanak.

- És ha csak azután takarítanak, hogy elmentünk innen, nem pedig az éjszaka közepén? - fordult felém egy fölényes mosoly mellett.

Csak kicsit elnevettem magam, hisz végül is igaza van. Ő is nevetett kicsit, majd elkezdett a teremben sétálgatni és nézelődni. Én csak mosolyogva néztem őt.

A szívverésem megint egy ketyegő bombával versenyzett, de valahogy egyre kevésbé éreztem ezt furcsának. Mintha ennyire természetesek lennének az érzéseim - és valószínűleg azok is. De persze továbbra is megrémítettek, mert aggódtam, hogy én, vagy rosszabb esetben Jimin sérülni fog. Viszont nem akartam őt bántani. Inkább meghalnék, de nem fogom bántani őt. Ezt megígérhetem.