Éjjelek és Nappalok (Pogány Induló ff.)

20. rész

/káosz/

-Köszönjük ezt a hatalmas bulit nekteek! -üvöltött a mikrofonba Marci. -Ti vagytok a legjobbak!
Megint egy fellépésen ülünk, Marci és Andris lenyomott egy hatalmas koncertet. Annyira büszke vagyok rá ilyenkor, hogy az hihetetlen. A backstage-ben 4-en voltunk, amikor lejöttek a színpadról. Futottam is hozzájuk amikor beértek. Marci fel is kapott majd megpördült velem a levegőben. Andrishoz is oda mentem, megöleltem majd gratuláltam neki. Ő is hatalmas tehetség.

-Ádám, ugye? -lépett közelebb a sráchoz Andris. A tag Biankával volt, ahogy elnéztem őket nem lennének rossz páros. Amióta ismerem Biankát, róla áradozott, fülig szerelmes volt belé. Jó látni, hogy végre talán sikerült egymásra találniuk.
-Igen. -felelte a srác.
-Mesélj magadról. Nem ismerünk még.
Andris leült a kanapéra majd biccentett Ádàmnak, hogy tegye ő is ugyan ezt. Àdám helyet is foglalt mellette a szürke kanapén.
-Hát, nem tudom Bia mennyit mesélt rólam, de egy kávézóban dolgozom, lassan már 4 éve. 22 leszek decemberben, itt lakok pesten közel az Astoriahoz. Nemrég érettségiztem, talán 22-ben, azóta egyedül élek, a szüleim Pécsen laknak. Hirtelen ennyi, de ha érdekel még valami, kérdezz nyugodtan. -csapta össze tenyerét.
-Az kurva jó, ha van érettségid. Én is le akartam tenni, de közbe szólt a zeneipar. -vágta rá Marci, aki éppen egy pultnál támaszkodott.
-Attól még lerakhatod. Van esti érettségi is. Csak bírni kell az ipart.
-Én ezt értem, de vágod most minek bajlódjak ilyenekkel, amikor rohadt nagy sikerem van. Nekem nincs szükségem egy papírra, amivel a seggemet törlöm majd, mert másra nem jó. -nevetett.
-Azért ennyire egoistának sem kell lenni. Értem hogy te sikeres vagy meg minden, de nem kell lenézni egy olyat, aki csak egy kávézóban dolgozik. -kezdett egyre flegmább lenni Ádàm.
-Miről beszélsz ember? Ki nézett le? -vágott értetlen fejet Marci.
-Amúgy ja, senki nem nézett le öregem. Te hiszed azt magadról, hogy te vagy az Isten fasza.-helyeselt Andris.
-El vagytok tévedve. Most attól, mert pár tizenéves kis ribi oda van értetek, konkrétan a semmiért mert autotune az egész szar amit műveltek, ne legyetek elraggadtatva magatoktól. -csak úgy köpte a szavakat.
-Semmit nem tudsz róluk, így inkább feleslegesen ne pofázz, vagy takarodj ki innen. -fordultam felé. Ezt már nem bírtam hallgatni, hogy ennyire alázza őket ok nélkül.
-Te meg kussolj. Téged is majd megbasznak, aztán szevasz. Másra úgy se lennél jó.
Marci ellökte magát a pulttól, ahol eddig állt, majd Ádám felé kezdett el sietni.
-Te mi a faszról ugatsz? -állt meg előtte. -A barátnőmet a szádra ne merd venni mégegyszer. -nézett mélyen a szemébe.
-Mert? Mi lesz? -nevetett az arcába.
-Ha ennyire tudni akarod, oké. -majd azzal a lendülettel ahogy kimondta, csattant is az állas Ádám arcán. Megfagyott a levegő a szobában. Mindenki meredten állt és csak bámulta a fiatalokat. Ádámnak vérezni kezdett a szája, amit hiába törölgetett, folyt tovább. Marci idegesen fogta a fejét, majd rám nézett. Szeméből megbánást tudtam leolvasni.
-Takarodj innen a gecibe. -mondta halkan Ádámnak.
-Örömmel. De ezt még megbánod.
-Ha mégegyszer meglátunk itt, nem csak egyet kapsz öreg. -kiabált utána Andris.
Bianka idegesen toporgott a kanapé előtt.
-Ezt most miért kellett? Nem vagytok normálisak. -mondta.
-Ha nem lenne ekkora fasz a hapsid, akkor erre nem került volna sor. Remélem többet nem hozod ide.
-Inkább én sem jövök akkor. Császtok. -majd lelépett.
-Mégegy hülyével kevesebb. -nevetett Andris vállát megvonva.
Rövid beszélgetés után mindenki elment haza, vagy ahová jónak látta.

A haza felé vezető úton csendben ültem végig és csak gondolkodtam. Feszült voltam a történtek miatt.  Annyira elegem volt a világból hogy az elmondhatatlan. Csak egyedül akartam lenni egy kicsit, senkivel nem foglalkozni, csak magammal. De Marci szokásosan nálunk töltötte az estét. Amivel nincs is baj, csak ilyenkor egyedül akarok lenni.
-Mi a baj? Olyan szótlan vagy. -kérdezte mellém lépve. Lassan átkarolta a derekamat, majd egy puszit nyomott a nyakamba.
-Semmi. -feleltem halkan.
-Ne hazudj. Làtom rajtad.
-Marci, nincsen semmi, oké? -keltem ki magamból, ami következtében el löktem a kezeit. -Csak egyedül akarok lenni végre.
-És akkor ezt nem lehetett volna közölni normálisan? Tudod, hogy megértelek.
-Nem Marci, kurvára nem értesz meg. Múltkor is ide könyörögted magad, amikor tudtad hogy tanulni akarok. Akkor sem értettél meg. Nekem ez így nem megy. -màr szinte kiabáltam.
-Ha feladod az első kis problémánál, az nem megoldás Sztef. De ha te így akarod, legyen. Elhúzok a faszomba akkor, légy egyedül. -indult el az ajtó felé, ahol megállt, majd visszafordult.
-Ha lenyugodtál szólj. -ezzel a mondattal kilépett az ajtón.
Ott maradtam egyedül, ahogy szerettem volna. Vagyis csak azt hittem, hogy én ezt akarom. Percek alatt máshogy láttam már az egészet. Nem tudtam mit csináljak. Össze vesztem Marcival, és igaza volt. Nem szabad az első bukkanónál feladni, küzdeni kell, de már késő. Bazdmeg Sztef, hogy te mekkora egy idióta vagy.
Berohantam a szobámba, és elkezdtem bőgni. Megbántottam az egyetlen embert, akit valaha is szerettem. Fogalmam sincs hogyan tehetném jóvá.
Nem is volt annyira szükségem az egyedüllétre, mert egész este hiányzott Marci társasága, elviselhetetlen volt nélküle minden egyes perc. Azon rágtam magam, hogy írok neki, jöjjön át hogy megbeszélhessük a dolgokat és bocsánatot kérjek tőle, mert csúnyán viselkedtem. Ezt ő egyáltalán nem érdemelte meg. Feleslegesen kiabáltam vele, amivel valószínűleg megbánthattam, vagy haragszik rám. De végül nem tudtam rávenni magam hogy írjak neki. A gondolataimmal együtt nyomott el az álom.

Reggel nem valami jó kedvvel ébredtem fel. Egyedül voltam, folyamatosan hiányérzet tombolt bennem és bűntudat. Semmi kedvem nem volt kikelni az ágyamból, de muszáj voltam megtenni, ugyanis reggelizni kell. Mondjuk délben keltem, szóval az már nem reggeli, inkább ebéd.
A konyhàba csoszogtam a szarvasos mamuszomban, egy hosszú szürke pólóban amit még Marci hagyott itt, majd valami reggeli után keresgéltem.
-Jó reggelt.
-Geci, bazdmeg. Fasznak kell ijesztgetni. -kaptam a mellkasomhoz mikor meghallottam John érdes hangját a hátam mögött.
-Ennyi káromkodást még nem hallottam tőled 3 másodperc alatt. -nevetett. -Amúgy mi a fasz történt tegnap? -váltott komolyabb arckifejezésre.
-Mármint?
-Te meg Marci. Hallottam valamit, de nem az egészet.

/Marci/
Idegesen rontottam be Andrishoz este 11-kor. Kurva sok érzelem kavargott bennem, de leginkább a düh és a csalódottság.
-Mi van tesi? -kérdezte.
-Összevesztünk. Vagy szakítottunk, fasztudja. -ültem le egy sörrel a kezemben.
-Mivan? Csak viccelsz.
-Úgy nézek ki, mint aki viccel? Sík ideg vagyok vágod? -mutattam magamra.
-Jó, bazeg csak nem gondoltam volna. Mi történt?
Elmeséltem neki mindent, amit beszéltünk és a veszekedést.
-Mit csinálok rosszul? -kérdeztem már szinte magamtól, de pont hallhatóan.
-Semmit tesó, nem a te hibád.
-De vágod próbáltam neki mindent megadni, de valamit mégsem sikerült. Vagy elbasztam. Vagy nem tudom, de geci megőrülök.
Eddig észre sem vettem, hogy John végig ott volt a lakásban, csak bent a szobában csinált valamit.

/Sztef/
-Összevesztünk. Egyedül akartam lenni csak nem tudtam hogy mondjam neki. Aztán veszekedés lett belőle. -meséltem.
-De baszki, azt hiszi valamit elbaszott vagy nem ad meg mindent.
-Komolyan?
-Annyit hallottam a beszélgetésből. Full ideg volt a gyerek tegnap este, úgy jött fel Andrishoz. Vagyis inkább berontott.
-Jézusom, mekkora egy idióta vagyok! -kaptam a fejemhez.
-Sztef, beszélj vele. Nem érdemli meg, hogy ennyiben hagyd a dolgot. Én meg addig lemegyek boltba, hozok valami kaját.

Miután John elment, felhívtam Marcit. Ezek után már erőt kellett vegyek magamon.
-Szoszi. -vette fel.
-Tudnánk beszélni? -kérdeztem félve.
-Persze. Miről?
-A tegnapról. Átjössz?
-Mikor? -hallottam a hangjában hogy meglepődött.
-Amikor neked jó. -válaszoltam higgadtan.
-Nekem bármikor, ha rólad van szó. Megyek most. -majd lerakta. Na ez gyors volt. Még nagyon időm sem volt összeszedni magam, hajam kócosan hullott a vállamra, gyanítom fekete táskák hevertek a szemem alatt, de nem számított. Erőm, se kedvem nem volt ahhoz, hogy valami elfogadhatóbb kinézetet varázsoljak magamnak.
Nem telt el fél óra, amikor csippant a kapucsengő. Gondoltam John érhetett haza a kajával ennyi idő alatt. De nem. Az ajtón ugyanis Marci lépett be.
-Te honnan tudod a kapukódot? -néztem rá értetlenül.
-A bátyád megmondta. Az előbb dumáltam vele, beugrott Andrishoz. -lihegett. -Utálok ennyit lépcsőzni geci.
-Fasza. Akkor ma éhen döglök úgy látszik.
-Hoztam kaját. -adott a kezembe egy dobozt. -A legjobb helyről hoztam.
-Kösz.

A konyhába érve kerestem egy villát a gyrosnak, majd leültem a pulthoz megenni. Szótlanul ültünk egymással szemben, de kínosnak találtam a csendet, ezért megtörtem.
-Sajnálom, hogy tegnap úgy viselkedtem veled. -mondtam, miközben letettem a villámat a doboz mellé.
-Nem haragszom. Csak szarul esett.
-Tudom. Nem kellett volna. -hajtottam le fejemet, majd folytattam tovább az evést.
-Ne parázz, nincs gond. -legyintett. -Tök jó hogy azért barátok maradtunk. -ennél a mondatnál félre is nyeltem, majd ezt hangos köhögések és öklendezések követték.
-Vicceltem baszki, meg ne fulladj. -lépett mellém. -Te vagy életem szerelme.
-Ilyet többet ne csinálj. Nem volt vicces. -vágtam mérges fejet. Azt hittem lehidalok, amikor meghallottam amit mondott.
-Bocsánat, de hogy elhitted. -nevetett.
-Hát ez aztán rohadt vicces tényleg. -tettettem kamu nevetést, aztán vissza váltottam komolyra.
-Jó na, gyere ide. -vont ölelésbe. Annyira hiányzott egész este, és úgy utálom magam, hogy ezt műveltem. De csak magamnak köszönhetem.
-Itt alszol ma este? -kérdeztem.
-Ha szeretnéd.

Na sziasztok!
Kicsit késtem, de meghoztam az újabb részt, ami valamivel hosszabb lett, mint a többi. Ti számítottatok erre a fordulatra? Írjátok meg kommentben🤭