A szív azt akarja amit akar

~HARMINCNEGYEDIK RÉSZ~

~Sarah Monteiro~
Az idő repül ha boldog az ember. Mosolyogva figyelem a mellettem békésen alvó férfit, aki értelmet adott az életemnek. Talán ő nem is tudja, de megmentett engem.

Ma van pontosan egy éve, hogy találkoztunk. Igaz az első évfordulónk még kicsit odébb van, de ez a nap is nagyon fontos nekem. Azon a napon még nem is sejtettem, hogy ennyire megváltozik az életem. És mindez egy gyorshajtás miatt. Talán ha aznap nem száguldozok, lehet, hogy soha nem találkoztunk volna.

Tisztán fel tudom idézni azt a pillanatot mikor először nézett rám. Megvetően, lekezelően, és persze vágyakozva. Akkor el sem tudtam volna képzelni, hogy egyszer szeretni fogom őt. De mégis így lett, annyira szeretem, hogy az már szinte fáj, és tudom, hogy Damon is így érez.

Mutató ujjamat óvatosan végig húzom a karján lévő tetováláson, amit én csináltam neki. Aranyos volt tőle, hogy megengedte. Életem első tetoválása, és minden nagyképűség nélkül mondhatom, hogy baromi jól sikerült.

Nagyjából fél éve csináltam egy tanfolyamot, felmondtam a bárban, és most tetoválóként dolgozok. Damon bíztatott, hogy vágjak bele, én pedig hallgattam rá. Nagyon sokan keresnek meg, és hála isten rengeteg munkám is van. Az pedig csak az extra, hogy szeretem is csinálni, ja és még a pénz is jó.

- Miért nem alszol? - morogja Damon a reggeli álmos hangján, amit annyira imádok.

- Téged nézni sokkal élvezetesebb mint aludni. - nyomok csókot a nyakára. - Szia.

- Szia. - mosolyog rám ő is, majd egy igazi csókkal köszönt. - Tudod milyen nap van ma?

- Hogyne tudnám. - boldogan veszem tudomásul, hogy ő is emlékszik a találkozásunk napjára. - Ma egy éve ismerjük egymást.

- Nehéz elhinni, hogy eltelt egy év. - motyogja ábrándosan. - Szabad a hétvégéd ugye?

- Igen, miért?

- Elutazunk a hétvégére. Csomagolj be bébi. - húz közelebb magához. - Délután megy a gépünk.

- Elutazunk? Mégis hova? - ülök fel kicsit zavartan. Váratlanul ért a dolog.

- Azt nem árulom el. Tudom, hogy még nincs hivatalosan évfordulónk, de ez egy különleges nap amit meg kell ünnepelnünk. - fogja meg a kezem majd visszahúz maga mellé. - Tetszeni fog ígérem.

- Biztos vagyok benne, csak váratlanul ért. Én is készültem neked valamivel, de akárhova is megyünk majd ott adom oda. - nem vagyok túl jó az ajándékozásban, bár igaz, hogy soha nem is csináltam még. De ennek ellenére is bízom benne, hogy tetszeni fog neki.

- Hm.. - hunyja le a szemeit mikor körmeimmel finoman végigszántok a hátán.

- Mi az? - kérdezem mosolyogva mikor újra kinyitja szemeit elvarázsolva bámul rám.

- El sem hiszem, hogy az enyém vagy. - rázza meg a fejét hitetlenkedve. - Még most sem fogtam fel igazán.

- Pedig hidd csak el. A tiéd vagyok, csak a tiéd. Te pedig az enyém. - imádom amikor azt hangoztatja nekem, hogy az övé vagyok. Korábban hányingerem volt attól ha valaki előttem mondott ilyesmit a nőjének, vagy bárkinek, most viszont élek halok ezért a mondatért. - Szeretlek Damon.

- Én is szeretlek bébi. - mint mindig, most is megdobogtatja a szívem. - Gyere, készülődjünk.

- Csinálok reggelit, vagy már inkább ebédet. - nézek az órára. - Aztán elkezdhetünk csomagolni. Nem mondod meg hova megyünk?

- Nem. Hamarosan úgyis megtudod. - izgatott vagyok. Ez lesz az első közös utazásunk.

Amíg Damon zuhanyozik én összedobok egy kis spagettit. Mire végez már felrakom főni a tésztát, és a szószt is. Csak egy boxer takarja a tökéletes testét, ami most épp hátulról simul az enyémhez.