Korlátok között

Prológus

- Miből gondolja, hogy megfelelő sofőr lenne? - kérdeztem a velem szemben ülő, középkorú pasastól.

- Nos - megköszörülte a torkát, és előrehajolt. - Van jogosítványom. - pislogás nélkül meredtem a kopaszodó fickóra. A hátam mögött ülők hamarabb észhez tértek, mint én, a hangos röhögésükből legalábbis ezt szűrtem le.

- Ezt alig hiszem el. - kiáltott oda Calum. Hátrafordultam, megeresztettem felé egy gyilkos pillantást, majd magamra erőltettem a komoly arckifejezésemet. 

- Mennyi gyakorlattal rendelkezik? - fontam össze az ujjaimat az asztal tetején. Az iroda végében ücsörgő négy fiú hangos nevetése kezdett kizökkenteni a szerepemből, de egyelőre tudtam magam tartani.

- Ahhoz épp eléggel, hogy a kis taknyosoknak hordjam a csinos fenekét. - biccentett a pasi a banda felé. Oké, tetszik nekem ez a férfi. Elvigyorodtam, ami csak még erőteljesebb lett, mikor Michael megszólalt.

- Maga szerint is csinos a fenekem? Calum mindig azt mondja, hogy Ash-é csinosabb az enyémnél, pedig nem! - a szólógitáros hangja félig-meddig szomorkás volt, de azért kiéreztem belőle a poént is. Bár, nem nagyon tudtam eldönteni, mennyi is belőle a vicc, egyszer ugyanis rájuk nyitottam a szobájukban úgy, hogy Calum szakértő arccal vizsgálgatta Michael boxerbe bújtatott fenekét. Hetekig voltak rémálmaim, amiben szerepelt vérszomjas oroszlán, egy kisautó-mintás alsónadrág, és életre kelt basszusgitár is. Az interjúztatott hapsi kérdőn pillantott rám, mire csak legyintettem egyet, jelezve, hogy ez náluk abszolút normális. 

- Nézze, ennél a munkánál nagyon fontos a gyakorlat. Egész Amerikán át kell vezetnie. - figyelmeztettem. A pasi bólogatni kezdett.

- Tudok gyakorolni! - vágta rá gyorsan. 

- Ebben biztos voltam. - mosolyodtam el barátságosan. Tizenegy hónap és három hét alatt megtanulja az ember, hogyan kell műmosolyt magára erőltetni, miközben belülről majd' felrobban. - Majd értesítjük. - az ajtó felé biccentettem, remélve, hogy megérti a célzást. Mivel nem mozdult, magam elé húztam a fekete mappámat is, és felnyitottam a laptopomat. A férfi nagy nehezen felállt, elrebegett egy köszönöm-öt, és kisétált az irodából. Amint becsukódott mögötte az ajtó, a négy fiú kilőtt az iroda hátsó falánál lévő kanapéról, és megtámadták a többi ülőhelyet. Luke az ablak alatt álló bőrfotelbe vetette magát, természetesen úgy, hogy az egyik karfának döntötte a hátát, a másikra meg a lábait rakta fel, Calum a szekrény melletti relaxfotelbe huppant le, míg Ashton és Michael az íróasztallal szembeni két széket foglalták el. 

- Szerintem legyen a hagymaszagú. - javasolta Michael, visszaemlékezve a pár órával korábban kifaggatott sofőr-jelöltre. 

- Megmondtam, hogy csajokat akarunk, Sally. Miért nem szereztél csajokat? - csapott a fotel karfájára Luke türelmetlenül. 

- A kamionméretű egód növelése helyett foglalkozhatnál a rajongóiddal, vagy írhatnál egy újabb nyálas számot valamelyik ex-barátnődről, akinek idejében megjött az esze. - mondtam, fel sem pillantva az irataimból. Egy hét múlva kezdődik a turné, és öt helyszín még nem igazolt vissza! 

- Hűha, semmi "hímsoviniszta barom", vagy "önámító rohadék"? - csettintett a nyelvével Luke. - Csak nem kezdesz belém zúgni? - na, erre már muszáj volt felnéznem. Megbántam, ugyanis Luke Hemmings irritálóan tökéletes vigyorával találtam szemben magam. 

- Ide figyelj, te önámító, hímsoviniszta rohadék! - tettem le a tollamat. Mosolyogva folytattam. - Előbb húzatnám ki a fogamat egy megrozsdásodott vasvillával, minthogy a mély, de tényleg, nagyon, nagyon mély utálatnál bármi többet is érezzek irántad. - Luke egy percig emésztgette a hallottakat, a többiekkel ellentétben, akik ugyanis dőltek a röhögéstől. Egy ideje a kis magánszámaink Luke-kal szórakoztatóbbak, mint a TV-műsor.