Utállak vagy szeretlek?

8. fejezet

*Jungkook pov.*

Mikor Jimin kilépett a bejárati ajtón, hatalmas kő esett le a szívemről. Szinte kínszenvedés volt ez a pár óra, főleg, hogy nem szívhattam el, csak egyetlenegy cigit. Épp ezért mikor becsukódott az ajtó, felrohantam az emeletre, bezárkóztam a szobámba, és az ablakban rágyújtottam egy cigire. A szemem sarkából láttam, hogy Jimin rám nézett pár pillanatra, de nem tudtam vele foglalkozni. Ahogy kifújtam a számból egy adag füstöt, kiszállt belőlem a nyugtalanság is.

Egészen addig, amíg Jimin itt volt, teljesen úrrá lett rajtam a nyugtalanság. Nem hagyott tanulás közben cigizni, így nagyon nehezen tudtam a tanulásra koncentrálni - pedig esküszöm, hogy akartam! Meg akartam nyugodni, hogy ne kelljen ezt is színlelnem előtte, ezért néztem folyamatosan a cigarettásdobozt. Jimin szerencsére nem látta rajtam, hogy bármi problémám lenne, és szerencsére még adott is nekem egy tíz percnyi szünetet, ami pont akkor jött, mikor már majdnem könyörögni kezdtem neki.

- Nagyon elegem van ebből - suttogtam halkan magam elé.

Minden egyes percben nyugodt akartam lenni, mint minden más ember. Ahogy Jimin is. Neki nincsenek rossz szokásai - legalábbis senki sem tud róla -, nem is látszik, hogy bármilyen okból is nyugtalankodna. Én viszont már nem is emlékszem azokra az időkre, mikor nem aggodalmaskodtam semmi miatt sem, és boldogan mosolyogva mentem mindenhova. Jó régen elmúlt már. Bár meg kell hagyni, szívesen visszamennék abba az időbe...

Ahogy újabb és újabb adag füstöt fújtam ki az ablakon, megint elgondolkodtam, hogy mekkora hülyeség ezt csinálni. Jiminnek szükségtelen volt felvázolnia nekem, hogy mennyire káros számomra a cigi, hiszen én is pontosan tudom. Többször is gondoltam már rá, hogy abbahagyom, de képtelen voltam rá, mert amint úgy másfél-két órán át nem szívtam el egyet se, olyan nyugtalan lettem, hogy úgy éreztem, a szobám minden egyes centijén van valaki, aki minden lépésemet számon tartja. Úgyhogy amíg nem találok egy sokkal kevésbé károsabb dolgot ennél, ami meg tud nyugtatni, addig nem fogok tudni leszokni sem.

Odakint egyre csak sötétedett, az én cigarettásdobozomból pedig egyre csak fogytak a szálak. Nem bírtam letenni, még egy percre sem. Ezzel az volt az egyetlen probléma, hogy már nem volt otthon több dobozzal. Rengeteget el akartam még szívni, talán az egész éjszakámat is ezzel töltöttem volna, ahhoz viszont el kellene mennem, hogy vegyek. Kiszökni viszont elég nehéz ebből a házból anélkül, hogy anyának előbb vagy utóbb, de a visszaérkezésem előtt ne tűnne fel, hogy elmentem.

- Miért nem tudok leszokni erről a szarról? - motyogtam magam elé.

Az első dolgot, ami a kezembe akadt, felkaptam az asztalról, és messzire kidobtam az ablakon. Szerencsémre csak egy papírgalacsin volt, bár közvetlenül mellette volt az öngyújtóm is. Meg kell hagyni, elég nagy kár lett volna, ha azt fogom meg és dobom el. Egyszer-kétszer már megtörtént, és vagy nem találtam meg, vagy úgy eltört, hogy nem tudtam összerakni.

Végül elnyomtam az utolsó cigimet - persze hagytam egy-két szálat a következő napra is. Átöltöztem gyorsan, majd mivel elég későre járt már, befeküdtem az ágyamba. Sejtettem előre, hogy nem nagyon fogok aludni, maximum egy-két órát, de fáradt voltam már, így minden esetben lefeküdtem volna aludni.

***

Két, legfeljebb három órával azután, hogy elaludtam, izzadtan és zihálva ültem fel az ágyamon. Egyik kezemet a mellkasomra szorítottam, és mély levegőket véve próbáltam megnyugodni. Pár perc alatt sikerült is, így egy nagy sóhaj kíséretében visszadőltem a párnámra.

Nem is tudtam éppen, hogy mit érzek. Féltem, ideges voltam, de nem tudnám megmondani pontosan. Arról sem volt sejtésem, hogy mire volt épp szükségem. Egy adag éjjeli friss levegőre, egy nagy adag hideg vízre az arcomba, egy nyugtatóra, egy cigire... vagy épp egy ölelésre...

Egy hatalmasat sóhajtva két kézzel a hajamba túrtam. Egy-két perc után kikászálódtam az ágyból, és odaültem az ablakba. A telihold nagyon erősen világított, méghozzá egyenesen rám, de nem zavart, egyenesen belenéztem a fénybe. Mélyen beszívtam a hideg, friss levegőt, és úgy éreztem, már kezdtem is megnyugodni. Egy újabb sóhaj mellett a hátammal nekitámaszkodtam az ablakkeretnek.

Egyik kezemet lassan felemeltem, és az arcomra fogtam. Olyan érzés volt, mintha még azóta is érezném a pár nappal ezelőtt kapott pofonokat. Tudtam jól, hogy megérdemeltem, és azt is, hogy bocsánatot kellene kérnem anyától, amiért így viselkedtem vele már megint. Visszaemlékezve rá kell jönnöm, hogy szinte még sosem kértem tőle bocsánatot. Persze nem mintha ő megtette volna, de ezen a téren lehetnék én az érettebb, és megtehetném az első lépéseket afelé, hogy rendeződjön a viszonyunk.

- Túlságosan selejtes vagyok ehhez. Vagy bármihez - suttogtam a holdnak.

Újra a sötét égen ragyogó égitestre néztem. Mintha attól vártam volna megoldást, választ a kérdéseimre, cáfolatot az önminősítésemre. Reménykedtem, hogy ha más nem is, a hold majd meg tud érteni. Tudtam, hogy segíteni nem fog tudni, de mégis reménykedtem, hogy talán mégis. Hogy rám irányítja erős, fehér fényét, és az szépen lassan kiszívja belőlem a sok fájdalmat.

A nagy elmélkedésben szinte fel sem tűnt, hogy lefolyt egy könnycsepp az arcomon. Mikor észrevettem, gyorsan letöröltem, mintha valaki megláthatta volna. Senki nem volt épp mellettem, de azt sem akartam, hogy a néha a képzeletem által odaképzelt lények észrevegyék. Féltem tőle, hogy ha akárki megtudja, hogy nem vagyok olyan erős, mint ahogy mutatom, akkor elítélnek és elfordulnak tőlem. Ahogy régen is...

Egy sokadik sóhaj után kivettem egy cigit a dobozából, és rágyújtottam. Most kivételesen csak egyet akartam elszívni, hátha az meg tud nyugtatni annyira, hogy tudjak aludni még pár órát. Nem sok erőm volt már ehhez, de még így is jólesett.

Azután az egy szál után leszálltam az ablakból, és visszafeküdtem az ágyamba. A füst egészen kellemesen körbejárta az egész szobát, számomra tökéletes légfrissítő volt. Mélyen beszívtam a cigiszaggal keveredett esti levegőt, jól magamra húztam a takarómat, és megpróbáltam újra elaludni. Gyorsan elrebegtem magamban egy imát, hogy tudjak még pihenni pár órát, majd végleg elaludtam.