A szív azt akarja amit akar

~HARMINCHARMADIK RÉSZ~

~Damon Parker~
- Nyisd már ki Damon. - türelmetlenkedik Sarah, mikor a teszt eredményét már a kezemben tartom.

Félek kinyitni. Nem azért mert változtatna az érzéseimen, ha kiderülne.. csak ez mégis annyira végleges. A szívem mélyén bízom benne, hogy kiderül, Sarah nem a húgom.

- Akármi is van ebben a borítékban.. - kezdek bele, de félbeszakít.

- Tudom, én is. - mosolyog rám bíztatóan.

Nagyon sóhajtok, majd végre feltépem a kezemben tartott papírt. Úgy érzem ez egy mérföldkő az életemben. Lélegzetvisszafojtva olvasom a sorokat, ahogy a mellettem ülő szépség is miután közelebb férkőzött hozzám.

- Tudtam. - ugrik fel Sarah örömében, de én még nem értem ahhoz a részhez aminek ő annyira örül. - Ne olvasgasd a többit, nézd a lényeget. - ugrik az ölembe.

- Nem vagyunk testvérek. - mondom ki hangosan. - Nem vagy a húgom. - ízlelgetem a szavakat. - Nem vagyunk rokonok.

- Nem, nem vagyunk. Éreztem, tudtam, tudtam, hogy nem lehetsz a bátyám. - veszi el tőlem a bizonyítékot, hogy csak neki szenteljem a figyelmem. - Hogy vagy?

- Soha nem voltam ennél jobban. - azt hiszem még nem fogtam fel. - Ez így sokkal.. - nem tudom, hogyan mondjam, hogy ne bántsam meg. De nincs is szükség szavakra, mert tudja mire gondolok.

- Igen, szerintem is. - fészkeli magát még közelebb hozzám, pedig ennél közelebb már nem lehetséges, mégis megmelengeti a szívemet ez a mozdulat. Az utóbbi napokban nagyon elmélyült a kapcsolatunk. Jobban mint eddig bármikor. Visszaemlékszem, hogy viselkedtünk egymással az elején, és most már elképzelhetetlennek tűnik, hogy valaha utáltuk egymást. Vagy talán soha nem is utáltuk. Imádom, hogy Sarah is annyira vágyik a közelségemre, mint én az övére. Amikor csak tehetjük összebújunk, vagy egymáshoz érünk. Főleg most, hogy újra együtt élünk. - De azért valld be, hogy egy kicsit izgalmas volt.

Igazat kell adnom neki. A francba is igen, felizgatott mikor szeretkezés közben bátyusnak szólított. Sosem gondoltam volna, hogy ez lehetséges. De akármennyire is furcsa, nem szégyellem magam emiatt. Sarah előtt nincs is rá okom.

Ahogy beléptünk a házunkba egyből egymásnak estünk. Egyszerűen nem tudunk betelni egymással, annyira jó érzés újra vele lenni. A ruháink gyorsan a földre kerülnek, és végre testünk meztelenül simul egymáshoz. Az ölembe kapva a szerelmemet indulok az ágyunk felé, majd gyengéden fektetem végig a puha matracon.

- Az enyém vagy. - nyögöm a fülébe mikor belé hatolok. Végre semmilyen akadály nincs köztünk.

- A tiéd vagyok bátyus. - hallom a hangján, hogy vigyorog. Azt gondolnám, hogy ezek a szavak lelombozóak.. de közel sem. Sőt méginkább feltüzelnek. Olyan dolgot teszünk amit nem lenne szabad, ami tiltott. És ez átkozottul izgalmas.

- Még az emléke is felizgat ugye? - ránt ki a gondolataimból. - Engem is. - vigyorodik el pimaszul. - Most mit fogsz csinálni? - vált hirtelen témát. - Felhívod anyádékat?

- Nem. Arra gondoltam.., hogy személyesen közlöm velük. Vagyis közöljük.. ha eljönnél velem. - nem tudom mennyire nyitott ebben a témában.

- Azt akarod, hogy veled menjek? A szüleid házába?

- Igen. Most lenne alkalmam rendesen bemutatni a barátnőmet. - jelentem ki büszkén.

- Ez a szó még mindig nagyon tetszik. - lágyul el a tekintete. - Veled megyek ha szeretnéd.

- Tényleg? Megértem ha nem akarsz, vagy ez kínos neked..

- Ez fontos neked, úgyhogy nekem is. Egyszer úgyis túl kell esni rajta nem? - sokat jelent nekem, hogy hajlandó erre értem, de látom rajta, hogy nem rajong az ötletért. De nem hibáztatom érte.