A szív azt akarja amit akar

~NYOLCADIK RÉSZ~

~Sarah Monteiro~
Damon hatalmasra nyílt szemekkel figyeli ahogy összevarrom a sebemet. Harmadszor kellem újra csinálni mert mindig felszakítom. Lehet, hogy az emelgetés nem tett jót neki. Idegesít ahogy bámul. Érdekes, zsaru, gondolom látott már ennél rosszabbat is, most mégis úgy néz ki mint aki mindjárt össze esik.

Ahogy végeztem a varrással beragasztom, hogy ez most kicsit tovább tartson, majd nem törődve a nyomozóval a szobámba sétálok egy tiszta pólóért.

- Mit akarsz mutatni? - ülök vissza az előbbi helyemre, és őszinte kíváncsisággal várom mi fog következni. Tudom, hogy találtak bizonyítékot az apám ellen és azt is, hogy Damon tudja, hogy én tudtam róla. Lehet, hogy még engem is lecsuknak. Az lenne ám a fasza apa lánya program. Szokás szerint Mason miatt kell szopnom.

Előveszi a telefonját, majd elhelyezkedik mellettem és felém mutatja, egy térfigyelő kamera felvételét. Egyértelműen apám van rajta, aki simán átad pár kis zacskót egy számomra ismeretlen pasinak. Micsoda barom, még csak nem is próbálja leplezni mivel üzletelnek. Mivel hangot nem vett a kamera ezért nem tudhatom miről beszélgetnek, de elég idegesnek tűnnek. Nem sokkal később Mason előránt egy kést és lábon szúrja a faszit, majd elrohan. Itt vége is a videónak, erről ugyan nem tudtam de egyáltalán nem vagyok meglepett. Apám sok mindenre képes ezzel mindig is tisztában voltam.

- Nem tűnsz meglepettnek. - szólal meg teljesen nyugodtan. Mit kellene erre mondanom? Végülis már kár hazudni, csak tovább rontom az amúgy is szar helyzetemet. Majdnem mindent tud.

- Mit vársz mit mondjak? - tárom szét a kezem. - Úgyis tudsz mindent. Látod nem kellettem én ehhez.

- Mond az igazat. - miért ilyen nyugodt? - Válaszolj őszintén. Segíts nekem. Akkor én is segítek neked.

- Hogy érted? - miben tudna segíteni nekem?

- Mondj el mindent amit tudsz, őszintén. És én megígérem neked, hogy nem fogsz bajba kerülni emiatt. Tudod, hogy értem. A nyomozás hátráltatása miatt, mert falaztál az apádnak. - hm, nem rossz ajánlat főleg úgy, hogy tud mindent. Már csak az a kérdés hihetek-e neki. - És az apád sem fogja megtudni, hogy beszéltél.

- Mire vagy kíváncsi? - adom meg magam. Most már úgyis mindegy. Túl sokáig húztam már a hazudozást egy rohadék miatt. Megpróbálok életemben először őszinte lenni. Most talán változtathatok az életemen. Csak lehet, hogy rosszabb irányba.

- Tudtál róla mivel foglalkozik apád? - jön az első kérdés. Oké Sarah nyugi. Kivételesen mond az igazat. Nem olyan nehéz ez.

- Nehéz lett volna nem tudni róla. - sóhajtom megadóan. - Igen, tudtam. - mondom ki egyértelműen, mert tudom, hogy erre várt.

- Mióta csinálja? - kérdezi egy apró bólintás után.

- Azt pontosan nem tudom megmondani. De mióta az eszemet tudom mindig zűrös dolgokkal üzletelt. És zűrös alakokkal. - talán négy éves lehettem mikor először jött haza összevert arccal, akkor láttam a kezein szúrás nyomokat. Lehet, hogy előtte is volt rá példa, sőt biztos, de túl kicsi voltam, hogy emlékezzek.

- Kinek dolgozik? - nem tudnám megmondani miért de kezd bűntudatom lenni amiért épp egy zsarunak vallok. És bár soha nem fogom beismerni, mert ugye egy Monteiro nem fél semmitől, én mégis tartok tőle mi lesz ezután.

- Azt nem tudom. - kezdek bele, és folytatnám is de félbe szakít.

- Az igazat emlékszel? - húzza fel a szemöldökét. Dühít ez a mozdulat, ahogy az is, hogy közbeszólt. Épp megszegem az elveimet, ő pedig félbe szakít.