Éjjelek és Nappalok (Pogány Induló ff.)

27.rész

•hagyd, hogy szeresselek•

/Hétfő/

A reptéren millióan voltak. A sor kígyózott a becsekkoló kapu előtt. Már mindenki idegesen trappolt egyik lábával a járólapon miközben arra várakoztak hogy sorra kerüljenek. A gép 2 óra múlva indult, Andrissal türelmesen vártuk, hogy ránk kerüljön a sor.
-Még mindig nem hiszem el, hogy rávettél erre. -sóhajtottam.
-Nem volt kötelező. Csak kitartó voltam. -húzta féloldalas mosolyra száját.
-Ha nemet mondok, talán eddig a pillanatig is előttem állnál boci szemekkel és kérlelnél, hogy menjek el veled.
-Na látod, az lehet. -helyeselt. Csak mosolyogtam, majd újból a kígyózó sorra tévedt a tekintetem. Hogy mennyi idő lesz mire innen kijutunk.

Eléggé megéheztem, reggel nem volt időm enni mert fél 6-kor kellett kelnem, így gyorsan elkészültem hogy tudjunk indulni. Elindultam a hatalmas épületben, hogy legalább egy Starbucksot találjak. Fél óra bolyongás után sikerült is, de rengetegen voltak bent. Csalódottan álltam a bejárat előtt és néztem a tömeget, amikor valaki hirtelen megfogta a vállamat.
-Máskor ne keveredj el. -fordított maga felé Andris.
-Éhes voltam. Azaz vagyok. De nézd, mennyien állnak sorban. Így éhen is halhatok. -sóhajtottam.
-Na várjál. -mondta, majd elindult a tömeg felé.
Egy hatalmas sikoltás hallatszódott, majd mindenki oda kapta a tekintetét. Megjött a nagy "Ekhoe". Ahogy láttam sokan ismerték és odamentek hozzá képet kérni, közben intett nekem hogy addig menjek be. A pult elől hirtelen eltűnt a hatalmas sor. Kaptam is az alkalmon, beslisszoltam, majd vettem egy szendvicset és egy kávét. 10 perc múlva boldogan sètàltam Andris mellett a kávémmal és a szendvicsemmel.
-Na làtod, ezért jó ha velem vagy. Nem kell sorban állnod. -kacsintott.
-Hihetetlen vagy. -nevettem.
-Egy köszönöm elég lett volna szivi. -karolt át, majd vissza is értünk a sor végére. Szerencsére már nem voltak annyian, így hamar sorra kerültünk.

-Utálok repülni. -nyavajogtam.
-Nyugi már, csak 1 óra az út.
Elfoglaltuk a helyünket, pont egymás mellett, majd rövidesen fel is szállt a gépünk.
-Amúgy Marcival beszéltél mostanában? -fordultam a srác felé.
-Nem mondanám. Tegnap bent volt a studiban, de eléggé szótlan volt.
-Szuper.
Az út többi része csendben telt, minketten zenét hallgattunk. Kicsit elaludtam, így amikor felkeltem màr landolt is a gép.

-Ne félj muteréktól, haláli kedvesek amúgy. Csak körbe fog ugrálni és érdeklődni, de mondtam neki hogy nem vagy a baràtnőm. -ecsetelte mire bólintottam.
-Na végre, ezer éve nem láttalak kisfiam. -ölelte meg Andrist egy középkorú nő, az anyukája.
-Szia, Tircs Valéria. Tegeződjünj nyugodtan. -mutatkozott be a hölgy.
-Stephanie Cawell. De szólíts csak Sztefnek. -mosolyogtam. Miután mindenki bemutatkozott és üdvözölt, el is indultunk a családhoz. Nagyon kedvesek és közvetlenek voltam velem.

Már egy ideje "otthon" voltunk, amikor Andris kitalálta, hogy elvinne az itteni kedvenc helyére. Bele is egyeztem mert még sosem voltam itt, kíváncsi voltam a környékre is. Nagyon szeretek új helyeken járni amikor a kedvem adja.

Szerencsére nem volt annyira vészesen messze a háztól, így nagyjàból fél óra alatt oda is értünk. Ami a bökkenő volt, az az, hogy egy kisebb hegyet kellett megmászni, ami kb. 10 perces túra volt. De amilyen látvàny fogadott odafent, az leírhatatlan. Elképesztően gyönyörű éd nyugis volt. Egy sziklás terület a hegy szélén ami pont megközelíthető. A várost lehetett látni innen ami engem abszolút levett a lábamról. Már lényegében este volt, vagyis pont ment le a nap, így mégszebb volt.
-Azta. -ámultam el a tàj láttàn.
-Tetszik?
-Nagyon. Nem is tudtam, hogy te szereted az ilyen helyeket. -leültem egy kőre majd a tájat figyeltem. Leült mellém majd szembe fordított magával.
-Hát, mostmár tudod. De tudod mit szeretek ennél is jobban?
-Mit?
-A mosolyodat. És a szemeidet.
Megfogta mindkét kezem, majd elmosolyodott.
-Andris... -éreztem, ahogy elvörösödik az arcom akaratlanul is. De vajon miért? Hisz ő az egyik legjobb barátom.
-Tudom. De ez az igazsàg.
-Nem kéne ilyeneket mondanod. -arcomat elfordítottam tőle, véletlenül se legyen szemtanúja annak, hogy fejem akár egy pradicsom.
-Csak nem zavarba hoztalak?
-Dehogy. -sóhajtva felálltam, majd előrébb sètáltam hogy jobban szemügyre vehessem a várost.
-Hazudsz? -két kezét a derekamra tette.
-Igen. -nevettem.
Hirtelen maga felé fordított úgy, hogy kicsit a mellkasànak csapódtam. Állam alá nyúlva kényszerített hogy ránézzek, ezután hevesen ajkaimnak esett. Nem ellenkeztem, hagytam, hogy magával rántson a vágy. Igen, titkon legbelül lehet, hogy vágytam erre. Marcit még mindig szeretem, de nem várhatok rá örökké úgy, hogy azt sem tudom érdeklem e még egyáltalán. Lehet hogy soha többet nem fogunk beszélni.
A hosszas csók után elváltunk egymástól, majd homlokát az enyémnek döntötte.
-Baszki. -szólalt meg halkan. -Olyan rossz ez így.
-Micsoda?
-Hogy nem lehetsz az enyém. Ha az elején nem lettem volna akkora pöcsfej, talán most én lennék a szerencsés akit szeretsz.
-Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hiszed.
-De azért egy kicsit vonzódsz hozzám, különben nem történt volna ez az előbb. Szóval semmi sincs veszve.-mosolygott.
-A vonzalom és a szerelem nem ugyan az, Andris. Egyáltalán. Igen, vonzódom hozzád, de nem szeretlek és nem is foglak. -akadtam ki. Talán nem kellett volna ennyire.
-Az kemény. Ez kicsit szarul esett. -válasza semleges volt. Megbántam már itt, amit mondtam.
-Miért? Tisztában vagy vele, hogy szeretek valakit Andris. Ahogy azzal is, hogy nekem nem olyan kibaszott könnyű ez a dolog mint másnak. Miért nem tudod elfogadni? -kicsit már megemeltem a hangomat, mert dühített, hogy ennyire értetlen volt.
-Mert szeretlek baszki. -jött közelebb hozzám. Hangja nyugodt volt. -Kurvára szeretlek, Sztef. És tisztában vagyok mindennel, de így érzek. Beláthatnád végre, hogy Marci nem érdemel meg téged. Azt akarod bemesélni magadnak hogy nem így van, de kurvára így van, hisz te is tudod. -szavai mélyen az elmémbe ivódtak. Nem akartam belátni, de muszáj volt. Igaza van, Marci nem érdemel meg. Eddig azt hajtottam magamban, hogy én nem érdemlem meg őt, de muszáj volt rájönnöm, hogy bizony ez fordítva van. De a szeretetem iránta akkor sem tud enyhülni. Hosszas csend után újra megszólalt.
-Elhiszem, hogy szerelmes vagy, hogy szeretsz valakit, de könyörgöm, olyat szeress aki megérdemli. Aki tett azért, hogy így legyen. Nem akarok a legjobb haverom ellen beszélni, távol álljon tőlem. De nem volt helyes amiket veled tett, Sztef. -hangja elcsuklott, majd elfordult tőlem.
-Tudom.
-A világ összes szeretetét neked adnám, ha közelebb engednél magadhoz. De nen, inkább egy olyan után sírsz, aki tudomást sem vesz rólad mert egy fasz.
-Ez sem könnyű Andris.
-Csak próbáljuk meg. Ha nem megy, akkor nem. -kezével arcomért nyúlt majd felemelte, hogy a szemébe tudjak nézni. Könnyes volt.
-De Andris, én nem akarlak kihasználni, sem tönkretenni, én...
-Shhhh...csak hagyd, hogy szeresselek. -tekintetét lassan az ajkaimra vezette, majd szenvedélyesen megcsókolt. Megint. Ezúttal is hagytam, sőt, mégjobban vágytam rá.
Akárhányszor át akarom élni a pillanatot, eszembe jut Marci. Még mindig szeretem őt. De ideje lenne továbblépni, ahelyett hogy magamat emésztem a hiánya miatt.

Ti mit gondoltok erről az egészről?