Korlátok között

Harmincnegyedik fejezet, meg néhány apróság

- Biztos nem vagy éhes, Sall? – nyitott be Luke a gardróbba. Egy tányér volt a kezében, és még a félhomályban is láttam, hogy egy szendvics van rajta. Már az evésnek a gondolatától is felfordult a gyomrom, de nem mertem bevallani Luke-nak. Akkor aggódni kezdene.

- Nem. – ráztam a fejem, és már vissza is tértem a laptopomhoz. Gőzerővel el kellett kezdenem dolgozni Mr. Wright telefonhívása után. Nem volt ötletem arra, hogyan küszöbölhetném ki az igazgató fenyegetéseit, de muszáj volt kitalálnom valamit. Felvettem a kapcsolatot a banda jogászával, és átnéztem a szerződésemet is, amit a kiadóval kötöttem. Úgy tűnt, akkora baj mégsincs, tekintve, hogy Mr. Wright-nak jogi lehetősége nem volt eltávolítani engem a zenekar mellől, hiszen a szerződésem kimondottan a 5 Seconds of Summer menedzselésére vonatkozott, az viszont nem hagyott nyugodni, hogy ez a szemétláda a bandán fogja leverni, amiért rám haragszik. Luke letelepedett mellém, a tányért a földre rakta.

- Min dolgozol? – kérdezte, miközben odahajolt hozzám, és apró puszit lehelt a nyakamra. Nekem természetesen ez is elég volt, hogy az egész testem libabőrös legyen, és minden kedvem elmenjen a munkától.

- Szerződéseket nézek át. – feleltem. Luke hunyorogva nézte a képernyőmet. – Miért nem hordod a szemüvegedet? – vontam kérdőre. Luke felsóhajtott, és hátradőlt.

- Hónapok óta nem kellett.

- Mert folyton koncerteztek, és nincs alkalmad használni. De ilyenkor vedd fel! – Luke a háta mögé nyúlt, pont oda, ahol az ő cuccai kaptak helyet. Túrkált egy kicsit, majd előhúzta a szemüveget, amit a turné kezdete előtt Rosie, anya barátnője adott neki. Elállt a lélegzetem, mikor felvette. A fejemet csóválva, nevetve szólaltam meg. – Mondd, Hemmings, miért van az, hogy te mindenben kicseszett jól nézel ki? – Luke elröhögte magát, és megigazította a szemüvegét.

- Úgy érted, ellenállhatatlanul szexisen? – igen, valójában úgy.

- Azért ne bízd el magad. – bokszoltam bele a vállába. Luke felvonta a fél szemöldökét, amitől persze csak még szexibb lett. Esküszöm, törvénysértésnek minősíteném a külsejét, annyira hibátlan. Luke közelebb hajolt hozzám, és lassan, ráérősen csókolt meg. Azt gondoltam, Shawn és Will is jól csókol. Na, Luke hozzájuk képest egy valóságos zseni csókolózás terén. Leraktam a laptopomat magam mellé, és átmásztam Luke ölébe. Ő nem tiltakozott, megfogta a fenekemet, és addig igazgatott, amíg neki is kényelmes lett. A nyaka köré fontam a karjaimat, úgy csókoltam tovább. Minden egyes kettesben töltött perc csak még inkább biztosít afelől, hogy visszafordíthatatlanul, fülig beleszerettem Luke Hemmings-be. Amikor vele vagyok, nincs csapnivaló gyerekkor, hangulatingadozásban szenvedő anya, utált mostohaapa, perverz főnök, tönkretett turnébusz, vagy kegyetlen fáradtság. Olyankor csak ő van, és én. A kettőnk világa. A kettőnk érzései.

- Sally, odakin... Hupsz, bocsi. – nyitott be Emily, de ahogy kiszúrta, hogy nem a legszalonképesebb pillanatot választotta, már ki is hátrált a gardróbból. Ajkaimat elszakítottam Luke-étól, és Emily után kiáltottam.

- Várj! Mi van odakint? – a barátnőm visszahajolt, és vigyorogva válaszolt.

- Filmet nézünk, de az tutira nem olyan jó program, mint ez. – kacsintott egyet, majd visszacsukta az ajtót.

- Szerinted van alapja Wright fenyegetéseinek? – kérdezte halkan Luke. Nem tudtam, mi lenne a helyes válasz. Ha igennel felelek, talán megrémítem, beleültetem a bogarat a fülébe, és a végére paranoiássá válik. Ha nemmel, megnyugtatom, ami alaptalan lenne. Mr. Wright túl elszánt, túl gonosz ahhoz, hogy üres fenyegetésekre pazarolja az idejét. Megráztam a fejem.