MINDEN LÉBEN SZOBATÁRS || haikaveh

꧁21. | hot honey.

Miközben Alhaitham a szekrénye előtt állt, Tighnari szülinapi bulijára készülődve, egyre inkább úgy érezte, hogy valami nincs rendben. Kaveh, aki az utóbbi napokban szokatlanul zárkózott és elgondolkodó volt, nem csak gyanúsan viselkedett, még a szemkontaktust is kerülte. A szőke fiú viselkedése nagyban eltért attól, amit eddig megszokott tőle; a szarkazmus, a hideg válaszok, mind egy vastag maszknak tűntek, amelyet kétségbeesetten próbált felvenni. Talán csak el akart fedni valamit, amit nem feltétlen szeretett volna megmutatni.

Az Akadémia bárjában, ahol már bőven zajlott a buli, Dehya serényen dolgozott a pult mögött, ám amint megpillantotta az ezüst hajút, mosolyogva intett felé egyet. A másodéves tisztelettudóan viszonozta a gesztust, majd komótosan elindult a barista irányába.

— Mozgalmas este lesz. - konstatálta, a lánynak címezve a mondatát.

— Áh, ne is mond. Adhatok valamit? - Dehya várakozóan átdobta a vállán a rongyát, a kezébe pedig máris egy üvegpoharat vett.

— Ha már így kérdezed... Valami könnyűvel indítanék.

Pár perc múlva a pultnál ülve kavargatta az italát, miközben tekintetével folyamatosan a tömeget pásztázta. Rögtön észrevette a sokféle arcot, ám a gondolatai valahogy mindig a szobatársa körül keringtek. A szőke sehol sem volt, mintha teljesen elnyelte volna a föld.

Alhaitham nem törődött a hangos beszélgetésekkel, a háttérzajjal, csak arra koncentrált, hogy megkeresse őt; bár legbelül nem remélt sokat, mivel Kaveh utálta az efféle bulikat. Valamiért mégis mindent elhalványította a tudat, miszerint talán mégis ott lehet valahol.

A bárban megrendezett születésnapi buli hangos, sőt, egyenesen káoszos volt, pont olyan, amilyenre bárki számíthatott. A helyiséget apró, zöld fényfüzérek díszítették, amelyek az ünnepelt kedvenc színére utaltak, és mindenki a meghívón megadott "erdei elegancia" dresscode szerint öltözött. Ez elvárta, hogy minden résztvevő valami növényekre vagy virágokra utaló színben jelenjen meg.

Ennek ellenére Alhaitham egy fekete garbót viselt, egy barna nadrággal párosítva. Mi tagadás, nem rendelkezett túl színes ruhatárral.

Néhány óra elteltével végül az egyik kisebb társalgó sarokban megtalálta a szobatársát, aki éppen harsányan kacagott valamin, amit az egyik diák mesélt neki. Ahhoz képest, mennyire nem bírta a tömeget, részegen szinte tökéletesen alkalmazkodott hozzá. A szőke fiú a kanapé karfájára támaszkodott, egyik lábát lazán felhúzta, az arcán pedig olyan ragyogó mosoly ült, amely majdhogynem elvakította a körülötte lévőket.

A kezében egy koktél lötyögött, amit játékosan kavargatott, miközben az ujjai az ital peremén doboltak a zenére. Bordó vászon nadrágot viselt, egy fehér, bő haspólóval, ami alól egy rózsaszín necc felső kandikált ki. A hálószerű anyag ujja majdnem a könyökéig leért, finoman feszülve a fiú testrészein, a legfeltűnőbb pedig mind közül a haja volt.

Ahogy a fiatalabb közelebb lépett, Kaveh azonnal észrevette őt. A szeme felcsillant, és kihívó mosoly jelent meg az arcán.

— Na, végre, hogy te is megjelentél! - miközben előrébb hajolt, a hajában lévő pár rózsaszín csík megcsillant a félhomályban. – Mit kerestél eddig? Az unalmas könyveket, vagy engem?

Alhaithan megállt előtte, a karjait lazán összefonva a mellkasán. A szokásos higgadtsága mögött azonban ott volt valami más - egy enyhe feszültség, amit a pimasz viselkedés csak tovább élezett.

— Inkább az utóbbit.

A szőke felnevetett, majd egy gyors mozdulattal megragadta Alhaitham karját, ezzel közelebb húzva magához. Az ital illata keveredett a parfüméjével, a mozdulata pedig olyan természetes volt, mintha mindig is erre várt volna.

— Ha így van, akkor miért kellett ennyit várnom rád? - kérdezte, úgy felnézve a fiatalabbra, hogy a tekintetük találkozzon. Kaveh szemeiben egy pillanatra megcsillant valami - talán játékosság, talán vágy -, de azonnal el is rejtette egy széles mosoly mögé.

Néma csend volt a válasz. Alhaitham csak bambán nézte őt, az élénk hajcsíkokat, a halvány pír nyomát az arcán, és azt a könnyedséget, amely annyira nem illett az idősebb valódi természetéhez.

Miután helyet foglaltak, kizárva a többi embert maguk körül, az idősebb incselkedve közelebb húzódott a szobatársához. Ujjai lágyan megérintették a másodéves karját, mintha véletlen lenne, de a mozdulatok egyre szándékosabbá váltak.

— Tetszik amit látsz?

Alhaitham érezte, miként válik töményebbé a levegő, emellett viszont próbálta megőrizni a hidegvérét, elkerülve, hogy elárulja magát. A játékos, mégis egyértelmű közeledés igencsak próbára tette őt minden téren, ráadásul nem is értette a helyzetet. Most akkor Kaveh mégsem utálja őt?

— Azt az énedet jobban szeretem, amikor józan vagy - válaszolta halk, szinte suttogó hangon, miközben szemei elkalandoztak, a másik fiú perzselő pillantása elkerülése érdekében.

Az idősebb láthatóan élvezte a zavart, amit okozott. Két ujjával finoman végigsimított az ezüst hajú állkapcsán, majd átfuttatta a nyakán.

— Miért, talán félsz, hogy megtetszem? - enyhén oldalra döntött fejjel tudakolózott, a hangja mélyebb, vággyal túlfűtött lett, míg az ujjai most már a szobatársa mellkasán pihentek. A mozdulatai teljesen szándékosak és érzékiek voltak, egy egész világot építve ki maguk körül.

Alhaitham próbált nem reagálni, de a meleg, édes illat, amit a szőke árasztott, egyre nehezebbé tette számára a helyzetet. A kezét szorosan a kanapé karfájára kulcsolta, mintha az lenne az egyetlen dolog, ami még tartotta őt.

— Nem, csak nem szeretném, ha túlságosan elragadnád magad. - A hangja leheletnyivel határozottabb volt az eddiginél, a szemében viszont egy kis bizonytalanság csillogott.

Kaveh egy pillanatra megállt, megfontoltan bólintott egyet, majd kacéran elmosolyodott válaszként. Egy apró mozdulattal megemelte Alhaitham állát, hogy a szemébe nézzen.

— Tényleg? Szerintem mindketten elég jól tudjuk, mi fog most történni közöttünk.

—