Éjjelek és Nappalok (Pogány Induló ff.)

25.rész

/nem gondoltam volna/

1 hónappal később

A nyárnak vége. Semmittevős napjaimat felváltották a korai ébresztő hangjai, minden reggel pontban 6:30kor. Mondanom sem kell, megszoktam a kényelmet és a gondtalan kelést. A nyugalmas nyári délutánokból tanulás lett. Bár eddig sem tántorodtam el tőle, de ez a nyaram volt az eddigi legjobb. Megismerhettem Marcit, Andrist és a többieket is, akik sokkal szebbé tették ezt a 3 hónapot. Hiányozni fognak azok a napok, amikor csak voltunk, vagy beszélgettünk és nem voltam időhöz kötve. Marcival azóta szakítottunk. Sokat veszekedtünk, volt hogy napokig nem beszéltünk egymással.
Amióta elkezdődött a suli, méginkább nem volt időnk egymásra. Engem lekötött a tanulás, ő meg az álmainak élt.

Szeptember 13, péntek

-Stephanie, hol van a beadandója? -szegezte felém a kérdést Klára tanárnő.
-Otthon maradt. De hétfőre elhozom, ígérem.
-Ma volt a határidő. Nem adok haladékot. Mi lesz így magából? Majd a munkahelyen is ezt fogja csinálni? -csattant fel az őszhajú hölgy. Igen, ő volt az a tipikus hárpia, akit utálnak a diákok mert mindig mártírkodik. De megszoktuk ezt tőle.
-Elnézést.
-Nem nézem el. De most az egyszer kap haladékot, de ha hétfőre nem lesz itt az asztalomon a papír, bevágom a karót. Megértette? -nézett rám a szemüvege alól.
-Persze, tanárnő!
Imámat meghallgatták odafent, ugyanis ki is csengettek irodalom óráról. Ezt a percet vártam. Bármennyire is szeretem az irodalmat, ez a nő nem a szívem csücske bárhonnan is nézzük.
A folyosón baktatva unottan néztem a buzgó tömegre. Voltak új arcok is, de feltűntek a suli öreg diákjai. Másodszakmán vannak itt, vagy épp megbuktak a hanyagságuk miatt.
-Ez a nő mindig ilyen goromba? -kérdezte egy szőke hajú lány a szekrényem mellett állva. Az ő szekrénye az enyém mellett van, bár még nem találkoztam vele. Most tűnt fel, hogy ő az egyik új lány az osztályban.
-Igen, de amúgy ettől eltekintve aranyos néni. -válaszoltam, miközben beraktam a táskámat a szekrénybe. Nagyszünet van, ami azt jelenti irány ki cigarettázni.
-Amúgy be sem mutatkoztam, Léna vagyok. -nyújtotta felém a kezét.
-Stephanie, de szólíts Sztefnek. A barátaim így hívnak. -fogadtam el kézfogásàt.
-Rendben, Sztef. -mosolygott.
-Kijössz?
-Mehetek. De én nem dohányzom.
-Jobb is teszed, nem jó. Én is csak unaloműzés gyanánt teszem. -mutogattam a cigisdobozommal a kezemben.

Kint helyet foglaltunk egy szimpatikus helyen, jó eldugott volt, régebben is mindig ide jöttem ki. Nem sokan járnak ki erre hála az égnek, ezért is szeretem.
-Na és mesélj valamit magadról. -szólt hozzám Lara.
-Hát, nyáron töltöttem a 18-at, nagybàtyámmal élek itt Pesten. Amerikai származású vagyok, de gondolom már feltűnt. -nevettem.
-Igen, egy kicsit. A nevedből ítélve. -helyeselt. -Én amúgy decemberben leszek 18. Anyukámmal élek, meg a kisebbik tesómmal, ő 13 éves. A nővérem elköltözött már régen.
-Ohh. Nekem is van nővérem, de már családja van. Olaszországban él.
Hosszasan elbeszélgettünk az élet dolgairól, majd arra lettünk figyelmesek hogy megszólalt a csengő. Ami egyet jelent azzal, hogy irány órára. Szerencsére ugyan olyan óránk volt, így nem kellett elköszönni egymástól.
Pont a kedvenc órám következett, a biológia. Valamiért nagyon imádtam ezt a tantárgyat.

-Úristen, Ekhoe megnézte a sztorim. -ujjingott a hátsó padban egy csaj. Én csak mosolyogtam, tudván hogy nekem napi szinten megnézi, sőt még barátok is vagyunk, bármikor találkozhatunk. Fura hogy egyeseknek mennyit jelent ez a srác.
A suliban sosem voltam az a menő típus. Valahogy nem illettem abba a rétegbe. Sokan levegőnek is néznek mert jó tanuló vagyok és mindig odafigyelek óràn, ezek mellett barátaim sincsenek a suliban. Volt sokszor hogy emiatt cseszegettek, de vettem róla tudomást. Gondoltam így utolsó évre feljebb tornázom az amúgy nem létező hírnevem, így írtam Andrisnak, hogy nem e lenne kedve eljönni értem a suliba. Lehet kihasználásnak hangzik, de nem az. Sosem használnám ki, szinte legjobb barátok lettünk.