A szív azt akarja amit akar

~TIZENHETEDIK RÉSZ~

~Damon Parker~
Laposakat pislogva kezdem nyitogatni a szemeimet, és próbálok rájönni miért hasogat ennyire a fejem. Hunyorogva nézek az asztalra ahol egy üres piásüveg, és pár elszívott cigi csikk található. Füves cigi, hát persze mindent értek.

Csak most tűnik fel, hogy Sarah még mélyen alszik.. feje a hasamon pihen, egyik keze pedig a mellkasomon van. Rémlik, hogy sokáig beszélgettünk, de nem emlékszem mikor aludtam el. Arra pláne nem, hogy Sarah mikor. Próbálok óvatosan kimászni alóla nehogy felébredjen. Talán mégsem aludhatott olyan mélyen mert alig mozdultam meg máris felébredt. Tekintetét rám emeli, de hamar visszahunyja szemeit. Mikor lemászik rólam én egyből felállok, hogy megmozgassam tagjaimat. Nem sokat törődik velem, újra végigfekszik a kanapén magára húzva a plédet. Kicsit örülök is neki. Nem tudom mit mondhatnék.

Tegnap berúgtam és még füveztem is vele. Teljesen hülye vagyok. Azt hiszem mindketten sokkal nyíltabbak voltunk egymással mint az eddig megszokott volt, és örültem neki. Úgy éreztem nem bánja a jelenlétemet.

Nem tudom, hogy a mai nap mit fog hozni, és Sarah, hogy fogja magát érezni.. az apja miatt. Nagyon sajnáltam őt, az apja egy rohadt szemétláda. Megerőszakolta. Még kimondani is borzalmas. Ahogy belegondolni is mit élhetett át mellette.  Vagy jobban mondva mit kellett elviselnie. Nem mutatja, sőt nagyon jól leplezi de biztos vagyok benne, hogy ezek mély sebet hagytak amik teljesen sosem fognak begyógyulni.

Igazat mondtam amikor azt hangoztattam, hogy kezdek másképp nézni rá. Egyáltalán nem a sajnálatra vagy a szánalomra gondoltam, de ő ezt nem értheti. Nem volt a legjobb az időzítés ezért alkalmam sem volt beszélni vele arról amiről azt hiszem szerettem volna.

- Miért bámulsz? - kérdezi rekedtes hangon, még mindig csukott szemekkel. Hogy a francba vette észre, hogy őt nézem?

- Nem akartalak felkelteni. - hagyom figyelmen kívül a kérdését.

- Pedig sikerült. - sóhajtja majd nagy lendülettel ül fel, és dől a kanapénak hátravetett fejjel. - Baszki.

Leveszi magáról az eddig használt plédet, majd a konyhába botorkálva kezd keresni valamit a szekrényben.

- Nekem is dobsz egyet? - megyek közelebb hozzá. Bár még nem találta meg gyanítom, hogy fájdalomcsillapítót keres.

- Nem bírod a másnaposságot? - vigyorog felém fáradtan.

- Ki az aki bírja? - nyelem le a csodaszert. - Mi a terved mára?

- Semmi. Lezuhanyozok és visszafekszek aludni. Te mész valahova? - furcsa, hogy milyen természetesen kérdezünk rá egymás napjára.

Megírtam a főnökömnek a Mason dolgot, majd intézkedik. Azt mondta én maradjak Sarah mellett, bár amúgy sem akartam másképp tenni. Vigyázok rá, még akkor is ha nem akarja.

- Nem, nem akartam.

- Mit akartál mondani tegnap? - fordul felém hirtelen. Reméltem, hogy nem fogja felhozni a témát. - Még a kocsiban.

- Nem fontos. - rázom meg a fejem. Több okból sem lenne jó ötlet belekezdeni abba amibe tegnap hülye módon akartam. Az időzítés pocsék lenne, és amúgy sem tudom mit kellene mondanom. Még azt sem tudom mit akarok, bonyolult az egész.

- Ha te mondod. - hála isten ejti a témát. - Megyek zuhanyozni.

Szívesen megmosnám a hátát.

Ahogy eltűnik az ajtó mögött én úgy rogyok vissza a kanapéra. Mi van velem? Miért gyakorol rám ekkora hatást ez a lány? És ez miért tetszik nekem? Pont ő, akit messziről kerülnöm kellene, nem is szabadna úgy gondolom rá. De mégis.. sosem izgatott még ennyire egy nő sem.