A szív azt akarja amit akar

~HUSZONHATODIK RÉSZ~

~Sarah Monteiro~
- Ez tök izgi volt. - fordulok Damon fele mielőtt beülhetne a kocsiba, majd átkarolva a nyakát húzom magamhoz.

- Azért ebből nem csinálunk rendszert. - húzza el a száját.

- Ne lihegd túl a dolgokat minden simán ment. - forgatom meg a szemeimet. Nem kell túl aggódni mindent. - A mai egy kimondottan sikeres nap volt. Több szempontból is. Nem örülsz?

- De. Csak nem szeretem amikor veszélyben vagy. Nem akarom, hogy bajod essen Sarah. Tudom, hogy milyen bátor és varmerő vagy, azt is, hogy nem félsz semmitől, de én akkor is féltelek téged. - annyira gyengéden ejti ki a szavakat, hogy a szívem hevesebben kezd verni. Értem soha nem aggódott senki, és nagyon jól esik, hogy Damon így félt.

- Talán nem mutatom.. de sokat jelent nekem, hogy így figyelsz rám. Köszönöm. - döntöm a homlokom az övéhez. - Ez furcsa nekem.. sosem szokott értem aggódni senki.

- Szokj hozzá, mert én aggódom érted, és nem hiszem, hogy ez valaha változni fog. - elmosolyodok, nem tudom mit kellene válaszolnom ezért inkább megcsókolom. - Indulnunk kellene.

- Nem késhetsz pár percet? Kényelmesnek tűnik a hátsó ülés. - vezetem kezemet a pólója alá.

- Nem szabadna késnem Sarah. - hunyja le a szemeit és hátra hajtja a fejét. - Nem szabadna. - nem tűnik túl meggyőzőnek.

- Biztos vagy benne? - kérdezek rá újra miközben óvatosan a fogaim közé veszem nyaka puha bőrét.

Halkan felnyög majd kinyitja az ajtót várva, hogy beszálljak, de ehelyett őt lököm be elsőnek, hogy az ölébe tudjak mászni. A zsebében kotorászva előveszek egy óvszert, majd a fogammal tépem fel a csomagolást. Damon sem tétlenkedik, meglepően gyorsan rángatja lejjebb az alsóját, majd mikor már felhúztam rá a gumit, egyszerűen félre rántja a bugyimat és magára húz.

- Sietnünk kell. - markol bele a fenekembe.

- Értettem. - kuncogok fel nyöszörögve, és nem finomkodva kezdek mozogni rajta gyorsan és keményen. Tény, hogy nem a legkényelmesebb a helyszín, de pokolian izgalmas. Az állomás parkolójában, ahol bármikor rajtakaphatnak. Imádom, hogy Damon partner az ilyesmiben.

Próbál velem együtt mozogni, de a szűkös hely ezt annyira nem engedi. Vállánál fogva nyomom neki a hátát az ülésnek, így bíztatva, hogy maradjon nyugton. Persze nem hallgat rám, újra előrehajol és ha máshogy nem is, a kezeivel segíti mozdulataimat. Szája a kulcscsontomon kalandozik, majd visszatér a nyakamra. Nyal, harap és szív. Isteni érzés.

Damon közel van, egyre hangosabban zihál, érzem, hogy az izmai megfeszülnek. Egyik kezét levezeti kettőnk közé, hogy fokozza az én gyönyörömet is. Tudom, hogy nem akar előbb elmenni mint én, mindig figyel arra, hogy én élvezzek el először, vagy mindketten egyszerre. Ujjainak játéka gyorsan átlök a határon engem is. Egyszerre érünk a csúcsra, egymás szájába nyögve. Gyors menet volt, de annál intenzívebb. Esküszöm még a lábaim is remegnek.

Nem mozdul meg, ahogy vártam, nem hozza fel újra, hogy sietnünk kell csak a fejét az ülésnek támasztva önelégülten vigyorog.

- Nem kéne elindulni? - emlékeztetem, hogy neki még dolga van.

- De, kellene. Nagyon rossz hatással vagy rám Sarah. - annyiszor hallottam ezt már.

- Igen, már mondtad. De nem úgy néz ki mintha ellenvetésed lenne. - mozdítom meg újra a csípőmet, de ő gyorsan megállít.

- Nem bánom, de most le kell állnod. Gyorsan lerendezem amit kell, utána rendesen megduglak ígérem. - halálosan komolyan mondja és bár tetszik az ötlet, akkor is nevetésre késztet.