Éjjelek és Nappalok (Pogány Induló ff.)

11. rész

•túl forró•

/3 héttel késöbb/

Az elmúlt hetekben nem beszéltem se Marcival, se Andrissal. Ők kerestek engem, hívtak, írtak, el is jöttek de nem válaszoltam semmire és ajtót sem nyitottam. Jobb volt így, hiszen talán enyhül a feszültség. Meg őszintén szólva, semmi kedvem nem volt egyikőjük hisztijéhez sem, meg úgy ámblokk egyikhez sem. Nem hiányzott a társaságuk.
És most jön a kérdés, hogy akkor én mit csináltam 3 hétig?
Tanultam, pihentem, filmeztem és jókat sétáltam egyedül. Valahogy tényleg nem volt szükségem senkire. John azért otthon volt legtöbbször kivéve amikor dolgozott és a fiúkkal volt. Ő is mondta pár alkalommal, hogy érdeklődtek irántam, de csak legyintettem. Nem tudom mit mondhatott nekik, mert nem voltam ott, meg nem is magyaráztam meg miért ignorálom a fiúkat.
Ami azt illeti, sokszor nem értem magamat. Nem értem a mentalitásom. Általában társas lény vagyok, hiányolom a társaságot, de van hogy abszolút senkit nem akarok magam mellett tudni. Egyszerűen olyankor irritál, ha a társaságomban vannak.

A mai napon is ez volt a szituáció, még mindig magányra volt szükségem. Egy szombati napról beszélünk, olyan àtlagos és unalmas mint a többi. Meguntam az otthonlétet, mert már semmilyen sorozat vagy film nincs a felhozatalban, amit szívesen meg is néznék. Mindegyiket láttam már. Úgy döntöttem elmegyek sétálni.
A város nyüzsgött az emberektől, tipikus szombat este. Én csak céltalanul bolyongtam az utcákon, fülemben szólt a zene mint mindig. Valahogy a Margit-szigeten kötöttem ki bolyongásom során, ahol leültem egy padra. Ez a kis hely nyugodtabb volt, mint a sziget akármelyik pontja. Nagyon reménykedtem benne hogy senki sem lesz olyan közvetlen hogy letelepszik mellém, de meglepetésemre mégis így történt. Nem akartam tiszteletlen lenni, kivettem a fülest.
-Szia. Hogy hogy egyedül vagy idekint ilyen későn? -szólalt meg a látszólag barna hajú srác. Nem volt túl sok fény ezért nehezebben láttam.
-Csak eljöttem sétálni meg gondolkodni. És te?
-kérdeztem vissza kedvesen.
-Erre jártam. Minden este erre járok. De még sosem láttalak.
-Az lehet, kevésszer vagyok itt. -vontam vállat.
-Amúgy Dani vagyok. -nyújtotta kezét.
-Sztef. -viszonoztam.
-Szép neved van. -mosolygott rám.
-Köszi.
Ezután még hosszasan beszélgettünk, majd megkérdezte nem iszunk e valamit egy bárban. Nagynehezen bele egyeztem. Kedves srác volt, bár nem bíztam benne akkor még.
Egy kisebb bárhoz értünk ahol nyüzsögtek az emberek de bementünk, mert a többi zárva volt. Kikérte az italokat amíg én kerestem egy mosdót, majd amkikor visszatértem elkezdtük meginni azokat. Közben beszélgettünk mindenről. Ő is elmondott magáról elég sok dolgot.
Az idő elteltével kicsit éreztem hogy szédülök, de nyugtáztam annyival hogy biztos azért mert ma keveset ettem és alkoholt ittam rá. De a helyzet kezdett rosszabbodni. Mégjobban szédültem és hányingerem is lett. Megkértem Danit hogy hagyjuk el a helyet vagy legalább a levegőre menjünk ki, mert azt éreztem ott esek össze.
-Dani, nagyon rosszul vagyok. -nyögtem ki a levegőre érve.
-Gyere, felviszlek hozzám. Így ne sétálj haza. -megragadta a karomat és elkezdett húzni maga után.
-Nem szeretnék menni.
-De, gyere. -erősködött. Itt már sejtettem mi áll a dolgok mögött. Bedrogozott. Kezdtem pánikba esni és a telefonom képernyőjét bámultam, kerestem egy nevet akinek szólhatnék. Alig láttam és nem volt sok erőm de ahogy megláttam Marci nevét egyből őt hívtam, remélve hogy felveszi.
-Ne csináld ezt. -kezdtem el majdnem sírni.
-Na ezt add ide mielőtt leejted. -akarta kivenni a telefont a kezemből de a maradék erőmmel is azt fogtam. Közben még mindig Marcit hívtam. Nagyon rosszul voltam, egyre rosszabbul. Majdnem össze estem, amikor végre meghallottam egy nyugtató hangot.
-Csá. Mizu? -szólt bele a telefonba Marci. Amikor Dani észrevette, mégjobban erőszakoskodott hogy elvegye tőlem, de úgy szorítottam ahogy tudtam.
-Marci, segíts kérlek. Nagyon fontos. -könyörögtem. Dani egyre jobban ráncigált maga után.
-Mivan? Hol vagy? -értetlenledett.
-Az utcán, nemtudom. De segíts. Drogot raktak a piámba és...-Dani befogta a számat mire én ordítani akartam, de erősebb volt. A látásom immár nem volt annyira sem éles mint eddig és már a lábaim is remegtek.
-Bazdmeg Sztef. Kurva életbe, hol vagy? -alig hallottam Marci szavait, válaszolni sem tudtam rá mert Dani kinyomta és bontotta a vonalat.
Ezek után sokra nem emlékszem, csak halk búgásra. Szememet résnyire nyitva elhaladó fényeket láttam. Valószínű egy autóban vagyok és visznek a szervkereskedőknek. Nagyon bepánikoltam. Szédültem is, hányingerem is volt. Elkezdtem hangosabban venni a levegőt majd kitört belőlem a sírás.
-Sztef. -nézett hátra az első ülésről valaki. Nem láttam ki az.
-Tesó, állj meg. -utasította a mellette ülő sofőrt.
Kiszállt, majd kinyitva a hátsó ajtót azonnal mellém ült.
-Sztef, én vagyok az. Nyugodj meg. -így már realizáltam, hogy Marci az.
-Itt vagyok. -ölelt magához. Akkor abban a pillanatban hálát adtam Istennek, hogy itt van.
-Marci. -sírtam a karjaiban.
-Shhh. Semmi baj, itt vagyok. -lassan simogatta a hátam.
-Pihenj. Már nem kell félned. -majd újra elnyomott az álom Marci karjaiban.

Az éjszaka közepén riadtam fel egy sötét szobában. Ismerős illat volt. Marcinál vagyok. Kintről egy telefonbeszélgetést hallottam meg. Valakivel telefonált.
-Tesó, nem tudom. Faszom tudja, felhívott hogy elvileg bedrogozták, azt valaki rám nyomta a telefont. Ja. Itt van nálam ne aggódj tesi vigyázok rá. Oké. Na csá.
Felálltam, majd amennyire tudtam egyenesen menni, elkecmeregtem az ajtóig majd lenyomtam a kilincset. Lassan kinyitottam az ajtót, de ahogy hirtelen megláttam a lámpafényt, be is csuktam a szemem. Nagyon rosszul voltam még akkor is.
-Marci. -szólaltam meg halkan. Alig jött ki hang a torkomon.
-Sztef. -odasétált hozzám majd ölelésbe vont. Nagyon magához szorított, ennyire még soha.
-Hogyan találtál meg? -motyogtam a karjaiba.
-Be volt kapcsolva a lokátorod. Ez volt a szerencséd. De csak hogy tudd, kibaszottul haragszom rád. -hangja komor volt. Komolyan gondolta amit mondott, de nem csodálom.
-Sajnálom...-mondtam pityeregve. -Csak magányra volt szükségem. Danit sem akartam megismerni, csak odajött. -magyarázkodtam.
-Mégis elmentél vele inni, és bele nem akarok gondolni mit művelhetett volna veled geci. -itt elengedett, majd hátrébb lépett.
-Kibaszottul féltelek bazdmeg. Amikor felhívtál és elmondtad mi van, tudod mennyire beszartam? Andrist meg tudtam volna ölni mégis ő volt az egyetlen akinek tudtam szólni hogy emelje fel a picsáját és vigyen oda ahova mondom. -szinte üvöltött. Nagyon rosszul esett hogy így beszélt velem, a könnyeim ismét elkezdtek utat törni maguknak.
-Ne kiabálj velem...-suttogtam miközben a könnyek végig égették az arcomat.
-Nem akartam. Bocsánat, csak rohadtul megijedtem hogy bajod esik. Gyere ide. -majd újra ölelésbe vont. Lassan simogatott mire abbamaradt a sírásom.
-Marci, aludhatok veled? -kérdeztem félve. Nem tudtam mit reagál.
-Nem kérdés.
Ezután elmentem lezuhanyozni. Végig éreztem, ahogy a forró víz végig perzseli a tesem. Hihetetlenül jó érzés volt. Aztán hallottam ahogy lassan lenyomódik a kilincs és Marci besuhan a fürdőbe. Nem tudtam mivel eltakarni magam.
-Baszki, fürdök, menj már ki. -rivalltam rá.
-Ne tégy úgy, mintha nem láttalak volna már így. -jött közelebb. Nagyon zavart a tekintete, ami végigmért tetőtől talpig. Nem zavartatta magát, levetkőzött, majd beállt mögém.
-Ezt most miért csinálod? -kérdeztem kicsit remegő hangon. Fura volt a helyzet és nem tudtam hová tenni. Elvégre a barátok nem fürdenek együtt főleg ruha nélkül, anyaszült meztelenül.
-Csak lazulj el. -suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg. Pedig nincsenek érzéseim iránta. Végig simított a derekamon lágyan, majd átölelt hátulról. A forró vízcseppek szüntelenül áztatták egymásba forrt testünket. Egykor még szégyelltem a testem mások tekintete előtt, de ebben a pillanatban felhagyott ez a gondolatom is.
Elkezdte apró csókokkal behinteni a nyakamat. Még a gondolattól is ellágyultam. Milyen barátság ez? Vagy mi akar ez lenni? Hisz semmi sincs köztünk, mégis úgy viselkedünk mint akik vonzódnak egymáshoz. Talán csak elfolytott vágyak egymás iránt?

to be contuined...