Éjjelek és Nappalok (Pogány Induló ff.)

28.rész

/Emberség/

Angliában gyorsan elteltek a napok, de annyira jól is éreztem magam. Nem gondoltam volna sosem, hogy pont Andris és a családja társasàgában fogom magam újra boldognak érezni a nehéz időszakom után. De ha ezt a sors így akarta, nem lehet mást tenni, el kell fogadni. Annyira a szívemhez nőtt ez a kis család, hogy nem szívesen hagytam ott őket, de muszáj volt. Azonban aggasztott a tudat, hogy Andris valós érzelmeit lassan már nem tudom figyelmen kívül hagyni. Nagyon igyekszik, ami tiszteletre méltó, de nem vagyok benne biztos hogy meg is tudnám hálálni neki, amíg a szívem máshoz ragaszkodik.

/szombat/

Éppen randira készültem, ki nem találnátok kivel. Na? Igen, pontosan vele. Ha meg sem próbálom, nem tudhatom, hogy menne vagy sem.

Bokáig érő fekete ruhámat igazgattam a tükör előtt amikor megszólalt a kapucsengő, ezzel jelezve hogy indulni kéne. Bár még a cipő nem volt a lábamon, a táskám sem volt összepakolva, de felengedtem Andrist.
Kapkodva, de pont sikerült össze szednem magam mire felért.
-Gyönyörű vagy. -mondta csillogó szemekkel.
-Köszönöm, te is jól nézel ki. -mosolyogtam.
Nem vitte túlzásba, de mégis elegáns volt.

-És hová megyünk? -kérdeztem miközben helyet foglaltam az anyósülésen.
-Nem mondhatom el. Akkor nem lenne meglepetés.
-Nem szeretem a meglepetéseket. De most az egyszer legyen.
Egy elég puccos étterem előtt álltunk meg. Gondoltam, hogy valami ilyesmi lesz, elvégre ez a szokás úgymond első randin. Valami ilyesmi hely vagy kávézó.
Beljebb lépve is elképesztő látvány fogadott, mindenhol arany csillárok, freskók, zongora a sarokban és elő zene. Elegáns hely volt hozzám képest, de szerencsére a helyhez illően sikerült felöltöznöm. Helyet is foglaltunk egy kétszemély asztalnál, ahol meg is kaptuk az étlapot. Őszintén nem tudtam mit egyek, annyira sok féle választásom lett volna. De végül egy tenger gyümölcse saláta tálra esett a választásom. Andris ugyan azt kérte, mondván hogy milyen romantikus. Körülbelül 20 perc múlva egy elég formás hölgy sétált az asztalunkhoz az ételekkel.
Amúgy a kaja nem volt rossz, csak kicsit ilyen fun dining feeling volt.
Amikor a nő visszajött a tányérokért, Andrisra néztem aki éppen a hölgy kebleivel szemezett. Mekkora egy férek. Felálltam az asztaltól, majd a cuccaimat magamhoz kapkodva kisétáltam az étteremből. Nekem ennyi pont elég is volt ebből a "romantikából".
-Várjál már, most hová mész? -jött utánam a srác.
-Ezt tényleg megkérdezted? -akadtam ki.
-Igen. Van valami baj.
-Elég baj az hogyha nem tudod. Komolyan előadtad itt nekem a jófiút, aki a lehozná a csillagos eget hogy megkaphasson, erre alkalmad adódik és már más nőt bámulsz. Hozzáteszem elég feltűnően. -daráltam le neki a szövegem.
-Nem néztem senkit.
-De, meg most engem is hülyének. Még a vak is látta hogy megnézted a pincér melleit.
-Jó, és akkor mi van? Nem vagyunk együtt.
-Tényleg nem, Andris. De nem is leszünk. Isten áldjon. -majd megfordultam és otthagytam. Velem nem szórakozik egyik faszkalap sem. Nem értem miért kellett előadnia magát ennyire, de tudhattam volna hogy ő ilyen. Képtelen megváltozni, csak húzta az agyamat, ahogy másét is. Miért hittem azt, hogy majd ő más lesz?
Idegesen kapkodtam a lépteimet hazafelé. Màr vagy este 9 lehetett, szerencsére hideg nem volt, de mivel alkalmi ruhàban voltam jobban féltem hogy megtalálnak a pedofil hajléktalanok. Itt nem lehet tudni kibe ütközik bele az ember. Szó szerint. Ugyanis valakinek eléggé nekimentem az utcán, ami következtében majdnem hátra is estem, ha nem fog meg az illető. A sötétben nem láttam semmit. De viszont az illata egyből megcsapta az orromat. Marci.
-Hova sietsz ennyire? Ilyen ruhában?
-Haza. Te mit keresel itt?
-Csak sétáltam.
-Pont erre? A házam előtt? -néztem felvont szemöldökkel bár ő ezt úgysem látta.
-Aha. -beállt közénk a csend. Majd hosszas gondolkodás után folytatta. -Jó, igazából hozzád jöttem csak senki nem engedett fel. Így mondom akkor elmegyek haza.
-Így már reálisabb. Mit szeretnél amúgy? -kérdeztem, miközben elkezdtünk sétálni.
-Bocsánatot kérni.
-Figyelj Marci. Elegem van már abból, hogy mindenki hülyének néz és azt hiszi, bàrmit megtehet velem. -hadartam el.
-Tudom. De tényleg bocs amiért patkány voltam, nem ezt érdemelted.
-Nem? Akkor miért ezt kaptam? -kezeimet egybefontam magam előtt majd megálltam.
-Mert kurva szarul voltam lelkileg. Vágom ez nem mentség, de eldurrant az agyam. Csak bocsánatot akartam kérni. -sóhajtott.
-Szeretlek. -léptem közelebb hozzá, majd szemeibe néztem. Mosolyogni kezdett, mire a pillangóim életre keltek bennem.
-Nem. Nem lehet.
-De igen.
-Sztef, mindig csak bántalak, és azt nem akarom. -kezeivel arcomért nyúlt.
-Nem baj, én szeretlek. -hangom kezdett elcsuklani.
-Nem lehetünk együtt.
-De miért nem? -könnyeim itt már patakokban folytak. Nem akartam elhinni. Sejtettem, hogy többet már úgysem lehetünk együtt de nem akartam elfogadni.
-Mert csak fájdalmat okozok neked.
-Nem érdekel mert szeretlek.
-Ne hajtogasd már hogy szeretsz. Semmi nem oldódik meg vele. Neked akarok jót, fogd már fel. -hangja kicsit feljebb csúszott az eddiginél és ingerültnek látszott.
-Egyáltalán minek kellett idejönnöd? -könnyektől áztatott szemeimmel màr homályosan láttam, a szomorúságom kezdett egyre jobban átváltozni haraggá.
-Hogy bocsánatot kérjek, ezzel kezdtem. De már megyek is. Vigyázz magadra. -sarkon fordult és otthagyott. Otthagyott, a kavargó gondolataimmal amikkel nem tudtam mit kezdeni. Már azt sem tudtam, hogy sírjak, nevessek, vagy tomboljak legbelül. Bár az akkori állapotom a három érzés volt egyszerre. A lelki állapotom rohamosan elkezdett romlani az elmúlt időben. Tudjátok milyen érzés az, amikor reszket a lelked valakinek a hiányától? Attól, hogy az a személy akit a legjobban szeretsz a világon, akinek az életed is oda adnád, bármit megtennél érte, az összes hibáját elnéznéd, újra meg újra megbocsátanál neki egy újabb esélyt adva, hátha akkor majd más lesz, egyszerűen nem lehet veled? Megrémiszt a magány gondolata, és hogy soha többet nem érezhetem azt a nyugalmat és biztonságot, mint amit Ő adott.

/Hétfő/
A suli nyüzsgő folyosóin sétálva kerestem Larát. Bár semmi kedvem nem volt a mai naphoz, mégis be kellett jönnöm. Teljesen kiment a fejemből a múltheti beadandó, amit le kellett volna adnom.
Pont irodalom óra kezdődött, helyet is foglaltam barátosném mellett amikor a tanár megérkezett és kezdetét vette az óra. Előre féltem, hogy hátha megemlíti a beadandót, de végül nem tette.
Gyorsan le is telt a 45 perc, majd csengő után mindeki rohant ki a teremből. Senki nem szereti az irodalmat rajtam kívül.
-Stephanie kisasszony, ide tudna jönni kérem? -szólított le Klára tanárnő. Itt már tudtam, nem felejtette el. Lapítva vettem az irányt a tanári asztalhoz.
-Igen tanárnő?
-Nos, azt kell hogy mondjam, elég szépre sikerült az irománya. -vette le a szemüvegét, majd kérdőn néztem rá.
-A beadandó, tudja. Amit magácska nem szándékozott behozni, de a kedves barátja elhozta nekem maga helyett. -mosolygott szarkasztikusan.
-Ohh, hàt igen, sajnos nem tudtam bejönni.
-Mert Angliában nyaralt. Tudok róla, a barátja mindent elmesélt. -legyintett.
Lesütött szemmel álltam a tanári asztal előtt. Nem tudtam hirtelen mit mondani.
-Na és milyen volt? Mindig is el akartam jutni Angliába, de sosem úgy hozta a sors. -sóhajtott. Ezen meglepődtem, azt hittem kapom majd az ívet amiért a suli tájára sem néztem közel egy hétig.
-Igazából csodálatos volt. Nekem nagyon tetszett. Remélem egyszer ön is eljut, nem érdemes kihagyni. -mosolyogtam.
-Örülök hogy tetszett, Stephanie. Na, menjen a dolgára. -hessegetett el.
Nagyon meglepett a reakciója, hiszen neki mindig első az iskola, a tanítás. De az arcán tényleg láttam, hogy nagyon vágyik Angliába.
A többi órám is hamar letelt, Larával megbeszéltük hogy àtjön hozzám. Csakhogy ez a terv ment a kukába ugyanis kifelé menet megpillantottam egy nem kívánt személyt a parkolóban.
-Nem Andris áll ott? -mutatott előre Lara.
-De, sajnos. Már csak ő hiányzott. -forgattam a szemeimet.
-Történt valami?
-Majd elmesélem, csak siessünk.
Próbáltam más irányba menni amíg nem látott meg.
-Sztef, várj meg kérlek. -szólt utánam. Csak ezt ne.
-Mit akarsz? -fordultam felé mikor oda ért.
-Beszélni. Sajnálom a múltkorit. -kezdett bele.
-Na erre pont nem vagyok kíváncsi. Elegem van a folytonos sajnálkozásból, Andris. Gondolkodtál volna, mielőtt cselekszel. -majd otthagytam, nyomomban barátnőmmel.
-Hú csajszi, itt valami nagyon nagy gebasz van. -nevetett.
-Mondhatjuk úgy is. Elegem van a férfiakból, Lara. -sóhajtottam, majd barátnőmre néztem.
-Elhiszem csajos, de meséld már el mi történt.
Úton hazafele beszámoltam neki az elmúlt napok történéseiről.
-Na várj. Ha jól értem...Ekhoe, a legjobb barátod, vagyis volt, mert szerelmes beléd? -vázolta le röviden.
-Igen.
-Azigen lány...nem mindenki mondhatja el ezt magáról.
-Hàt, ez nem olyan egyszerű. Aki ismeri őt, az tudja hogy nem az. És hogy nem tudni közben hány àgyasa van amikor én nem vagyok ott. Illetve egy szava sem hihető.
-Hallottam már ezt azt róla, de hogy ilyen lenne...
-Hidd el, jól tud színészkedni. Tudod, nagy dolog a nagyság, de mégnagyobb az emberség.
-Ez igaz.
Ennél a pontnál éreztem úgy, hogy mostantól nem határozhat meg senki, főleg olyan emberek, akikbe emberség nem szorult. Nem határozhatja meg, hogy ki és mi legyek. Igaz, nem mi határozzuk meg azt, hogy mennyire vagyunk emberségesek, az emberség határoz meg minket. Mert ha emberségesek vagyunk azt mondják; soha ne légy kegyetlen, ne tégy hamis vallomást, ne hagyd cserben és ne áruld el a szeretteidet.

Üdv mindenkinek
Bocsi a késésért, nem volt ihletem, de innen is köszönöm az ötletet userkicsii ❤️