Éjjelek és Nappalok (Pogány Induló ff.)

26.rész

/amióta megláttalak/

-Mégis miről? -néztem kérdőn a fiúra.
-Marci még szeret téged.
Igen? Szeret? Azok után amiket művelt? Elvégre ő dobott el magától.
-Aha. És?
-Azt hittem érdekel.
-Érdekel. De nem tudok mit kezdeni ezzel az információval. Eldobott engem megint.
-Tudom Sztef. De kurva szar így látni. -nézett maga elé.
-Nem én tehetek róla. Fogadjam vissza hogy utána tovább szenvedjek? Folyton veszekedtünk aminek én ittam meg a levét és utána éreztem magam szarul. Valószínű ez nem változna akkor sem ha újra együtt lennénk.
-Tudom. De neki is szar dolgokon kell keresztülmennie.
-Az nem ok arra hogy velem tapló legyen. Javíts ki, ha tévedek. -kezdtem egyre idegesebb lenni. Mi vagyok én hogy nekem mindent el kell viselnem?
-Ő volt az egyetlen, akit valaha is szerettem ebben a kurva világban. Hiba volt azt hinnem ér ez bármit is. -halkultam el.
-Sztef...
-Mindegy Andris, hagyjuk. -hangom elcsuklott, éreztem ahogy előtör belőlem a sírás. Nem akartam megint Andris előtt sírni, hisz annyiszor látott már így. Erősnek akartam tűnni, de nem ment.
-Gyere ide. Nem akartalak felzaklatni. -ölelt magához.

-Sztef...ittvagy? Haló...-legyezett előttem.
-Mi...mivan? -zökkentett vissza.
-Min gondolkodtál? Kérdeztem valamit de csak meredtél magad elé. -nevetett.
Itt esett le, hogy ez a párbeszéd csak a fejemben játszódott le.
-Bocsi, elkalandoztam. Mit kérdeztél?
-Szóval...jövő héten kéne mennem anyámékhoz Bristolba, ééés nem igazán akarok egyedül menni. -vakargatta fejét.
-Andris...nem tudok veled menni, suliznom kell.
-Nemáár. Kérvényt írok hogy engedjenek el. -nézett rám boci szemekkel.
-Nem lehet. -ellenkeztem.
-De légyszii. Lefizetem a tanáraidat csak gyere el velem.
-Nem mehetek.
-De namár. Úgysem hagylak addig békén.
-Andris nem lehet, értsd meg.
-Naaaa. -kezdte el böködni a derekam.
-Nem.
-De légyszi.
Erre csak megráztam a fejem.
-Megcsikizlek lány. -tette derekamra kezeit.
-Meg se próbáld.
-Akkor?
-A válaszom továbbra is nem.
-Jó, te akartad. -elkezdett hirtelen csikizni amitől majdnem be is pisiltem.
-Állj leee...Andriis. Kérleeek. -nyöszörögtem, mire befejezte a csikizést. Homlokát az enyémnek döntötte.
-Kérlekszépen gyere el velem. -mondta halkan végig a szemembe nézve.
-Hány napról lenne szó?
-4. Hétfőn megyünk, pénteken jövünk.
Elkezdtem gondolkodni.
-Hétfőn el kell vinnem a beadandót irodalom órára mert bevágnak egy karót. -húztam el a számat.
-Megoldom. Reggel beviszem a suliba. -erősködött továbbra is. Nagyon át kellett gondolnom ezt, nem volt kedvem utazgatni most.
-Akkor jössz? -kérdezte.
-Ahj, megyek. -adtam be végül a derekam. Hogy mikre nem képes ez a gyerek. Akaratos.
-Ezazzz. -ugrándozott örömében. -Imádlak. -nyomott egy puszit a homlokomra.
-Jössz nekem dupla ennyivel András. -tettem fel mutató ujjam.
-Amit csak szeretnél.

Hazafelé vezető úton csak azon a párbeszéden járt az agyam, amit képzelődtem. Hogyan tudnám elengedni őt ha még mindig szeretem? De valószínűleg ő már nem így érez..akkor nem tette volna azt amit. Feladta a kapcsolatunkat és inkább kilépett az életemből. Lassan már ott tartok, hogy képtelen leszek leplezni azt, hogy mennyire rommá vagyok lelkileg. Felemésztem magam szép lassan amíg megint oda nem jutok, amiből nehéz volt kimásznom. Az nem történhet meg újra. De hogyan tudnám elkerülni mindezt, ha a szerelmem külön úton akar járni? Nem függhetek ennyire senkitől érzelmileg.
-Mi csavarta el az agyadat odafent? -szólalt meg mellettem a rasztahajú srác.
-Mindegy.
-Sztef...bármennyire is próbálod, nem tudod takargatni hogy még odavagy Marciért. -rázta meg a fejét az utat figyelve.
-Ennyire egyértelmű? -keseredtem el.
-Kurvára. Ne tedd tönkre magad kislány. Nem éri meg. -kezeit a combomra vezette majd kissé megszorította.
-Tudom, de kurva nehéz...-sóhajtottam.
-Idővel könnyebb lesz, de ne baszd magad ezen. Nem érdemli meg.
Nem érdemli meg. Vajon miért gondolhatja így, hogy a legjobb barátja nem érdemli meg, hogy sóvárgok utána? Tud valamit amit nekem nem mond el, vagy feljebb akarja tornázni magát a szememben?
-Lehet igazad van. Aludhatok nálad?
-Mi? -kapta felém hirtelen a fejét. -Persze. Nincs ellenemre.
-Köszönöm. -suttogtam.