Kisfiú - SanHwa ff.

06

Lassan egy hónapja, hogy az új darabra próbálni kezdtünk. Volt azóta pár fellépésem meg jópár tárgyalásom, de azt hiszem már túl vagyok a nehezén. Siyeon továbbra is pikkel rám, de megértem. Viszont, ha tárgyalás után magának panaszkodik hogy éhes, akkor elviszem enni. Mert hát végülis még mindig jóban vagyunk. Persze nem ülünk be sehova meg ilyesmi. Egyszerűen elviszem autóval, ha úgy van még haza is dobom, aztán majd otthon megeszi.

Most viszont nem haza vittem. Még nálam maradt pár cucca amit most kezdett el hiányolni, szóval hozzám mentünk. Viszont mikor befordultunk az utcába, hamar megláttam egy sötét alakot a házam előtt üldögélni. Megjegyzem, esett az eső és már be is esteledett, szóval rohadt hideg van így decemberben.

- Az ki? - kérdezte egyből Siyeon, mikor meglátta.

- Azt hiszem, valamelyik diákom...

- Miért van itt?

- Nem tudom, de kérlek ne veszekedj majd előtte - mondtam, majd le is parkoltam az autót. A fiú persze egyből felállt. Meghajolt mikor kiszálltam az autóból, majd pedig megszeppent, mikor meglátta, hogy van velem egy nő is.

- Mit csinálsz itt? - kérdeztem kissé feszülten.

- Hát a tanárúr mondta, hogy jöjjek át... - mutatta felém a kis összegyűrött papírt remegő kezekkel, amire a címem volt rajta.

Siyeon elég rosszallóan nézett rám, én pedig már most tudom, hogy hosszú magyarázkodásba kell majd kezdenem. Nem is mondtam semmit, csak inkább gyorsan előkaptam a kulcsom és kinyitottam az ajtót. Siyeont előre engedtem, majd San felé fordultam.

- Pár perc, utána beszélünk. Addig kérlek, maradj csendben... - mondtam miközben betoltam őt is a házba. Csak hevesen bólogatott, majd gyorsan lekaparta magáról a cipőt. A nappaliba ültettem, majd egyből mentem megkeresni Siyeont, aki épp a fürdőben pakolászott. - Segítsek?

- Elérem - makacskodott, majd egy aprót ugorva, le is kapta a szekrény tetejéről a dobozt, amiért eddig nyújtózott.

- Van még valami?

- Nincs - sóhajtott és közben belenézett a dobozba. - Ha tudtam volna, hogy nem szeretsz, nem kínoztam volna magam ennyit.

- Én mindig mondtam, hogy ne használd, ha fáj...

- Azt hittem, csak kedves akarsz lenni - vont vállat. - Majd más talán jobban értékelni fogja a szép lábaim - mondta felhúzott orral, majd azzal kiment a fürdőből. San továbbra is csak a kanapén ült, lehajtott fejjel, maga elé bámulva. Siyeon jól láthatóan végig mérte, majd az előszobában újra megszólalt. - Szóval ki is ez a gyerek?

- Már mondtam. Az egyik diákom.

- Nyugtass meg, hogy csak félreértem...

- Csak félreérted - mosolyogtam. - Ne aggódj... Nem fogok hülyeséget csinálni.

- Hát nagyon remélem! - vette fel a cipőjét. Még utoljára megköszönte, hogy elhoztam és vettem neki kaját, majd elment. Nem is vártam többet, egyből Sanhoz mentem. Egy széket húztam elé és arra huppantam le. Viszont nem nézett rám. Csak előre bámult, mintha egyetlen érzelem se lenne benne.

- Mi a baj?

- Nem akartam átjönni... - suttogta halkan, majd fájdalmasan összeszorította a szemeit. - Féltem, hogy zavarni fogom, és bocsánatot kérek, de most nagyon fáj...

- Mi fáj, San?

- Az... Az egész testem... Éget, pedig két órája történt - mondta, mire én azonnal megragadtam, és pulcsiját meg pólóját egy mozdulattal lerántottam róla.