A szív azt akarja amit akar

~HUSZONKETTEDIK RÉSZ~

~Sarah Moneiro~
Laposakat pislogva igyekszem felfogni a helyzetünket. Damon szorosan ölel magához, de ami még inkább meglep, hogy én is őt. A lábaink összegabalyodva a takaró alatt, a kezem Damon hátán van, az arcom nagyon közel az övéhez, az ő kezei pedig a derekamon. Mi a fasz? Nem így aludtam el. Álmos vagyok, és beletelik pár percbe mire sikerül realizálnom mi is történik. Ez túl sok. Én nem szoktam összebújni, nem az én stílusom. Túl érzelmes ami megijeszt, de az még sokkal jobban, hogy ez tetszik. Nem is gondoltam, hogy egy ölelés ilyen sokat jelenthet.

De akármennyire is élvezem, ezt nem csinálhatom. Nem kerülhetek túl közel hozzá. Nem akarok közel kerülni hozzá, mert tudom, hogy csalódni fogok. Az túlzás, hogy érzek iránta valamit mert nem érzek, de mégis úgy érzem közelebb kerültünk egymáshoz.

Ránézek nyugodt arcára, majd a testünk érintkezésére, és akármennyire is tiltakozik az agyam ez nagyon tetszik. Sosem volt még részem ilyesmiben és eddig nem is hiányzott, de most..

Annyi furcsaság történik most az életemben, és szinte mind Damon miatt van. Ott van a tegnap esti csókunk. Sosem csókolóztam csak úgy, főleg úgy, hogy utána nem volt szex. Mert oké dugás közben váltani pár csókot, de csak úgy.. az már túl intim számomra. Az is furcsa, hogy miért vagyok itt. Az is, hogy pár hete együtt élek vele. Teljesen felborult az életem, de annyira mégsem bánom.

- Miért bámulsz? - zökkent ki Damon reggeli rekedtes hangja. Baszki, azt hittem még alszik.

- Mióta vagy fent? - térek ki a válasz elől.

- Egy ideje. - nyitja ki szemeit. - Nem akartalak felkelteni. Jól aludtál?

- Igen. - húzódok el tőle kínosan. - És te?

- Én is. - válaszol mosolyogva. Nem hozza szóba az eddigi pozíciónkat, és én se nagyon szeretném.

- Ma előbb be kell mennem dolgozni, mert tegnap előbb eljöttem. - töröm meg a számomra kellemetlen csendes pillanatot.

- Oké. - motyogja halkan, de nem veszi le rólam a szemét. - El kellene mennünk bevásárolni, nem nagyon van itthon kaja. És igen, neked is jönnöd kell mert nem maradhatsz egyedül.

- Tudom, tudom. - forgatom meg a szemem. - Menjünk akkor.

- Majd később. Még nem akarok felkelni. - hunyja be újra szemeit. - Maradj még. - fogja meg óvatosan a kezem mikor fel akarok kelni.

Eleget téve kérésének újra magamra húzom a takarót, és a hátamon fekve próbálok még pihenni egy kicsit. Nagyjából egy órát bólogatunk aztán Damon nagy nehezen összeszedi magát és felöltözik. Mire végez én már teljes készenlétben foglalok helyet az ágyán, és a telefonomnak szentelem a figyelmem.

Nem nagyon beszélgetünk sem a kocsiban sem pedig a boltban. Talán számára is kínos most a helyzet. Ez is furcsa érzés, mert én sosem szoktam kellemetlenül érezni magam. Általában a mindent leszarok elvet követem de most valahogy ez nem megy. Némán követem a férfit a sorok között amíg összeszedi a szükséges dolgokat. Egy két dolgot én is választok, persze külön kosárban. Nem maradt sok pénzem, de kajára még éppen jut. Újra el kell mennem játszani. Jól ment nekem a póker abszolút nyerő voltam. De hogyan fogom ezt most megoldani? Damon egy percre sem hagy magamra, vajon mit szólna ha megtudná hova készülök? Biztos nem támogatná az ötletet. Nem mintha lenne beleszólása.

A visszaúton váltunk pár szót, de csak általános dolgokról. Nekem nagyon jár az agyam. Legfőképp a ma reggelen. Az összebújás egy olyan dolog amit a.. párok csinálnak. De mi nem vagyunk egy pár és soha nem is leszünk. Egyrészt nem passzolunk egymáshoz, másrészt én nem vágyom kapcsolatra. Nem tudom, hogy ő mit akar, de nem is fogok rákérdezni. Nem nagy a valószínűsége, hogy ő akar tőlem valamit. De akkor miért költöztetett ideiglenesen magához? Ahogy neki is mondtam, nem hiszem, hogy ez benne van a munkaköri leírásában. Akkor mégis miért? Nem értem.