A szív azt akarja amit akar

~HARMINCADIK RÉSZ~

~Sarah Monteiro~
Hasogat a fejem.

Oldalra fordulva próbálom felfogni, hogy hol a fenében vagyok. Egy ismerős ház nappalijának a padlóján fekszem. Persze, már rémlik. Kevin bulit tartott. Körülöttem üres piás üvegek vannak, és még mindig érezni a fű szagát. Azt hiszem még mindig be vagyok állva.

- Ideje volt felkelned. Délután négy óra. - hallok meg egy zavaros hangot. - Kezdtem aggódni. Jól vagy?

- Ja, minden fasza. - dörzsölöm meg a szemem, hogy kitisztuljon a látásom.

- Három napja be vagy baszva Sarah. - három napja?

- És? - tápászkodok fel nagy nehezen. Nehéznek érzem a lábaimat.

- Mi van veled? Az utóbbi időben nagyon eltűntél. - ül le a kanapéra, és int, hogy én is tegyek így.

- Sok dolgom volt. - zárom le ennyivel. - Három napja itt vagyok?

- Aha. A héten csak az enyém a ház, úgyhogy ma is buli lesz, itt leszel? - az elmúlt napok teljesen kiestek.

Ahogy hazasétáltam azután a bizonyos este után, hallottam a zenét, úgyhogy egyből idejöttem. Elkezdtem inni, onnantól pedig teljes képszakadás. Nem is rossz, addig sem jár az agyam.

- Ja. Van még füved? - szükségem van valamire.

Előrehajol az asztal egyik fiókjához, és átnyújt nekem egy előre elkészített szálat.

Utálom magam amiért Damon kúszik a gondolataimba. Vajon mit csinálhat? Már el is felejtett? A bátyám. Nehéz elhinni. Az anyja mekkora egy kurva.

Azt mondta beteges vagyok. Pedig ő is ugyanúgy benne volt. Közös az apánk. Tényleg nem vagyok normális amiért nem érdekel? Én csak Damont akartam. Úgy ahogy soha senkit és semmit.

Soha többé nem fogok érezni senki iránt. Most is hiba volt. Kurva nagy hiba, és tudtam, mégis belementem. Damon elérte, hogy megszegjem a legfontosabb szabályaimat. Ne bízz és ne szeress. Ezt többé nem szabad elfelejtenem. Az érzések fájnak, lehet, hogy egy rövid ideig lehetnek jók is, de a vége mindig ugyanaz. Picsába az egésszel. A kapcsolatok amúgy sem nekem valók, jobb nekem egyedül. Nem kell törődnöm senkivel, csak magammal. Csak én számítok és ez mindig is így lesz. Muszáj lesz elfelejtenem.

- Kösz. Mit mondtál? - hallom, hogy mond valamit, de nem fogom fel a szavait.

- Azt kérdeztem min gondolkodsz ennyire? - kuncog halkan.

- Ja semmi, fáj a fejem. Hazamegyek. - dobom az elszívott csikket a hamutartóba.

- Este, ne felejtsd el. - emlékeztet. Csak intek neki, és már ott sem vagyok.

Le kell zuhanyoznom, és át is kell öltöznöm. Három napja ez a gönc van rajtam. Baszki.

Jól esik ahogy a víz végigfolyik a testemen. Megtisztít az elmúlt napok eseményeitől. Mihez kezdjek most? Talán még sosem voltam ennyire tanácstalan. Damon volt az aki összetartotta az életem, és most, hogy ő nincs úgy érzem minden szétesett. Megint.

Nem akarok ebben a házban élni. Itt is minden rá emlékeztet, ami pedig mégsem az pedig az apámra. Utálok itt lenni. El kell mennem, ahogy eddig is terveztem. Elég sok pénzt gyűjtöttem össze mostanában, meg is tehetném, hogy lelépek. Elmehetnék mondjuk Vegasba. Ott vannak a nagy pénzek, és az éjszakai élet ami nekem kell. Bulik, pasik, pénz és pia.

Kimászva a zuhany alól megtörölközök, a hajamat is csak áttörölöm, nem szarakodok azzal, hogy megszárítsam.

A telefonomat a kezembe véve kezdek nézegetni szállásokat. Jó nekem egy kis egyszobás lakás, nem hiszem, hogy sokat tartózkodnék ott. Vagy akár egy motelszoba amíg nem akad jobb. Nem számít, csak messze legyek innen.