Éjjelek és Nappalok (Pogány Induló ff.)

33.rész

/el kell mennem/

Teltek a hetek anyám megjelenése óta, és egyre jobban kezdte szétrombolni az amúgy is romhalmaz életemet olyanokkal, mint például, eljött a suliba porig alázni engem a tanárok és a diákok előtt, Marci szemében is próbált engem rossznak beállítani, persze ő nagyon jól tudta, hogy anyám összes szava hazugság. Azóta egy perc nyugtom sincs, ugyanis a nő mindent megtesz annak érdekében, hogy engem a föld alá döngöljön. Hogy miért? Azért, mert ennyi év után ide tolta a képét idióta indokokkal, hogy miért nem keresett, pedig csak szimplán hanyagságból tojt a fejemre, de elvárná hogy megbocsássak és elnézzem neki. Tisztán közöltem vele, hogy nem, és kész. De akaratos, mindig eléri amit akar, csakhogy most nem fogja. Az összes erőmmel azért fogok kűzdeni, hogy anyámat vissza űzzem Amerikába, ahonnan a jó ég tudja minek jött el.

Egy átlagos szerdai napnak néztünk elébe, mikor felébredtem fél 8-kor. Reménykedtem benne, hogy édesanyám ma nem talál meg. John valami érdekes oknál fogva a konyhában tevékenykedett így kora reggel, ami tőle fura volt.
-Jó reggelt Mariska. Mész suliba? -kérdezte a konyhában pakolászva valamit.
-Aha, muszáj. -feleltem fáradtan. Bár semmi kedvem nem volt bemenni, mégis kötelességem. Meg hàt jó lenne elvégezni az érettségit is.
-Oké, szóltam egypár zsaru havernak, hogy figyeljék anyádat, ne menjen be patáliázni a suliba. Meg úgy kb. sehova.
-Mi? Ez már durva, hogy rendőri őrizet kell ahhoz, hogy anyámat távol tartsuk. -döbbenten ültem a pultnál.
-Ő akarta magának. Én meg jót akarok neked, hogy az az őrült ne tegyen tönkre.
-A te nővéred. -nevettem.
-Az lehet, de attól még őrült. Bár azóta, amióta megismerte apádat. Az az ember tette ilyenné. -állt meg egy pillanatra gondolkodni. -Azt csodálom apád nem tartott vele.
-Még jó. Anyám is sok, nemhogy még apám. -nevettem kínomba.

Lassan el is mentem készülődni, szerencsére az első órám elmaradt, így csak 9-re kellett bemenjek. Előtte még gyorsan lenyomtam egy hívást Marcival is. Jó tudni, hogy őt nem zaklatja anyám.
-Kajak figyelik a rendőrök a nőt? -nevetett a vonal tulsó oldalán.
-Ez annyira nem vicces, inkább borzasztó amit művel.
-Jó, tudom de akkor is. Anyukád elvetemült egy nőszemély.
-Igen, való igaz. De most leteszem, mennem kell suliba. Délután beszélünk, szeretlek.
-Én is szeretlek, és vigyázz magadra nagyon.
Miután leraktuk, el is indultam a suliba, mert már így is késésben voltam. Második órám biosz, arra be kell hogy érjek, különben igazolatlant kapok. 2 perc késésért is beír az a marha.
A suliba beérve a diákok lenéző tekintete fogadott. Anyám incidense után nem csodálom, bár ha tudnák az igazat, most nem így tekintenének rám. Egyedül Lara tudta, hogy nem igaz egy szó sem ami elhagyta édesanyám száját. Le is ültem mellé a tanteremben, majd egy aggódó tekintettel találkoztam.
-Jól vagy? Tegnap nem jöttél...
-Mondhatni jól vagyok. Csak nem vagyok kíváncsi senki ítélkező és lekezelő tekintetére, ennyi az egész. -ahogy befejeztem a mondatot el is kezdődött az óra.

A többi órámnak viszonylag hamar vége lett, ami miatt hálát adtam az égnek, ugyanis semmi kedvem itt lenni. Kb 2 óra volt, mikor elhagytam a suli területét.
Nyugodt léptekkel hagytam magam mögött az aszfaltot, tudván, hogy úgyis figyelnek, így nem eshet bajom. De nem kellett volna előre inni a medve bőrére. A következő pillanatban lelassított mellettem egy jármű, majd hirtelen két erős kar ragadott meg. Először azt hittem anyám talált rám megint, de ahogy szembe fordított magával az illettő, le is sokkolódtam. Apám volt az. Hogy kerül ő ide?
-Engedj el, te barom. -sziszegtem a fogaim közt. Fájt a szorítása.
-Most szépen velem jössz, és elbeszélgetünk. -kezdett el ráncigálni, de én annál jobban ellenkeztem. Hol vannak ilyenkőr a rendőrök, akiket John megbízott?
-Rendőrök figyelnek, szóval jobban jársz, ha elengedsz most azonnal.
-Dehogy figyelnek, tettem róla kislányom.
A következő pillanatban Marci szinte a semmiből ott termett, majd lerángatta rólam az embert. Annyira imádom, hogy megérzi ha baj van és azonnal megjelenik. Legalábbis ez már megérzés lehet nála, hisz honnan máshonnan tudná.
-Tűnjön el innen amég szépen mondom. És szálljon le a lányról. -magasodott apám fölé.
-Ezért még számolunk. Nem most találkozunk utoljára, lányom. -majd beült a kocsiba és elhajtott. De milyen jó, hogy az amúgy is forgalmas pesti utcán pont most nem volt senki rajtunk kívül. Mindig ekkora szerencsém van.
-Ne haragudj, hogy elkéstem, nem tudtam mikor végzel pontosan. -ölelt magához.
-Nem is beszéltük meg hogy eljössz elém.
-De vigyázni akarok rád. De úgy làtszik nem sikerült.
-Nem a te hibád, nem tudhattad.
-Ez így nem mehet tovább. Sztef, fel kell jelentened őket zaklatásért. Ez már nem gyerekjáték, amit művelnek.
-Tudom, de úgysem hinne nekem senki.
-Miért nem? Rendőrök figyelik őket, nem a semmiért. Ha megteszed az első lépést, onnantól nyert ügyed van. Nem fognak zaklatni többé. Én meg nem lehetek mindig veled, hogy megvédjelek, bármennyire is akarom. -nézett a szemembe végig.
-Tudom...akkor eljössz velem a rendőrségre?
-Persze. Érted bármit.