A szív azt akarja amit akar

~HUSZONNYOLCADIK RÉSZ~

~Sarah Monteiro~
A barátom. Damon a barátom. A pasim.

Furcsa így gondolni rá, még most is annyira hihetetlen. Négy napja vagyunk hivatalosan is együtt, és négy napja élünk igazán együtt.

Nem mondom, hogy nem ijeszt meg a helyzet, de mégis.. még sosem voltam boldogabb. Nagyon sokat gondolkodtam, hogy mi lesz velünk ha vége az ügynek, és már nem lesz az a kényszer, hogy össze vagyunk zárva. Úgy terveztem, hogy haza költözök, és majd úgy találkozgatunk tovább, de a barátomnak nem tetszett ez az ötlet. Igazából nekem sem. Még mindig félek, nagyon félek, de ahogy Damon is mondta, az érzéseim sokkal erősebbek mint a félelem. Boldog akarok lenni, és tudom, hogy Damon mellett az lehetek. Végre az lehetek, aki igazából vagyok.

- Bébi. - kiabál ki a pasim a fürdőből. A pasim. Imádom amikor bébinek szólít.

- Hm? - megyek be hozzá. Csak egy törölköző van a derekára tekerve, úgy áll a tükör előtt, és ahogy látom borotválkozni készül.

- Használhatom a borotvahabodat? Az enyém elfogyott.

- Persze, nem is kell kérdezned. - természetes, hogy használhatja. Mindig van tartalék borotvahabom, ha épp nincs időm gyantázni. De csak nagyon ritkán használom. - A tiéd lehet, én nem nagyon használom.

- Miért szereted jobban a gyantát? Nem értem. Minek kínzod magad feleslegesen mikor így sokkal egyszerűbb? - tipikus férfi.

- A gyanta sokkal tartósabb, elég három hetente csinálni. És nem bök annyira amikor nő. - magyarázom neki, de csak értetlen tekintetet kapok cserébe. - Segíthetek?

- Te akarsz megborotválni? - pillant rám meglepetten.

- Aha, szabad? - ez olyasmi amit a párok csinálnak nem?

- Persze, miért ne? - ül le a hatalmas kádja szélére, átadva nekem a terepet.

Nyomok a kezembe egy kis habot és finoman eloszlatom az arcán.

- Nem félsz? - kérdezem tőle mielőtt nekilátnék.

- Nem, bízom benned. - vágja rá teljesen lazán, de nekem elakad a lélegzetem. - Mi az? - fogja meg a kezem mikor látja, hogy leblokkoltam.

Bízik bennem. Sosem mondta ezt még nekem senki, ahogy én sem ejtettem még ki ezt soha. Talán ő ezt nem érzékeli de nekem sokat jelent ez a mondat.

- Semmi. - mosolyodok el halványan. - Mehet? - nem válaszol csak bólint.

Óvatosan érintem az arcához a pengét, és finoman húzom végig a bőrén. Még véletlenül sem szeretném megvágni. Ő közben végig engem néz, ami egy kicsit elvonja a figyelmem. Nem látok rajta egy cseppnyi aggodalmat sem, ami nagyon jó érzéssel tölt el.

- Kész is? - ráncolja össze a szemöldökét mikor ellépek tőle.

- Igen, és egy csepp vér sincs. - húzom ki magamat büszkén.

- Köszönöm. - ölel magához miután, lemosta magáról a maradék habot. - Mindenhol gyantázni szoktál? - tér vissza a témához.

- Látom nagyon foglalkoztat a téma. - nevetek fel. - Igen, mindenhol.

- Még..

- Igen, ott is. - válaszolom meg a még ki nem mondott kérdést. - Sokkal simább a bőröm mint a borotvától.

- És az nem fáj nagyon? - húzza el a száját.

- Nem veszés. Csak kicsit kellemetlen. - ez nem olyasmi amit fájdalomnak neveznék.