MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁17. | even.

Tighnari az asztalán fekve merengett, fejét a karjára hajtva, miközben körülötte minden egyes papírlap és könyv emlékeztette őt a nap végére, mikor már minden részletet átgondolt, mégis úgy érezte, semmi sem jött össze. Továbbra sem tudott megszabadulni az udvarlójától, akitől az ajándékok ugyan úgy érkeztek, sőt, egyre kreatívabbá váltak.

Tegnap például egy gondosan becsomagolt gyógynövénykönyvet kapott, egy rövid, kicsit zavaros levéllel, amelyet most görcsösen szorongatott a markában. Egy mély levegő után újra kisimította a minimum hatvanszor összegyűrt lapot.

"Remélem, hasznát veszed ennek a könyvnek, és nem bánod, hogy ennyire kitartó vagyok. Kérlek, csak egy esélyt adj nekem..."

Ez a két mondat állt benne, de még mindig ugyan úgy felbosszantotta Tighnarit, mint a legelső olvasásra. Tekintete fáradtan a mai ajándékra vándorolt. Ezúttal egy pofás kis kézzel rajzolt képregény érkezett, ami tele volt poénokkal, utalásokkal a biológiára, meg a gyógyszerészetre.

Gorou, természetesen azonnal felkapta a vizet az ajándékok láttán. Szerinte ideje volt végre szembenéznie ezzel a titokzatos udvarlóval, különben előbb-utóbb a szobába is be fog költözni. A rókafülű ezzel szemben viszont tovább húzta volna az időt, mert egyrészt félt az ismeretlentől, másrészt nem akarta megbántani.

A reggeli civakodásuk után, a szobatársa végül rávette őt egy csapda állítására, ami segítségével lelepleződhet az illető, és reggel szembenézhetnek vele.

A fekete hajú első reakciója egy fáradt sóhaj volt, de amint egyre többször visszaemlékezett az évkezdő bulira, tényleg volt egy srác, aki nagyon lelkes volt vele kapcsolatban. Akkor azonban csak udvariasan elbeszélgetett vele, nem gondolta volna, mennyire  hatással volt rá.

Legalább a következő napon végre megoldódik minden.

—

Gorou és Tighnari már kora reggel az ajtó mögött állva várták az udvarló megérkezését. A kutya fiú nagy élvezettel rágcsálta a reggeli croissant-ját, miközben a szobatársa már harmadszorra nézett a faliórára.

— Ha pont ma nem jön el, esküszöm, feladom. Miért kell nekem ezzel az egésszel bajlódnom?

— Nyugi. Egyébként, ha most is tulipán lesz, megtartom. - amint Gorou elcsendesült, hirtelen halk motoszkálás hallatszott a szobájuk elől.

A fél-róka türelmetlenül feltépte az ajtót, és egy hajolni készülő fiút talál ott, kezében egy dobozzal. Az idegen annyira megijed, hogy elejtette az eddig féltetten szorongatott ajándékot, a tartalma pedig - néhány könyv, egy kis csomag szárított virág, meg egy cetli - szétgurult a földön.

— Te vagy az, aki minden reggel csokit és virágot hagyott az ajtónkban? - szegezte neki a kérdést Gorou, miközben vádlóan a fehér hajúra bökött a mutatóujjával.

A srác zavartan hátralépett, majd halkan motyogni kezdett.

— Én csak... szóval... itt akartam hagyni... hogy ne zavarjak senkit...

Tighnari döbbenten emelte fel a földön heverő cetlit, amíg a szaktársa az ajtófélfának támaszkodva fuldoklott a visszafojtott nevetéstől, mialatt a papíron levő szöveget próbálta kibetűzni.

"A természet szépsége kárpótol minden nehézségért. Mint te.
—Cyno."

— Te vagy Cyno? És ezt komolyan gondoltad? Egy idézet? Ráadásul ilyen... ilyen béna?

— Igen, én. Tudod, azt hittem, hatásos lesz. Mindenkinek bejönnek az idézetek. - Cyno láthatóan megszégyenülve vakarta a tarkóját.

— Nem nekem! – szúrt vissza a róka fiú, bár a hangjában több volt a hitetlenkedés, mint a harag.

Amíg Tighnari még mindig értetlenül bámult a hódolójára, Gorou izgatottan felkapott egy könyvet a földről.

— Várj, várj! Ez a "Biológiai ritkaságok enciklopédiája". Honnan tudtad, hogy ez érdekli őt?

Az idősebb diák válaszképp a homlokát ráncolta, mintha teljesen nyilvánvaló dolgot kérdeznének tőle.

— Tudtommal Amurta szakosok vagytok, ami biológia és gyógyszerészet köré épül. Nem rakhattam le valami unalmasat, gondoltam, egy enciklopédia a ritka élőlényekről pont neki való ajándék lenne.

— Hát, ez... – kezd bele Tighnari, de a szobatársa közbevágott.

— Ez zseniális, komolyan. Esetleg nekem is udvarolhatnál egyszer, ha őt megunod.

A fehér hajú srác egy pillanatra komolyan vette a nyilvánvaló viccet, majd mosolyogva válaszolt.

— Ööö, nem tudom, mennyire működne... De meglátom.

— Rendben, elég volt. Cyno, hallgass meg egy pillanatra. - a rókafülű megsemmisítve a tenyerébe temette az arcát, végül vett egy mély levegőt, és határozottan, de kedvesen válaszolt. — Nézd, nagyra értékelem a kreatív ötleteidet, viszont őszintén szólva, nem vagyok felkészülve erre az egészre. Az ajándékaid kedvesek, ezt aláírom, azonban egyáltalán nem érzem helyénvalónak, hogy így próbálsz megközelíteni.

— Értem. - Cyno bólintott, ezúttal komolyan nézett Tighnarira. — Ne haragudj, ha kényelmetlen helyzetbe hoztalak. Én... tényleg különlegesnek gondollak.

— Rendes tőled, tényleg, csak hagyd abba a titkos ajándékok hagyogatását. Már kezdek megőrülni tőlük.

— Rendben, rendben. De azért, ha mégis hiányozna egy-egy virág, csak szólj. - Cyno egy sejtelmes mosollyal válaszolt, mintha tervezett volna valamit.

Amint a fiú elment, Tighnari lemondó sóhajjal csukta be az ajtót, Gorou pedig már megint a nevetéstől fuldoklott.

— Ez tényleg különc. De legalább tudja, mi az út a szívedhez: könyvek és növények.

— Inkább abban reménykedj, hogy többé nem esel át virágcsokrokon.

— Én megmondtam! Könnyen megoldottuk a dolgot, és látod? Csokit sem hozott!

Miközben a fél-róka még mindig hitetlenkedve próbálta feldolgozni az eseményeket, Gorou hirtelen megszólalt.

— Te, amúgy biztos, hogy ezt az egészet lezártuk? Cyno eléggé kitartónak tűnik.

— Mire gondolsz? - a fekete hajú gyanakodva a szaktársa felé fordult.

A fiú válaszként csak vállat vont, majd az asztal felé mutatott, ahol a virágok mellett egy kis cetli lapult. Tighnari értetlenül közelebb sétált, de amint elolvasta a papír tartalmát, hirtelen paradicsom vörös lett az arca.

Az üzenet mindössze ennyi volt; "Az ajtód előtt hagytam valami mást is... nézz ki, mielőtt Gorou meglátja."

Egy pillanatig kínos csend telepedett közéjük, azonban a fél-kutya kíváncsisága nagyobbnak bizonyult, így izgatottan kitárta az ajtót. Legnagyobb meglepetésükre egy műanyag bagoly ült a földön, amit valami borzasztóan bugyuta felirat díszített.

"Csak egy bagoly tudja, mennyire komolyan gondolom!"

Gorou percekig képtelen volt megszólalni a röhögőgörcse miatt, Tighnari pedig idegesen az ajtófélfának támaszkodott, mintha az élete múlt volna a türelme megőrzésén.

— ESKÜSZÖM, HOGY KIKÖLTÖZÖM! – kiáltotta végül, azzal visszavonult a hálószobába.

A szobatársa, aki eddig a könnyeit törölgette a nevetéstől, még egy utolsót utána szólt.

— Hé, ne hagyj egyedül ezzel az izével! Félelmetes szemei vannak!

—