Kisfiú - SanHwa ff.

08

Háromnegyed kilenc, mi pedig már úton vagyunk. Ma San még nem igazán szólt hozzám. Először azt hittem, a csók miatt ilyen, de hamar kiderült, hogy a tegezés miatt ilyen szótlan. Ha nem rólam vagy nekem beszél, akkor megered a nyelve.

Lassan tíz perce mesél folyamatosan az általános iskolás éveiről. Nem mintha annyira fontos lenne nekem ezt mind tudnom róla, de hagyom, hogy beszéljen. Még biztatom is, mikor kicsit elhallgat. Hagy adja ki magából a gondolatait. Ha se barátai, se odafigyelő családja, akkor ezt a kis időt most igazán megéri rászánnom.

- Jó reggelt!

- Jó reggelt, miben segíthetek?

- Dr. Kang Yeosanghoz jöttünk.

- Van időpontjuk?

- Van.

- Akkor itt menjenek fel. Első ajtó balra. Kopogjanak be, aztán várjanak kint.

- Rendben, köszönöm! - gyorsan mindketten meghajoltunk, majd elindultunk.

Bekopogtam az ajtón, amin Yeosang neve ki volt írva, majd mivel válasz nem jött, csak leültünk a székekre. Alig volt egy-két ember itt rajtunk kívül.

- Humm... - bukkant ki hirtelen egy ismerős arc az ajtó mögül. Gyorsan körbe nézte a várótermet, majd amint megpillantott, felcsillantak a szemei. - Gyertek! - intett, majd vissza is bújt az ajtó mögé. Nemán felkuncogtam, majd felálltunk és bementünk.

Egészen apró terembe érkeztünk. Van pár mérőeszköz meg három asztal. A legtöbb helyet a szekrények és a polcok fedik le. Gyanítom, azok tele vannak tömve mindennel.

- Szóval mi is a panasz? - lazán levetette magát egy székbe, mintha csak otthon lenne. San feszengve rám pillantott, így tudtam, hogy nekem kell felvázolnom a helyzetet.

- Vegyük le - fogtam össze a pulcsiját meg a pólóját. Idegesen sóhajtott, de végül engedelmesen felemelte a karjait, így lehúzhattam róla.

- Hány napos? - kérdezte egyből, meg sem lepődve a vöröses, lilás nyomokon.

- Kettő.

- Jöhettetek volna hamarabb is - pattant fel hirtelen és Sanhoz lépett.

Kicsit körbe nézte, majd kesztyűt húzott, a fiút pedig egy asztalra ültette. Valami eszközzel megnézte a sebeket, halkan morgolódott, amiért ennyit vártunk vele.

- Na jó... - sóhajtott, mikor úgy tűnt végzett. - Hát nem mondom, hogy fényes a helyzeted. Még csak most kezdenek feketedni, szóval... Huh, nem is tudom, hogy láttam-e már ilyen rossz külső sebeket. Annyi a szerencséd, hogy nem a csattos felével ütöttek. Írok fel krémeket - ballagott az asztalához és gyorsan lekörmölt vagy három nevet egy papírra, amit aztán a kezembe nyomott. - Minden nap használja, ne felejtse el. Jegeljétek, napi kétszer, legalább tíz-húsz percig. Semmi megerőltetőt ne csináljon legalább másfél hétig és tartsa tisztán magát. Írtam fel szappant, azt használja. Nem fogja csípni és regenerál.

- Jó. Köszi. És valami igazolást tudsz adni neki?

- Név? - szedett elő valami cetlit.

- Choi San.

- Januárig kiírtam - nyomta a kezembe ezt a papírt is, San pedig addigra már felöltözött. Felé is fordult és kicsit végig mérte. - Nem vagyok pszichológus, de kíváncsi igen. Van még valami, amit meg szeretnél osztani? Sok kapcsolatom van, ha esetleg el akarsz érni valakit... Tudsz egyáltalán aludni? Írhatok fel frontint.

- Tizenhat évesnek ne írj fel frontint... - ráztam a fejem, majd San kezét megfogva magam mellé húztam. - Akkor a darabot halasztjuk. Januárban folytatjuk - intéztem szavaim a fiatalabbnak, aki csak szomorúan lebigyesztette az ajkát.