Korlátok között

Epilógus

- Ha még egyszer nekem jössz azzal a nagy szarral, Clifford, feldugom a seggedbe! – sziszegte Emily. Michael elröhögte magát, és fékezett a hatalmas kartondobozzal a kezében, amiben a turné elején a ruháit vitte. Merthogy a bőröndjét az indulás előtti estén ledarálták a konyhamalaccal. 

- Én is nagyon szeretlek. – felelte Michael, mire Emily hátrafordult, és vetett egy gyilkos pillantást a kékhajú gitáros felé. Németországban, a koncertsorozat utolsó állomásán látogatott meg egy fodrászt.

- Sally, add ide a csomagjaidat. – nyújtotta felém a kezeit Shawn a lépcső aljánál állva. Gyanakodva pillantottam rá.

- Miért?

- Hogy elfuthassak vele, és utána eladjam az e-Bay-en. – forgatta a szemeit. – Felviszem őket a szobádba.

- Semmi keresnivalód Sally szobájában! – üvöltötte oda neki Emily, aki a konyhapultnál vitázott Michael-lel. Isteni érzés volt hazatérni ennyi idő után, azzal a tudattal, hogy most már itthon is fogunk maradni. Hogy most már minden visszaállhat a régi kerékvágásba.

- Attól, hogy megcsókoltad, még nem kaptál semmiféle jogot vele kapcsolatban. – ahogy Calum odaállt mellénk, egész véletlenül nekiütközött Shawn vállának. Olyan tekintettel nézett a fiú szemébe, hogy még én is beleremegtem. Calum felém nyújtotta a kezét. – Add ide a csomagjaidat, Sally! Felviszem a szobádba. – jelentőségteljes pillantást vetette Shawn felé, miközben én csak álltam ott köztük, akár egy idióta. Teljesen kihagyott az agyam, azt sem tudtam, hol vagyok pontosan. Ezek ketten meg olyan fontos döntésre kényszerítenek, hogy melyikük vigye fel a csomagomat az emeletre... Borzalmas.

- Tudjátok mit? – a vállamra vettem az utazótáskámat, egyik kezembe a sporttáskámat, a másikkal meg a gurulós bőröndöm fülét ragadtam meg. – Megoldom egyedül. – félretaszítottam Shawn-t az útból, és elindultam felfelé, a lépcsőn.

- Úgysem sikerül. – hallottam Luke gúnyos hangját a háttérből. A második lépcsőfokról fordultam vissza felé. A konyhapultnak támaszkodott, maga előtt összefont karokkal. Várakozva figyelte, mikor bukom orra. Ha tekintettel ölni lehetne, Luke Hemmings tutira halott lenne. Már úgy egy éve. Rángattam magam után a bőröndöt, de a kereke megakadt a lépcső élében. Az utazótáskám nem fért el mellettem, a sporttáskám pedig annyira nyomta a kulcscsontomat, hogy félő volt, a végén még el is töri. Nagyon kicsin múlott, hogy hanyatt essek. Vagy hogy elsírjam magam.

- Feleslegesen bámuljátok. – szólalt meg Emily. – Úgysem fogja hagyni, hogy segítsetek neki. – mennyire igaza van! Óriási ajándék, ha van egy olyan barátnőd, aki tényleg mindenkinél jobban ismer.

- Egyetértek. – sóhajtott fel Ash. – Megnézzük a medencét? – a srácok egy másodpercig sem tiltakoztak, szinte azonnal kiürült a ház. Én ácsorogtam egyedül a lépcsőn, mint aki erőt gyűjt éppen, mondjuk, ahhoz, hogy ledöntse a falakat, és elférjen a bazinagy táskájával. Lehunytam a szemem, és összeszedtem minden energiámat. Megrántottam a bőröndömet, legnagyobb meglepetésemre pedig az felszökkent a mellettem lévő fokra. Összeráncolt homlokkal pillantottam a hátam mögé.

- Csak mert útban vagy. – közölte Luke ridegen. Ő volt az. Ő tolta utánam a bőröndöt. – Add ide az egyik táskádat! – nyúlt felém. Magam sem tudom, miért, de átadtam neki a sporttáskámat. A megkönnyebbüléstől majdnem elsírtam magam. Én is, és a kulcscsontom is. – Na, haladj, egyszer muszáj feljutnom az emeletre. – sürgetett Luke. Mielőtt elindultam volna, mélyen a szemébe néztem.