Korlátok között

Huszadik fejezet

Mindenki tombolt.

Tényleg mindenki.

A római koncertek után egy éjszakát még az olasz fővárosban töltöttünk, és csak hétfő reggel indultunk el Ausztriába. Az út több, mint 10 órás, ezért ezt a szakaszt két sofőr viszi végig, Shawn és Marc. A vezetést Shawn kezdte, valamikor három órája, amikor elindultunk.

Azóta a feje tetejére állt a rend a buszban.

Azzal kezdődött, hogy Calum elővette a gitárját. Mindezzel persze nem lett volna senkinek semmi problémája, ha Ash nem kezd el hisztizni, hogy ő pedig dobolni akar, és nem állíttatja le a buszt az autópálya kellős közepén, azzal a szándékkal, hogy kiveszi a csomagtartóból a felszerelését, felhozza, és együtt zenélgetnek majd a srácokkal.

Még szerencse, hogy ott voltam, és megakadályoztam ezt.

Ash-nek persze nem kellett több, előkotort egy dobverő-párt, és odacsücsült a konyhapulthoz. Azon ütötte a ritmust, amíg Calum a basszust játszotta. Michael-nek és Luke-nak sem kellett több, máris a kezükben volt a saját hangszerük, és lenyomtak nekünk egy rögtönzött koncertet.

Michael és Emily meglátogatták az egyik római fodrászt tegnap, a vasárnapi koncert előtt, és az eredmény elég... érdekes lett. Amikor megláttuk őket a szalonból kilépve, mindenki máshogyan reagált. Marc letámadta a húgát azzal, hogy normális-e, Mason a térdét verdesve röhögött, Calum a szája bal sarkát felhúzva grimaszolt, Luke eltátotta a száját, és kikerekedtek a szemei, Ash annyira nevetett, hogy folytak a könnyei, Shawn-nak be kellett harapnia az ajkait, hogy ne buggyanjon ki belőle is az utca kellős közepén az önfeledt kacagás, én pedig egy jól irányzott dühroham küszöbjén ácsorogtam. Michael haja neonrózsaszínben pompázott, míg Emily-é tűzvörösben. Konkrétan hajszínt cseréltek.

- Na? - ért oda hozzánk Michael vigyorogva. - Hogy tetszik? - mutatott a hajára, izgatottan várva a véleményünkre. A reakciók még nem értek véget, továbbra is ugyanolyan önkívületi állapotban volt mindenki, mint mikor megláttuk őket. - Szerinted bejön nekik? - lökte meg Emily-t a könyökével Michael.

- Szerintem Sally el fog ájulni. - bökött felém bizonytalan arccal Emily. Na, erre aztán mindenki felkapta a fejét, és Shawn idejében a hátam mögé nyúlt, mielőtt elvágódhattam volna a betonon. Nos, ezt gondoltuk a színcserés ötletükről. De hát, akkor már mindegy volt.

Szóval, félúton voltunk Róma és Bécs között, Shawn a volán mögött ült, Ash agyonverte szerencsétlen konyhabútort, Calum, Michael és Luke a gitárjaikat nyüsztették, Marc, Mason és Emily pedig önfeledten ugrándoztak a busz közepén.

Muszáj volt dolgoznom, mert az utóbbi napokban elhanyagoltam kissé a bandát, ami, tekintettel arra, hogy néhány héten belül megjelenik a legújabb albumuk, rossz húzásnak számított. Tárgyaltam a könyvkiadóval, és Vanessa-nak is elküldtem a feltételeket, miszerint túl személyes információ nem szerepelhet a könyvben a srácokról, és a nevem semmiféleképpen ne jelenjen meg nyomtatásban. Volt dolgom bőven, de nem tudtam koncentrálni a barátaim miatt. Összecsuktam hát a laptopomat, és bevonultam a gardróbba, ahol egy kicsit csendesebb volt a helyzet, sőt, még a fiúk új lemezét is benyomtam, hogy biztosan ne a kinti zajokra figyeljek.

Szerződést fogalmaztam, folytonos kapcsolatban voltam a jogi képviselőnkkel, a kiadó ügyvezetőjével, és még az osztrák TV-felvételes pasival is, akihez holnap reggel mennek a fiúk, amikor nyílt az ajtó. Emily-re számítottam, arra, hogy bejön, és segít nekem, helyette azonban Luke jelent meg. A gyomrom görcsbe rándult, és forogni kezdett velem a világ. Félretettem a gépemet, hogyha véletlenül gyomortartalom is jönne, legalább a munkám ne vesszen oda.