A szív azt akarja amit akar

~KILENCEDIK RÉSZ~

~Damon Parker~
Másfél hét telt el. Ki sem látszottam a munkából, úgyhogy nem igazán érzékeltem a napok múlását. Most végre van egy kis pihenőm.

Tegnap tűzték ki Mason tárgyalását. Két nap múlva lesz, és igaz, hogy vallomást nem tett, de van ellene éppen elég bizonyíték. Nyolc év minimum kinéz neki. És még jó pár rohadéknak akit sikerült elkapni. Igazából büszke vagyok magamra. Nyilván maradtak még akik terjesztik a cuccot, de idővel remélem őket is el tudom kapni.

Mivel végeztem a papírmunkával, összerendezem az aktákat, és haza indulok. Nem sok időt töltök otthon mostanság, amit ugyan nem bánok, de most mégis jól esik itthon lenni, nézni a box meccset és nem csinálni semmit.

A telefonomra pillantok mikor csörögni kezd. Az anya szó jelenik meg szóval nem is hezitálok, hogy felvegyem-e.

- Szia anya. - köszöntöm kedvesen.

- Szia Damon. Rég beszéltünk, olyan jó hallani a hangod. Néha azért te is felhívhatnál. - hallom a rosszallást a hangján.

- Ne haragudj, komoly ügyet kaptam ami minden időmet elvette. Hogy vagytok? Apa is ott van? - halvány bűntudat söpör végig rajtam, hogy ennyire elhanyagolom őket mostanában. Pedig nem ezt érdemlik.

- Csá fiam. Box megy. - igen, gondoltam, hogy ez jön.

- Apád meg a box, az agyamra megy. Mit csinálsz vasárnap? Eljöhetnél ebédre. - nem lennék képes visszautasítani ezt az ajánlatot.

- Jó ötlet. - mosolyodok el kicsit. Nagyjából fél órát beszélgetünk, aztán elköszönök tőlük, mert tudom, hogy náluk eljött a lefekvés ideje.

Az ágyban forgolódok, képtelen vagyok elaludni. A gondolataim ezerrel pörögnek. Ha lement a tárgyalás, utána sokkal nyugodtabb leszek.

Azt ígértem Sarahnak, hogy nem fog bajba kerülni. Komolyan gondoltam, és amit ígérek az úgy van. Nagyon meglepett, hogy hajlandó volt beszélni, de biztos vagyok benne, hogy rengeteg dolog van még amiket nem árul el.

Nehezem beismerve magamnak.. vártam a hívását. Ha megszólalt a telefonom titkon az ő nevét akartam látni a kijelzőn. De nem hívott. Persze gondoltam, hogy nem fog de akkor is.

Milyen irónikus, hogy most szólal meg a telefonom. Egyből oda kapom a fejem, de ismerős nevet látok rajta. A főnököm. Egyből görcsbe rándul a nyomrom, csak akkor hív ilyenkor ha baj van.

- Mason megszökött. - kezd bele idegesen, köszönés nélkül.

- Micsoda? - pattanok fel én is idegességemben. - Az, hogy lehet?

- Nem tudom, de elő kell keríteni. Körözést adtam ki rá, már keresik. Azt akarom, hogy beszélj a lányával. Valószínűleg kapcsolatba fog lépni vele, vagy már meg is tette. Nincs idő szarakodni. - egyértelmű parancs, hogy induljak azonnal. Úgysem akartam mást tenni.

Magamra rángatom a ruhákat amik először a kezembe akadnak, majd felmarkolva a kocsikulcsot indulok a lakásukhoz.

Természetesen senki sem nyit ajtót. Picsába. Az ablak most be van csukva úgyhogy nem sok mindent látok innen kintről. Talán dolgozik.

Vissza vágódok a kocsiba, majd a sebességhatárt bőven átlépve igyekszem a bárhoz ahol reményeim szerint megtalálom. Gondosan bezárom az autómat, egy ilyen környéken sose lehet tudni. Az ajtón belépve egyből egy fekete hajú lányt keresek a tekintetemmel. Nem tart sokáig míg megtalálom, akarata ellenére is kitűnik a tömegből. Forrva az idegtől sietek oda hozzá, nem törődve azzal, hogy épp rendelést vesz fel egyből nekiesek.