A szív azt akarja amit akar

~HATODIK RÉSZ~

~Sarah Monteiro~
Nehezemre esik nem behunyni a szemeimet, de muszáj tartanom magam még egy kicsit. Nem akarok ennyire gyenge lenni, főleg nem Damon előtt. Talán túl sok fájdalomcsillapítót vettem be.

Fogalmam sincs mi történt vele, hogy hirtelen ilyen segítőkész lett. Pedig tényleg nem lett volna rá szükségem. Bár csak magamnak bevallva jól jött most ez a fuvar. Ez az autó nagyon kényelmes. És nagyon drága. Merci, abból is a legújabb darab. Persze full extrás. A gazdagoknak ilyen autó jár.

A ház előtt leparkolva már szállnék is ki a kocsiból, de mielőtt megtenném azért visszafordulok hozzá.

- Kösz a fuvart. - motyogom halkan, majd minden erőmet összeszedve kiszállok a kényelmes ülésből. Nagy meglepetésemre ő is követi a tetteimet, majd szorosan mellém lépve követ az ajtóhoz. - Innen már nekem is megy.

- Bekísérlek, megnézem én a sebedet, ha már orvoshoz nem vagy hajlandó menni. - jelenti ki ellenkezést nem tűrve. Én viszont nem az a fajta vagyok aki csak úgy rábólint erre.

- Mondtam, hogy jól vagyok. Volt már ennél rosszabb is hidd el mégis megoldottam egyedül. - beszélek meggondolatlanul. Megforgatja a szemeit, majd kivéve a kezemből a kulcsot tárja ki előttem az ajtót.

Belépve a lakásba lerúgom magamról a cipőm, majd a konyhába sietek, már amennyire tudok, hogy még egy fájdalomcsillapítót bevegyek. Nagyon jól esik most a víz, segít a szédülésemen is. Legalább biztos lehetek abban, hogy a ma éjszakám nyugodt lesz. Apám biztos nem fog hazajönni, szóval átaludhatom az egész napot.

- Ülj le, had nézzelek. - int a kanapéra. Nagyon nincs most energiám vitatkozni szóval kivételesen engedelmeskedek. - Mi lett a kezeddel?

- Elvágtam. - jön reflexből a válasz. A kötésemen kezd átütni a vér.

- Ennyire? - néz rám furcsán de csak megvonom a vállam. Utálom ha faggatnak.

- Belilult a nyakad. - nem csodálom. - Miért van rajta ennyi smink? Ezek a véraláfutások nem csak mostaniak ugye? - nem válaszolok. Felesleges lenne hiszen úgyis látja. - Sarah elmondhatod. Láttam mit művelt veled az apád, és hidd el megértem ha félsz beszélni, de most már nem bánthat.

- Ha iszik akkor egy kicsit ideges lesz, nem kell nagy ügyet csinálni belőle. - milyen hülye vagyok, még ezek után is védem, hogy miért fogalmam sincs. Ha őszinte akarok lenni örülök neki, hogy elkapták és bevitték. Remélem jó sokáig ki sem engedik. Ennek ellenére mégsem vagyok képes bevallani az igazat. - A te tökéletes világodba ez gondolom nem fér bele, de nekem ez nem újdonság. Ez csak apróság, a fájdalomcsillapítótól szédülök, mert kettőt vettem be. Apám nem akart bántani, csak szar napja volt. És mivel nem teszek feljelentést, így nem is tehetsz semmit.

- Hallod magad ilyenkor? Szerinted ez normális? Mert elárulom neked, hogy kurvára nem az. Semmi sem normális az életedben. Te sem vagy normális. - bántja a fülemet ahogy felemeli a hangját.

- Az a te bajod, hogy mindenkit elítélsz aki nem úgy él ahogy te. - kezdek bele de ezúttal kifejezetten higgadtan.

- Akarod hallani az igazat? Igen elítélem az apád, ahogy téged is. Mert csakis ti tehettek arról, hogy egy nyomortelepen éltek. Változtathattatok volna rajta, de mindkettőtök beéri ennyivel ami sokat elárul. Az apád illegálisan keresi a pénzét de azt is szarul csinálja, mert egy drogkereskedő kurva jól keres, de ő még ezt is képes elbaszni. Te pedig minden jött mentnek szétteszed a lábad pár szaros dollárért, és azt hiszed mindenkinél jobban tudsz mindent. - úgy felhúzta magát, hogy esküszöm itt fog agyvérzést kapni. - Gyűlölöm a fajtátokat.