Kisfiú - SanHwa ff.

05

- Jó napot! - köszöntött egyből San, amint beléptem a terembe.

- Szia - húztam egy lágy mosolyt, majd ledobtam a cuccaim az egyik padra. Visszamentem az ajtóhoz, majd kulcsra zártam azt. Viszont mikor visszanéztem láttam, mintha eléggé össze lenne zavarodva. - Bezártam, hogy véletlenül se akkor nyissanak ránk, mikor nem kéne - magyaráztam meg, de még mindig ugyan olyan megszeppent volt. - Tessék. Kapd el - dobtam felé a kulcsot, amit el is kapott. - Legyen nálad.

- Köszönöm... - motyogta halkan. Kivettem a szövegem a táskámból, majd Sanhoz léptem.

- Haladjuk ezzel, vagy improvizáljunk?

- Nem tudom...

- Jó, akkor improvizálunk - dobtam a lapokat az egyik padra, majd felé fordultam. Kicsit hátrébb akart lépni, de én megragadtam a kezét és magamhoz húztam. Nyelt egy nagyot, majd lassan összekulcsolta a kezünket. Elmosolyodtam, majd hirtelen felkaptam és az egyik asztalra ültettem. - Folytassuk, ahol a múltkor abbahagytuk.

- A múltkor fel akarta vinni a házába Sanhát...

- De tegyük fel, inkább az asztalára ültette, hogy megnyugtassa Sanhat, mert félt - egy halvány mosollyal átkaroltam a derekát és jobban magamhoz húztam.

Combjai a két oldalamnak nyomódtak, kezeivel pedig kissé szégyenlősen átkarolta a nyakam. A hátát simogattam, hogy ne legyen annyira ideges és kicsit közelebb hajoltam.

- Sanha... Olyan szép az arcod... - simítottam végig az arccsontján lágyan.

Egy pillanatra lehunyta szemeit, mintha csak jól esne neki. Mikor újra rám nézett, arcát a kezeim közé fogtam és össze döntöttem homlokunkat. Hamarosan újra lehunyta a szemeit, ezzel megadva nekem a jelet, amire vártam.

Kicsit elhajoltam tőle, majd lassan ajkaira nyomtam a sajátom. Éreztem, ahogy kicsit megfeszült, de nem távolodott el. Pár másodperc múlva elváltam. Kinyitotta összeszorított szemeit, majd gyorsan el is takarta vörössé színeződött arcát. Elmosolyodtam. Magamhoz öleltem, fejét pedig a vállamra fektettem, úgy simogattam a haját. - Ügyes voltál. Látod? Nem olyan rémisztő dolog ez.

- Rosszul érzem magam...

- Pedig fölösleges. Nem csináltál semmi rosszat.

- Biztos?

- Biztos.

- Akkor miért ilyen... ilyen rossz...

- Nem tudom, San... Ne haragudj. Mondd, mit érzel pontosan?

- Nem tudom... Olyan... Olyan rossz. Nem akarok itt lenni...

- Azért érzed rosszul magad, mert a tanárod vagyok? Vagy mert túl idős vagyok? Esetleg valami más?

- Nem tudom... Nem akarom... - rázta a fejét nyöszörögve. Eltoltam magamtól kicsit, és fél kezemmel karjára simítottam.

- Mondd meg, San. Csak segíteni akarok, de úgy nem megy, ha magadban tartod. Kényelmetlen, hogy a tanárod vagyok? - kérdeztem, mire végre bólintott egy aprót. - Rossz érzés, hogy egy idősebb csinalta? - ismét egy halvány bólintás. - Van még valami, ami miatt kényelmetlen neked ez az egész?

- Nem... Nincs... - megrázta a fejét, de mikor óvatosan a hátára simítottam, hirtelen összeszorította a szemeit, mintha csak fájt volna neki. Persze ez mindkettőnknek feltűnk, de már nem tudta elterelni a figyelmem. És ezt ő is jól tudta.

- Mi a baj?

- Nem fontos - válaszolta, de mikor hirtelen arra a pontra ütöttem, arra igen is reagált. Olyan erősen a kezembe markolt, hogy jó, ha nem marad ott a nyoma. Visszafojtottan fel is nyögött a fájdalomtól.