MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁24. | we can't be friends.

A reggeli napfény lassan szűrődött be a kollégiumi szobába, ami most valamiért szürkébbnek és magányosabbnak tűnt a szokásosnál. Kaveh üveges tekintettel meredt a vele szemközti, érintetlen ágyra. A gondolatai kuszák voltak, a szíve nehéz, a tegnapi flörtjei pedig így visszatekintve már egy egészen más emberhez tartoztak.

Alhaithamnek nyomát sem lehetett látni. Talán korábban kiment, talán máshol töltötte az éjszakát.

Jobb is volt így.

A szőke fiú nem tudott volna szembenézni vele, azok után, amekkora hülyét csinált magából. A vallomás viszont folyamatosan a fejében visszhangzott.

"...mert szerelmes vagyok beléd, te makacs idióta!"

Az emlék felidézésére egy fanyar mosolyt eresztett meg. Akkor annyira magabiztosnak érezte magát, hogy azt hitte, irányíthatja a helyzetet, de másnap minden más szögből tűnt fel, az egész szituációt csak még kínosabbá téve. Egy része azóta is nagyban küzdött a tény elfogadásával, míg a másik fele valahol mélyen már tisztában volt ezzel.

A tegnapi éjszaka örökre beleégett az elméjébe; minden egyes szó, minden egyes pillanat. Mégsem értette, miért égett a mellkasa a fiatalabb távozását felidézve.

Miért fájt ennyire?

Valójában, a válasz ott lebegett a levegőben, viszont nem maradt ereje kimondani. Nem akarta. Túl soknak bizonyult, túl bonyolultnak, és most az egyetlen dolog amit akart, az a nyugalom volt. Ez azonban elérhetetlennek tűnt.

A hálószoba csendjében végül összegömbölyödött az ágyán, fejét a térdeihez húzva, mintha ezzel elrejthetné magát a világ elől. A rózsaszín tincsek, amik még mindig a hajában díszelegtek, szinte megkopottnak tűntek, akárcsak ő maga.

Az ajtó halk nyitódása szakította meg a némaságot, majd egy vidám köszönés hallatszott a bejárat felől. A vendég pár pillanat után halkan helyet foglalt Kaveh elernyedt teste mellett, a kezét pedig a vállára helyezte.

— Miért nem válaszoltál, amikor jöttem? - Tighnari azonnal analizálni kezdte a helyzetet, amint érzékelte a barátja rosszullétét.

— Nem hallottam.

— Történt valami? Hívtalak, de nem válaszoltál. Nem szoktál ennyire eltűnni, ezért azt hittem baj van.

—  Fáradt voltam.

Az idősebb nem nézett rá, csak idegesen tördelni kezdte a kezeit. A hangja borzasztóan fáradtnak hangzott.

— Azért valami csak történt?

— Nem akarok beszélni róla.

— Megbántott valaki? Ki volt az? Elbeszélgethetek vele, ha akarod. Szívesen megtanítom a jómodorra. - az elsőéves találgatással próbálta megfejteni a helyzetet, mit sem tudva a történtekről. — Nagyon durvát mondott?

— Mondtam már, hogy nem akarok beszélni róla!

Tighnari türelmesen várt egy kicsit, hátha mond valamit a másik, ám az kizárólag a fogadalmi hallgatásával díjazta őt.

— Kaveh, ha valamit mondani akarsz, itt vagyok - próbálkozott újra, mire az idősebb ingerülten felemelte a fejét.

— Miért érdekel ennyire, Tighnari? Miért akarsz mindig mindent tudni?

— Én-

— Tudod, az a baj, hogy túlzottan törődsz! Mintha minden, ami velem történik, fontos lenne neked.

— Mert az! Miért ne lenne? - a rókafülű fiú arca kétségbeesést tükrözött. — A barátod vagyok! Nem tudom, mi történt, de kérlek, hadd segítsek!