Korlátok között

Huszonötödik fejezet

- Emlékszel, milyen rossz érzés volt, amikor úgy ítéltek el a srácok, hogy meg sem magyarázhattad nekik a döntésedet? – telepedett le mellém Emily. Jó pár méternyit elsétáltam a busztól, és egy homokos, gazos területre tévedtem. Megfelelőnek ítéltem az önsajnálatra, ezért leültem, és bár borzasztóan fázott a hátsóm, nem foglalkoztam vele. Szürcsölgettem a kávémat, és azon merengtem, hogy mégis mit rontottam el. Talán őrültség volt összebarátkoznom Ash-sel. Igen, minden ott kezdődött.

- Ne gyere nekem a pszichológusi dumával, kérlek. – letettem a bögrémet a földre, és felhúztam a térdeimet. Emily szomorúan elmosolyodott.

- Csak segíteni akarok. – mondta. – Hé. – finoman meglökte a vállamat. – Talán meg kellene hallgatnod Luke verzióját is.

- Azért tette, hogy maradjak. – ráztam a fejem. – El akarta érni, hogy visszakozzak a terveimtől. Hogy januárban visszajöjjek hozzájuk, holott egy cseppet sem szeretném, és ezt ő is pontosan tudja. – a tenyerembe temettem az arcomat. A sírógörcs, ami percekkel azelőtt maradt abba, hogy Emily idejött volna, újra rám tört.

- Nem hallgattad meg. – suttogta Emily. – Pedig biztosan van mit elmondania.

- Tudod mit? – feltápászkodtam, lesöpörtem a nadrágomról a homokot, és magamhoz vettem a bögrémet is. – Odamegyek hozzá, és meghallgatom őt. Esküszöm. De nem fogok másképpen dönteni, bármit is mond. – jelentettem ki határozottan. Emily is felállt, és bujkáló mosollyal pillantott rám.

- Azt akarod mondani, hogy ha Luke Hemmings egészen véletlenül szerelmet vallana neked, és arra kérne, hogy legyél a barátnője, elutasítanád az egyetem meg az új élet kedvéért? – összeugrott a gyomrom. Az agyam tudta, hogy erre aztán abszolút semmi esély nincs, de azért izgalomhullám öntötte el a testemet.

- Azt hiszem. – hebegtem. Mielőtt Emily további reménykeltő dolgokat mondhatott volna, inkább sarkon fordultam, és visszamentem a buszhoz. Mivel az idő, ősz ellenére egészen szép volt, mindenki a jármű mellett beszélgetett. Marc, Mason, Shawn és Ash alkotott egy kis csoportot, Luke, Calum és Michael egy másikat. A benzinkutas incidens óta Luke és Shawn képtelenek megmaradni egymás ötméteres körzetében, és ha véletlenül nem Shawn van a volánnál, legalább három fiúnak kettejük közé kell fészkelődni, nehogy újabb verekedés törjön ki köztük. Eleinte, titokban még tetszett is a gondolata annak, hogy Luke ennyire féltékeny, és ilyen hévvel ront neki valakinek, akiről azt hiszi, hogy szeretem, de most már látom, hogy az egésznek nem sok köze volt hozzám. Luke és Shawn is túlságosan hasonló személyiségűek: mindketten akaratosak és makacsak, amit pedig egyszer kitűztek maguk elé célul, azért addig küzdenek, amíg világ a világ, függetlenül a bukásaik, kudarcaik számától. És ők bizony azt akarják most, hogy valamelyikük eltűnjön a képből. Kár, hogy az a valaki végül én leszek. Annyira dühös, annyira csalódott voltam, hogy eszembe sem jutott intimebb helyre cipelni Luke-ot. Dolgozott bennem az adrenalin, egyszerűen csak túl akartam lenni az egészen. Odacaplattam hozzájuk, és mérgesen dobbantottam egyet, amitől a talajról homokszemcsék csapódtak fel. Calum beszélt éppen, de abbahagyta a magyarázást, és értetlen arccal meredt rám. Michael és Luke is felém fordultak, de, úgy tűnt, egyiküknek sem esik le, hogy mennyire ideges vagyok. – Hallgatlak! – kiabáltam Luke arcába. A mostohatesóm egy fekete full-capet viselt, természetesen fordítva, aminek piros volt a simlije. Fertőzésveszélyes piercingjén megcsillant a napfény, borostája ott éktelenkedett bosszantóan tökéletes arcán. Egy fekete póló volt rajta, és egy piros kockás inget vett rá, amit nem gombolt be. Teljességgel megdőlt az az elméletem, miszerint nem omlok a karjaiba, amennyiben szerelmet vall, és megkér, hogy legyek a barátnője. De igen. A karjaiba fogok omlani. Talán még akkor is, ha közli, hogy mindig is utált engem, és az a csók csak holmi álom volt. Igen, határozottan akkor is.