Utállak vagy szeretlek?

50. fejezet

*Jimin pov.*

Másnap Jungkookkal egész korán felkeltünk. Raktunk el magunknak szendvicset meg valami innivalót, majd el is indultunk a buszra. Még egyikünk sem tudott vezetni, így azzal kellett mennünk.

Még előző nap felhívtam az irodát, ahol Jungkook apja dolgozik, és beszéltem vele. Nem mondtam el, hogy Jungkookkal vagyok, csak illedelmesen bemutatkoztam. Kedvesnek tűnt, meg is beszéltem vele mára egy időpontot, hogy odamegyünk az irodájába.

- Még mindig nem árulod el nekem, hogy hova megyünk? - kérdezte Jungkook, mikor már felültünk a buszra.

- Nem - ráztam meg a fejem. - Meglepetésnek szánom.

- Jó meglepetésnek? - hangsúlyozta ki, mire egy pillanatra elgondolkodtam.

- Ezt majd te eldöntöd - mondtam végül.

Jungkook csak kicsit elnevette magát. Olyan aranyos volt és boldog, egy pillanatra meg is gondoltam magam, hogy elvigyem az apjához. De tudtam, hogy segítenem kell rajta. Hogy ne kezdjen gondolkodni azon, mi bajom van, megfogtam a kezét, és rámosolyogtam. Ő is elmosolyodott, majd miután megpuszilta az arcomat, a vállamra feküdt. Én csak nyomtam egy puszit a hajába, és ráhajtottam a fejemet az övére.

***

Egész jól szórakoztunk Jungkookkal a buszon. Én elővettem a fülesemet, és közösen zenét hallgattunk. Sokat beszélgettünk, Jungkook több dolgot is megosztott magáról, ahogyan én is. Őszintén igazából meglepett, hogy a buszon nyíltan beszélt magáról. Még arra is vette a bátorságot, hogy megcsókoljon. Nagyon meglepett, hisz mindig is zavarta, hogy mit gondolnak róla mások. Viszont büszke voltam rá, hogy ilyen egyszerűen felvállalt az egész busz előtt.

- Jimin, mit keresünk Sokcho-ban? - kérdezte értetlenül, miután leszálltunk a buszról.

- Mondtam, hogy meglepetés. Mindegy, hányszor kérdezed meg, akkor sem fogom elmondani - megfogtam a kezét, és magammal húztam az egyik irányba.

- Kezdem egyre inkább azt hinni, hogy nem fogok örülni a meglepetésnek - motyogta halkan, viszont hallottam, így egy enyhén szomorú mosoly mellett ránéztem. - Mi az? Tényleg nem fogok neki örülni? - ijedt meg egy kicsit.

- Majd te eldöntöd - visszanéztem az útra, közben kicsit erősebben fogtam a kezét.

- Jól érzed magad azért? - kezdte aggódva vizsgálgatni az arcomat.

- Persze, minden rendben - mosolyogtam rá. - Csak szeretném, ha örülnél a meglepetésemnek.

- Ez csak rajtad múlik - megpuszilt. - De te szervezted, annyira rossz csak nem lehet.

Csak bólintottam egyet. El akartam mondani neki, hova megyünk, hogy el tudja dönteni, akarja-e egyáltalán ezt az egész látogatást. De volt egy olyan sejtésem, hogy nem akar majd találkozni az apjával, ezért nem mondhattam el neki. Találkoznia kell vele, hogy csillapíthassa a kíváncsiságát az apja holléte és a távozásának oka iránt. Lehet, hogy nem fog örülni neki, talán még bántani is fogom ezzel, de szeretném, ha tudna erről. Talán tudat alatt még segít is neki.

Hosszú, hosszú ideig sétáltunk Jungkookkal a part mellett. Én pontosan tudtam, hogy hova kell mennünk, Jungkook miatt növekedett meg nagyon az út időtartama. Ő többször is megállt lefotózni a tájat vagy épp engem, felvett kagylókat a homokból, vagy épp a homokba rajzolgatott. Folyamatosan meg kellett állnom miatta, viszont nem szóltam rá, hogy menjünk, mert egyrészt túl aranyos volt, másrészt hagyni akartam, hogy élvezze a tengert, mert tudtam, hogy el fogom rontani a kedvét. Így is odaértünk egy bő egy óra alatt.

- Jimin - szólalt meg nagyon gyanakodva, kicsit meg is ijedtem, hogy már tudja, miért hoztam ide. - Mit keresünk itt?

- Odabent van a meglepetés - mutattam az ajtóra. Be is húztam rajta őt magam után, majd megálltam az egyik irodánál. - Itt van bent.

- Nem vagyok teljesen biztos abban, hogy be akarok menni egy irodába, amin... - sóhajtott egyet, nem fejezte be a mondatot. - Mindegy, biztos csak... véletlen. Menjünk!

Bólintottam egyet. Bekopogtam az ajtón, majd benyitottam. Jungkook csukta be mögöttünk az ajtót, viszont miután az asztal felé fordult, teljesen lesokkolódott. Nem mondtam neki semmit, csak a kezét szorongattam.

- Jó napot! - köszöntem az asztalnál ülő férfinak. - Park Jimin vagyok, tegnap beszéltünk telefonon.

- Igen, igen - abbahagyta az írást, és felnézett rám, de azonnal elakadt a szava. - Jungkook...

Csend telepedett ránk. Halotti csend. A szemem Jungkook és az apja között cikázott. Mindketten le voltak sokkolva. Az apja kezéből kiesett a toll. Jungkook teljesen mereven ácsorgott mellettem. Az első pillanatokban úgy szorította a kezemet, hogy megfájdult, utána viszont teljesen ellazult, már csak én fogtam az ő kezét. Aggódva pillantgattam fel rá, próbáltam kitalálni a gondolatait. Ez nagyon egyszerűen ment egy idő után, mert elhúzta tőlem a kezét, és kirohant az irodából. Meglepetten néztem utána, de szinte tudtam, hogy ez lesz. Még az apja is felpattant a székről.

- Mindjárt visszahozom, rendben? - szólaltam meg egyből a férfi felé fordulva. Ő csak bólintott egyet. - Egyébként nagyon örülök a személyes találkozónak.

Gyorsan kezet fogtam a még mindig ledöbbent férfival, majd kirohantam az irodából. A portás segített abban, hogy Jungkook hová ment, így kimentem az épületből is. Jungkook elrohant egészen a partig, ott térdelt a homokban. Egy nagy sóhaj után odafutottam hozzá. Finoman, nagyon óvatosan simítottam a hátára, közben leguggoltam hozzá.

- Jungkook - szóltam neki halkan. Nem voltam teljesen biztos benne, hogy hall engem, de akkor is halk voltam.

- Minek hoztál ide? - motyogta, épphogy csak hallottam. Lassan rám nézett. - Minek hoztál ide? - emelte fel kicsit a hangját, amitől kicsit megijedtem.

- Figyelj, én... - próbáltam megmagyarázni, közben megsimogattam kicsit a hátát, de ellökött magától, és felpattant.

- Miért csináltad ezt? - kezdett kiabálni, de láttam lefolyni pár könnycseppet az arcán. - Miért kellett?

- Hagyd, hogy megmagyarázzam! Kérlek! - felálltam én is, hogy egy szintben legyek vele. - Mostanában... feltűnt, hogy a rémálmaidban nagyon sokszor emlegeted az apádat. Mesélted, hogy tudni akartad, hol van, de sosem találtad. Hogy részben miatta vagy ilyen... depressziós. Segíteni akartam. Tegnap beszéltem anyukáddal, ő mondta el nekem, hogy hol van. Azt hittem, ha elhozlak ide, akkor nyugodtabb leszel vele kapcsolatban, mert tudni fogod, hol van.

- De én erre nem voltam kész! - torkolt le engem egyből. - Miért nem kérdeztél meg róla? Miért nem mondtad el, hogy ide akarsz hozni engem? Van jogom eldönteni, hogy akarom-e látni őt! És nem akarom!

Sóhajtottam egyet. Láttam Jungkookon, hogy teljesen kiborult, úgy tűnt, azt sem tudja, hol van. Lassan odaléptem hozzá, majd lassan átöleltem őt a nyakánál.