Kisfiú - SanHwa ff.

07

A reggel máris egy sor sírással telt, hiszen Sant lezuhanyoztam. Muszáj voltam, hogy tisztán tartsuk az égető nyomokat a testén és be tudjuk kenni. Utána nagyon pikkelt rám, szóval hogy kiengeszteljem, reggelire csináltam hwachaet a tojás mellé, mert tudom, hogy azt szereti.

Valószínűleg más diákommal egyáltalán nem lennék ilyen kedves és közvetlen, de San egészen más. Közelinek érzem. Mivel a színész partnerem, így nagyon sokat voltunk már együtt és egymáshoz szoktunk. Persze nem nagyon. Bizonyos határokat mindig megtartottunk kérdés nélkül, de attól még sikerült jobban megismernünk egymást.
A színházon kívül soha nem is találkoztunk kettesben egészen eddig. Az egyedüli kivétel az, mikor a suliban próbáltuk el az első csók jelenetet.

San sokszor akart tovább bent maradni próbán, néha még ott is hagytam, ha nekem valamiért haza kellett mennem. De mostmár értem ezt is. Kicsit rosszul érzem magam, hogy nem vettem észre hamarabb, hogy valójában csak otthonról akart elmenekülni.

- És akkor ma mit csináljak, ha nem mehetek suliba? - kérdezte, mikor én mosogatni kezdtem.

- Foglald le magad. Tévézz, olvass könyvet, telefonozz.

- Le fog merülni...

- Akkor adok egy töltőt. Ilyen egyszerű - mondtam, mire ő csak sóhajtott.

- És ön mit fog csinálni?

- Kimosok, főzök meg órára készülök.

- Oh, visszamegy a suliba? - elevenedett meg hirtelen.

- Korrepetálást kell tartanom az osztályodnak. Vagy két hete rágjátok a fülem. Nem tudsz róla? - fordultam hátra kérdően.

- Hát azt tudtam, hogy mindenki szenved Ms. Lee miatt, de azt nem, hogy tényleg bejön korrepetálni. Oh, pedig biztosan mentem volna... - biggyesztette az ajkait. - Már két kettest írtam meg miatta.

- Majd itthon átvesszük külön akkor, de most maradj itthon. Legalább a hét végéig.

- De hát az nagyon sok nap... - lélegzett fel.

- Szerda van. Egyáltalán nem sok.

- Dehát vasárnapig ez 5 nap! - háborgott, de csak mosolyogtam rajta. - Így is sokat tett már értem. Öt napot nem tölthetek el itt.

- Ugyan, miért? Nekem semmi bajom vele. Ráadásul nem mintha olyan sok más választásod lehetne. Vagy ez, vagy pedig az otthonod.

- Csak meg kell húznom magam, és minden rendben lesz.

- Na és ha nem sikerül és megint bántani fog? San, kérlek, ez egy nagyon komoly helyzet - néztem rá szigorúan. - Nem egyszer volt rá példa, hogy valaki akár le is bénult, mert a szülei verték. A maradandó hegek meg már csak hab a tortán... Ha holnap reggel is ilyen csúnya lesz, el fogunk menni orvoshoz - közöltem vele, mire ő azonnal rázni kezdte a fejét.

- Nem megyek orvoshoz! Az orvos ha tudja, hogy baj van, a szüleimmel akar majd beszélni... Lehet már azért is megharagudnak, hogy nem aludtam otthon. Mihez kezdek, ha azért pipulnak be, mert elmondtam önnek és az orvosnak is mindent?

- Nem hiszem, hogy az orvos szája eljárna, főleg a szüleid felé... - mosolyodtam el. - De ha annyira aggódsz, elviszlek egy másik orvoshoz, aki egész biztosan nem ismeri őket. Jó barátom... Csak hagy nézzen meg téged, nehogy komoly bajod legyen.

- Jó... - adta be a derekát duzzogva. - Akkor biztos, hogy megyünk holnap?

- Biztos. Ma felhívom, aztán meglátjuk mikor ér rá.

*

San az egész napot a nappaliban töltötte. Tévét nézett, néha ki ment mosdóba, leápolta magát, majd ebéd után aludt egy nagyot. Én leginkább a szobámban voltam, átnéztem az anyagot, amivel segítenem kell az osztálynak. Vagy két óra kell majd rá, de nem baj. Ha jó jegyet akarnak, leülik mindet.