Kisfiú - SanHwa ff.

01

- Tudtad jól... Tudtad jól, hogy te egyedül hozzám tartozol! És nézd meg... Most mégis megszegted az egyetlen szabályt, amit be kellett volna tartanod...

- Kérlek, drágám! Ezt nem teheted!

- Már késő, Sara... Én bizalmat adtam neked. Megfogadtad, hogy hűséges leszel. Erre mit kapok..? Na mit?? Azt, hogy szégyentelenül tekeregsz a főnökömön!

- Kérlek, Wong..! Kérlek, kérlek, kérlek..! - két gyengéd kéz fogta meg az arcom és simogatni kezdtek. A nő szemében félelem csillogott, mégis húzott egy óvatos mosolyt. - Soha többé nem csinálom. Kérlek, adj mégegy esélyt...

- Oh, én egyetlen rózsacsokrom... - egy sötét tincset füle mögé tűrtem és rá mosolyogtam. - Te már rég elhervadtál - és ezzel a nagy konyhakést lapos hasába szúrtam.

Szemei kikerekedtek, hamarosan pedig vér kezdett el kifolyni dús ajkai közül. Egy utolsó csókot adtam szájára, majd a földre fektettem. A kést kihúztam, majd leülve mellé, fejét az ölembe húztam, és csak szép arcát simogattam, amíg a fekete függöny le nem ereszkedett teljesen. Ekkor gyorsan páran felszaladtak mellénk, felsegítettek mindkettőnket. A vért kendővel letörölték rólunk, a függöny pedig újra felhúzódott. A tapsvihar, mint mindig, zene volt füleimnek. Mindannyiunk arcán egy büszke mosoly ült, ahogy meghajoltunk a nézők előtt.

Imádom a színházat.

- Úr! Isten! - egyik fiú hitetlenkedve lépett elém, miután lementem a diákokhoz kicsit beszélgetni. - Amikor a tanárúr azt mondta szerepelni fog, nem gondoltam volna, hogy ilyen menő lesz!

- Én mondtam, hogy megéri eljönnöd - mosolyogtam lágyan.

- Annyira... Annyira jó volt! Olyan elképesztő! - majd' felrobbant, olyan lelkes volt. - Esteleg... Nem lehet ide csatlakozni valahogy? Bárhogy? Olyan jó lenne kipróbálni!

- Figyelj, ha ennyire felkeltette az érdeklődésed, akkor megemlítelek a vezetőségnek. Ha épp keresnek újakat, akkor pedig majd eljöhetsz meghallgatásra. De ne számíts sokra egyből. Az elején valószínűleg csak a színpad mögött fogsz segédkezni.

- Rendben! Az sem baj! - lelkesen bólintott egyet. - Köszönöm!

- Semmiség - mosolyogtam, de többet nem tudtam beszélni vele, hiszen a lányok hamar körbe vettek.

Nem vagyok egy népszerű tanár, főleg mivel szinte egyedül egy osztályt tanítok az iskolában, és néha helyettesítek. De ilyenkor igen csak meglepem a diákokat, és megértik, hogy miért tanítok ilyen keveset. A tanítás az nekem szinte csak egy hobbi, az igazi munkám pedig a színészkedés. Több színházban és néha filmekben is szereplek, de ez a legkedvesebb hely számomra. Innen kezdtem mindent, mikor még 15 voltam. Már kerek 16 éve dolgozom itt, és büszke is vagyok rá.

***

Egy hét eltelt, amióta az a diákom annyira érdeklődött a színház felől. Végül behívták, és azt mondták meg van benne az a bizonyos szellem, amiből ki lehetne indulni. Mivel én vagyok az egyik legrégibb színész, így rám bízták.

Mi egy kicsit másképp működünk. Persze ha kell, vannak órák, ahol dolgokat tanítanak az újaknak, de inkább magunknak kell segítenünk. Főleg mivel olyan elvont darabokat is kapunk néha, amiket még senki sem adott elő, így van hogy nem is tudnának mit tanítani. Itt az egyetlen mód a fejlődésre, ha a tapasztaltakat figyeled és velük gyakorolsz.

- Jó napot! - az a bizonyos lelkes köszönés, a vékony fiú pedig elém is állt egy széles mosollyal.

- Szia San - halványan elmosolyodtam és leraktam a szövegemet egy asztalra. - Hallottam produkáltad magad a vezetőségnek.