Kisfiú - SanHwa ff.

🎭25🎭

- Biztos nem maradtok?

- Ezt előbb is megkérdezhetted volna - céloztam az összepakolt bőröndünkre, Soyeon pedig csak felnevetett. - De nem... Tényleg mennünk kell. Megígértem, hogy a szülinapjára elmegyünk Hongdaeba.

- Hát jó... Köszönöm a munkátokat. Remélem sikeres film lesz - mosolygott, bár tudom, hogy csak bizakodik. Ő is csak a pénz miatt vállalta el, nem pedig azért, hogy díjakat nyerjünk vele. De az önéletrajzba persze ez is mehet.

- Köszönjük a lehetőséget - húztam egy mosolyt én is, majd Sanra pillantottam. Pár méterre állt tőlünk és Jinrivel beszélgetett.

- Visszatérve rátok... - kezdte halkan. - Körül kérdezek majd, hátha van valaki, aki ír belőle forgatókönyvet. Érdekes történetnek találom. Persze ha nem akarjátok, hagyom...

- Én rendben vagyok vele. És szerintem Sant se zavarná.

- Jól van. Köszönöm. Akkor... Legyen jó utatok. Itt van a taxi is... - mondta, majd azzal le is parkolt mellénk egy sárga autó.

- Sok sikert kívánok továbbiakhoz. Majd találkozunk!

Elköszöntünk, majd sikerült Sant is rávennem, hogy induljunk el. Kicsit azért sajnálom, hiszen látszik, hogy nagyon megszerette Jinrit. Tényleg egy elképesztően aranyos nő, ráadásul olyan meleg ölelést adott neki az útra, hogy még én is megirigyeltem. De semmi baj, számot cseréltek. Ha nagyon akarnak, tudnak még találkozni.

*

A repülőutat mindketten végig aludtuk. Meglepően, de elég fáradtak voltunk. San valószínűleg a sok ember, míg én a sűrű időbeosztás miatt. Mikor végre betettük a lábunkat a házba, egyszerűen minden cuccunkat ledobtuk az előszobába, majd lefeküdtünk aludni. Ő a nappaliba, én a hálóba. Talán ez a három hét sok volt, hogy minden este együtt aludtunk és egyetlen privát szobánk volt. Legközelebb biztosan külön szobát intézek.

Délután egy volt, mikor másnap felkeltem. Kicsit még nyomott a hangulatom, de legalább kipihent vagyok.

Elugrottam a fürdőbe és gyorsan lezuhanyoztam. Nem volt kedvem rá, de muszáj volt a tegnapi út után. Utána bementem a konyhába és csináltam magamnak egy kávét. Azt kortyolgatva ültem le az asztalhoz és néztem ki a fejemből. Kicsit gondolkoztam a dolgokon. Kíváncsi vagyok, hogyan lesz a jövő év.

Vajon a színház már szervezkedik az új darabokhoz? A suliban kapok mégegy osztályt, amit rendszeresen tanítanom kell? Na és Sannal mi lesz? Megint végig velem fog lakni? Jó lenne... Az is jó lenne, ha nyilvánosan lehetnénk együtt, de nem akarom elveszíteni a munkámat és őt sem akarom kellemetlen helyzetbe hozni mások előtt. Azt hiszem most kezdem igazán érezni, hogy tényleg mennyire problémás a kapcsolatunk külső szemmel nézve...

Viszont ahhoz képest, hogy mennyit gondolkoztam ezen, San hiánya csak akkor tűnt fel, mikor már a kávét is megittam. Egyből mentem a telefonomért, hogy felhívjam, de mint kiderült, a dohányzóasztalon hagyta az övét. Kicsit kezdtem kétségbeesni, mert elképzelni se tudom, hogy hova mehetett és miért nem szólt. Legalább egy üzenetet hagyhatott volna...

Végülis sokat nem tudok tenni a dolog ellen, így inkább elterelem a figyelmem. Nekiállok főzni. Már hiányzik az étel, amit én csinálok. Jót ettünk a hotelben is, de azért na. Az otthoni koszt akkor is jobb, ezt mindenki tudja.

Miután ezzel meg voltam, a szobámba mentem. Előkerestem a régi súlyzóimat, majd azzal nekiestem feleleveníteni a régi gyakorlatokat. Elég rosszul ment, de valahol el kell kezdeni. A mai nap pedig tökéletes rá, ha már San így lelépett. Majd ha nagyon belejövök, talán veszek bérletet a terembe is ismét. Mehetnék Jonghoval... Talán akkor megérteném, hogy Yeosang miért szereti annyira, mert én bármikor beszéltem vele, azt hittem közben megtanulok hegedülni, annyira unalmas a csávó.